Normális, ha egy 10 éves kislány szedi a szemöldökét? Nem kell túlgondolni a dolgot

Sok szülő számára okoz aggodalmat, hogy mit mikor engedjen meg a lányának.

Szépítkezés kislány korban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyéniségtől függ: előfordul, hogy egy kislány már ovis korban is ragaszkodik egy-egy bizonyos szoknyához, és imádja illegetni magát a tükörben, de olyan is van, hogy mindez egyáltalán, talán még tiniként sem mozgatja meg. Ahogy felnőttkorban is, úgy gyerekkorban is eltérő az ember érdeklődése.

Tény azonban, hogy amikor a kislányok már nem csak otthon billegnek az anyukájuk magas sarkújában, és nem csak a négy fal közt próbálgatnák a sminkeszközeit, hanem nyilvánosan is másképp szeretnének megjelenni, sok szülő megretten: nem túl korai ez?

Korai vagy sem?

Tíz éves kor körül sok kislánynál elérkezik a pont, amikor kijelenti, hogy szeretné kiszedni a szemöldökét, szeretné leborotválni a lábát, változik az ízlése az öltözködésben, és a zsebpénzéből körömlakkot, rúzst és egyebeket szerez be magának. Tulajdonképpen normális, ami történik: a kislányok, ahogy cseperednek, felismerik női mivoltukat, és kíváncsivá teszi őket. 

Túlgondolás helyett első körben érdemes lehet a dolog mögé pillantani, és megkeresni a motivációt. Ha helyből nemet mond a szülő, nemcsak hogy nem tudja meg, mi lehet a háttérben, de még ellenállást, dacolást is kiválthat a gyerekből, aki csak azért is egy barátnőjénél vagy egy óvatlan félórában titokban esik neki a dolognak.

Ahelyett, hogy a szülő szigorúan elzárkózna, jobb döntés lehet partnerként állni a dologhoz. Így - bármiről is legyen szó - mindig nagyobb eséllyel is tartható kontroll alatt, ami történik, de fény derülhet akár komoly lelki vívódásokra is, vagy egy olyan motivációra, ami távolról sem természetes. Ez az Instagram korában gyakran előfordul.

Ha a motiváció az önbizalomhiány

Kiderülhet, hogy a kislány egyáltalán nem nagylányoskodni akar, hanem szabályosan szégyenkezik minden tesiórán, mert erősebb a szőrzet a lábán, mint a többi lánynak, vagy épp csúfolják az osztálytársai, mert középen összeér a két szemöldöke.

Jó elmondani a gyereknek, hogy a külsőségeknél százszor fontosabb a belső, és hogy ne figyeljen oda mások becsmérlő szavaira, hiszen saját magunknak kell elsősorban békében lennünk önmagunkkal, és nem kell másoknak megfelelni. Mindeközben viszont érdemes mérlegre tenni a gyereket ért mindennapos cikizést, az önbizalomhiányhoz vezető gondolatokat, és azt, mit foglal magában önmagában véve a szőrtelenítés vagy szemöldökszedés.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Valószínűleg nem plusz-mínusz pár szál szemöldök fogja meghatározni, hogy a kislány korán kezd-e majd fiúkkal járni, és nem történik tragédia, ha megszabadulhat az esetleg valóban erős lábszőrzetétől. Ha a gyerek a szülőben partnerre lel mindebben, akkor tudja, hogy számíthat rá, és nem érzi azt, hogy meg kell őt kerülnie. Arról nem is beszélve, nem esik neki saját maga megritkítani - nagy valószínűséggel elrontani - a szemöldökét, és nem fog gyantát kenni a lábára, amit azután nem tud leszedni.

Hasonló a helyzet a sminkeléssel is: a gyerek gondolataira nyitott, partnerként viselkedő szülő járhat jobb úton, és nem az, aki kőkeményen nemet mond mindenre.

A korai sminkelésről

Mondanunk sem kell, az lenne ideális, ha egy gyerek egyáltalán nem sminkelne, de ma már ez szinte esélytelen, hogy ne jusson eszébe. A 9-10 éves kislányok napjainkban hasonló szinteken járnak, mint a mi időnkben a 14-15 évesek. (Ez nemcsak a sminkre, de sajnos a szexualitással kapcsolatban is igaz.)

A számtalan sminkvideó, az Instagramon és egyéb oldalakon tökéletesre retusált, agyonsminkelt arcok azt közvetítik a gyerekek felé, hogy így kell kinézni, ha szép és népszerű akarsz lenni, máskülönben esélyed sincs. Előfordulhat, hogy ez motiválja a kislányt abban, hogy sminkeljen, ez pedig égető szükségét jelzi annak, hogy sokkal többet beszélgessünk a gyerekkel mindarról, amit a neten látott, és hogy mi normális, mi nem, mi a hamis és mi nem. Ha a szülő érdeklődéssel és nem haraggal fordul felé, a gyerek valódi indíttatása kideríthető.

Előfordulhat az is, hogy a gyerek egyszerűen kíváncsi a színes sminkeszközökre, és szeretné egyre nőiesebbnek látni magát. A szülő kielégítheti kíváncsiságát, ha hagyja, hogy otthon a kislány is végigpróbálgasson mindent. Ha a gyerek nem csak otthon akar sminkelni, világos érvekkel érdemes első körben nemet mondani: később jön el az ideje, nem szokás iskolába sminkelni, egyebek. A sminkért rajongó tízéves meggyőzésére jó út lehet a kompromisszum is: hétvégén nem kell azonnal lemosni a festéket, iskolaszünetben lehet körömlakkot tenni, vagy anya kisminkeli otthoni születésnapi bulijára. Szerencsés esetben pár évre ennyivel kiegyezik a gyerek, de hamar eljöhet az idő, hogy ez már nem lesz elég. Ilyenkor jön jól az iránymutatás.

Érdemes az eszközöket és színeket próbálgatva megmutatni, hogy van különbség smink és smink között. Ez segít a gyereknek abban, hogy meglássa, megérezze a határokat. A szülő nagyobb eséllyel megakadályozhatja, hogy a gyerek a sulimosdóban, mértéket nem ismerve kenjen vakolatot magára. Egy alig látszó szájfény nem sok vizet zavar, de a rikító pink rúzs elég feltűnő tud lenni.

A kozmetikumhasználatban - mint mindenben - ugyancsak fontos kalauzolni a gyereket, hogy ne próbáljon ki, kenjen magára bármit ész nélkül, és válasszon kritikusan. Fontos, hogy a gyereknek legyen lehetősége kérdezni - mindenről -, ezekkel kapcsolatban is. A nem neked való, kicsi vagy hozzá pedig nem válasz. Ugyanúgy nem, mint ahogy máskor sem lehet ennyivel elintézni egy kérdező gyereket. Addig jó, míg a gyerek kérdez. 

Van, ami nagyon nem oké

Ha a kislány túl felnőttesen akar sminkelni, az messze nem természetes dolog, hiszen ez nem egy korához illő viselkedés, és nem is a korához illő megjelenést kölcsönzi. Előfordulhat, hogy a gyerek szándékosan azért akar sminkelni, hogy idősebbnek hasson. Ha a szülő erre idejében rájön, akár egy komolyabb ballépést vagy bajt is kivédhet.

A sminkelési láz hátterében szorongás is állhat, nagyon erős önbizalomhiány vagy a barátok nyomása, akik csak úgy fogadják el a gyereket, ha festi magát.

Bármiről is van szó, fontos róla beszélgetni, hogy a szorongás feloldódjon. Ez nem mindig könnyű kiskamasz korban, de érdemes kitartónak - de nem erőszakosnak - maradni. Minél nyitottabb a szülő, annál valószínűbb, hogy mer őszinte lenni a gyerek. Veszekedéssel aligha érhetünk célt, pozitív hozzáállással annál inkább. Végső esetben szaksegítség is kérhető, hiszen a gyerek hirtelen külső változása, zárkózottsága vészjósló is lehet.

Amikor a gyerekek sminkelik ki anyát

Ha anya is szívesen játszik ilyet, kiváló sminkalany válhat belőle! Extrábbnál extrább alkotások születnek.

Amikor a gyerekek sminkelik ki anyát - A mesés frizura is az ő művük

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük