A 30 legszörnyűbb gyereknév, amivel mostanában találkoztunk - Mire gondolhattak a szülők?

Sajnáljuk szegény kicsiket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden gyerek egy-egy kis egyéniség, különösen a szülei szemében, amit utóbbiak gyakorta igyekeznek is hangsúlyozni - például a névadással.

Ez azonban esetenként rosszul sülhet el, hiszen túl azon, hogy például a hozzátartozók, ismerősök nem értik, pontosan minek is keresztelték el a gyerkőcöt, esetleg még azt sem tudják megállapítani, hogy kisfiút vagy kislányt tisztelhetnek-e a kis golyófejűben.

Ráadásul a repertoár évről évre bővül. Ismerd meg a jelenlegi legbizarrabb gyerekneveket - és mielőtt egy jót derülnél rajtuk, gondolj bele, hogy vannak, akik ezekkel kénytelenek együtt élni.

Amerikában mindent lehet

Angolszász területen nem ritka, hogy a gyereknek egy ország, város vagy városrész nevét adják - így lett Kim és Alec Baldwin lánya Ireland, vagyis Írország, Victoria és David Beckham egyik fia pedig Brooklyn - ott fogant ugyanis az istenadta -, míg Alicia Keys az Egypt, azaz Egyiptom földrajzi nevet találta leginkább passzolónak csemetéje személyiségéhez.

Kim Kardashian és Kanye West nagyobbik gyerkőce azt North nevet kapta a keresztségben - így a teljes neve North West, azaz Északnyugat -, Beyoncé és Jay-Z kislánya Blue Ivy, magyarul Kék Borostyán, míg Kate Winslet Bearnek, azaz Medvének szólítja legkisebb porontyát.

14 csábító, de annál károsabb édesség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bárki kérheti a bejegyzést

Hazánkban ez alapértelmezésben nem szokás, ám mindig akadnak apukák és anyukák, akik nem érik be a hivatalos utónévkönyv egyébként igen bőséges, esetenként az extremitást súroló kínálatával, ezért új keresztnevet iparkodnak bejegyeztetni. Kissé félve írjuk le, hogy ezt - sajnos vagy nem sajnos - bárki megteheti. Mindössze egy indoklással kiegészített kérelmet kell - illetékbélyeg kíséretében - benyújtani a helyi anyakönyvi hivatalhoz. Ha pedig a Nyelvtudományi Intézet is áldását adja rá, az adott név hivatalossá válik - az intézet egyébként elméletileg azokat a neveket hagyja jóvá, amelyek engedélyezésért gyakorta folyamodnak a tömegből a névadással is kitűnni vágyó szülők.

Te elneveznéd a gyereket egy fesztiválról?

A nem túl távoli múltban így kerülhetett be az utónévkönyvbe például az az Oxána, a Tatjána, az Elina, a Bodza, a Lora, az Amira és az Eugénia, illetve a Bercel, a Medox, a Brendon, a Kadocsa, a Nikolasz, a Manassé és a Norman - a félreértéseket megelőzendő tisztázzuk is mindjárt, hogy előbbiek lány-, utóbbiak fiúnevek.

A lista azonban tovább bővült: ma már A Gyűrűk Ura-triológia több meghatározó karaktere megtalálható rajta, úgymint Boromir, Frodó és Gandalf. Futballrajongók Csatárnak, Mateusznak, Raulnak, Romáriónak vagy Ronaldónak hívhatják fiúgyermeküket. A fesztiválon összehozottakat meg Kapolcsnak vagy Ozorának is el lehet nevezni - innen már csak egy lépés a Sziget vagy a VOLT, netán a Pálinka Fesztivál. A kislányok sincsenek biztonságban: egyebek mellett a Cseresznye, a Fahéj vagy a Gyömbér nevet kaphatják, de a hit-remény-szeretet jegyében a Béke, az Áldáska vagy a Remény, illetve Reményke is minden további nélkül adható.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük