Hároméves, nem tíz: sok szülő vár túl sokat a gyerekétől

- El ne dobd a telefont! - kéri a szülő, és sutty, a gyerek már el is dobta, hogy csak úgy csattant. Aztán könyékig mártózik az ebédben, nem tud az étteremben csendesen megmaradni a fenekén, és hisztiben tör ki a buszon, meg a bolt kellős közepén.

Kisgyereket - bölcsis, ovis korút - nevelni nem sétagalopp, de senki nem is ígérte, hogy az lesz. Sokan szívesen átugranák, és sajnos ők maguk bizonyos szempontból át is ugorják ezt az időszakot - a gyerek viszont ugyanannyi idős marad, és a helyzet nem javul, csak egyre bosszantóbbá válik a szülő számára.

Bölcsis tízévest nevelni?

Még mielőtt ráförmedne a szülő a gyerekére azért, mert a saját korának megfelelően viselkedik, és nem öt-hét évvel idősebb gyerek szintjén, érdemes utánaszámolni, hány éves is a gyerek, és átgondolni, mit várhat el tőle jogosan. Amikor a gyereknek szegezi a kérdést, miért kell összekenni mindent a kajával, miért nem tudsz szépen enni a villáddal? vagy miért nem lehet megérteni, hogy most nem kapsz csokit? vagy miért kell mindent szétdobálni?, a szülő olyasmit kérdez, amire tálcán kínálja magát a válasz: mert csak hároméves.

A kulcsszó a türelem lenne. Mint minden hároméves, a gyerek ismerkedik a világgal. Bele akar túrni a tányérba, mert kíváncsi, az étel milyen tapintású. Nem érti, hogy miért nem kap csokit, mert tudja, hogy csokit enni jó, és túl kicsi hozzá, hogy ezt az érzést bármilyen nehezen értelmezhető észérv felülírja. És mindent szétdobál a tiltás ellenére is, mert még fejlődik az értelme, és, mert játszik, tanul minden egyes mozdulatával. Vagy épp nyűgös, szomjas, éhes, ezért rosszalkodik, de ahhoz kicsi, hogy ezt meg tudja fogalmazni. A szülő dolga, hogy rájöjjön, és rákérdezzen kiabálás helyett.

A szülő, persze, ember, akinél el tud szakadni a cérna, de a törekvésnek mindig meg kell lenni, hogy ne kiabálja le ész nélkül a gyereket, pláne ne üsse meg. Utóbbi kapcsán korábbi cikkünkben kérdeztük meg a pszichológust, milyen nyomot hagy a gyerekben, és hogyan kell oldani a történteket.

Lassú folyamat

Természetesen a szülő feladatai közé tartozik, hogy minden nappal okosítsa, tanítsa a gyereket, és fejlődésre ösztönözze. Ez jó, viszont ez apró lépésekben kell, hogy történjen. Egyik napról a másikra nem lesz totyogós kisgyerekből illedelmes, késsel-villával evő, problémáit felnőttesen kommunikáló, észérveket maradéktalanul belátó kis felnőtt, de egy tízéves szintjét sem fogja megugrani. Egy hatévesét sem, mert két-három éves. Úgy van jól, ha akként is viselkedik. Ha kicsit átgondolja az ember, megláthatja, mely elvárásai irreálisak, tekintve a gyerek korát.

Ki miatt érdemes aggódni?

Sokszor a szülőket az zavarja, hogy mások mit gondolhatnak, amiért így vagy úgy viselkedik a gyerek. Más emberek legtöbbje azonban nem rosszallóan, hanem sokkal inkább megértően viszonyul ilyenkor a dologhoz. Ha ők maguk is szülők, tudják, hogy ez a korszak ezzel jár.

Ha mégis csúnyán néznének, szülőként érdemes végiggondolni, hogy egy-egy empátiára képtelen idegen véleménye ugyan miért számítana. Öt perc múlva már arra sem emlékeznek majd, hogy láttak valakit az utcán a hisztiző gyerekével, és a buszra várva unalmukban összesúgtak a háta mögött.

Akire érdemes figyelni, az a gyerek és maga a szülő, mégpedig a helyzetek kezelése szempontjából. A gyereknek nem jó, ha lekiabálják, ráadásul nem is segít, mivel a hangos szótól sem fog tudni háromévesen tízévesként gondolkodni és viselkedni. A szülőnek pedig a maga érdekében is igyekeznie kell megőrizni a nyugalmát.

Egy foltos póló csak egy foltos póló, nem több, és a hiszti is csak pár perc egy napból, azután vége lesz. Ezek nem kudarcok, hanem a gyereknevelés természetes velejárói, és a fáradtság ellenére is meg kell próbálni ura maradni a helyzetnek, mert ott az a harmincvalahány év korkülönbség, aminek hála, felnőttként már képesek vagyunk kicsit felülről szemlélni, ami történik. Hogy miért fontos ez, mi lehet a jó vagy rossz szülői reakció, és egyáltalán mi állhat a hisztizés hátterében, arról korábbi cikkünkben kérdeztük meg egy pszichológus véleményét.

Míg a gyerek megtanul uralkodni magán, és önállóbbá válik, jó adag türelem kell a szülő részéről, de erre minden korban szükség lesz, csak más-más problémák kapcsán. Természetes, ha néha nehéz, de, mint egy varázsigét, ilyenkor elég lehet egyetlen rövid mondatot elmormogni idegeskedés helyett: még csak hároméves.

• gyerekek
• gyereknevelés
• kisgyerek
• elvárás
• szülő
• Gyerek