A szakmáké a jövő! (x)
A Szakma Sztár Fesztivál idén is segít a gyerekeknek és a szülőknek eligazodni és utat mutatni a szakmák világában. A XIX. Szakma Sztár Fesztiválon élményszerű programokkal, hasznos tippekkel és az ország legtehetségesebb diákjainak izgalmas szakmai versenyével várják az érdeklődőket.
Élményalapú pályaválasztás, amit a diák is imádni fog – jön a XIX. Szakma Sztár Fesztivál
Március végén Budapest válik a hazai szakképzés központjává, hiszen a XIX. Szakma Sztár Fesztivál keretében közel kétszáz tehetséges diák méri össze tudását több mint ötven különböző szakmában. A rendezvény azonban jóval több egy egyszerű versenynél, ugyanis a látogatókat interaktív programok várják, ahol élesben is kipróbálhatják az egyes mesterségeket. A szervezők célja világos és határozott: a szakmatanulás és a különböző hivatások népszerűsítésével támogatni a pályaválasztás előtt álló fiatalokat abban, hogy rátaláljanak saját útjukra, és a mottó szellemében maguk is a „szakmájuk sztárjaivá” válhassanak.
A pályaválasztás talán az első sorsfordító döntés a fiatalok életében, amelyben a szülői támogatás kulcsszerepet játszik. Mivel a szerteágazó szakmák világában való tájékozódás komoly kihívás, a Szakma Sztár Fesztivál kész válaszokkal várja a családokat. A rendezvény a diákok számára izgalmas, élményalapú programokat, a kísérő szülőknek pedig hiteles szakmai iránymutatást kínál.
Rátermettség, elkötelezettség, hivatástudat, pontosság és innovatív gondolkodás – ezen értékekre alapozhatnak azok a fiatal tehetségek, akik idén is próbára teszik tudásukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésében megvalósuló, díjmentesen látogatható rendezvényen. Az eseménynek a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ (1101 Budapest, Albertirsai út 10.) ad otthont a F, G és H pavilonokban, 2026. március 26. és 27. között.

A Szakma Sztár Fesztivál életre hívásával a szervezők idén is a szakképzés és a szakmaválasztás népszerűsítését kívánják új szintre emelni. Céljuk, hogy hatékony támogatást és útmutatást nyújtsanak a pályaválasztás előtt álló generációknak, egyúttal segítsék a legkiválóbb, szakmát tanuló diákok kiteljesedését.
A Szakma Sztár Fesztivál kettős funkciót tölt be: egyszerre egy nívós versenysorozat országos döntője, valamint a különböző mesterségeket felvonultató, élményalapú bemutatótér. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) fináléiban megközelítőleg 50 szakágban mintegy 200 fiatal méri össze tudását. A döntőbe jutást komoly szakmai szűrők, területi előválogatók és központi válogatók előzték meg. A fináléba érkező ifjú szakemberek nemcsak saját elismerésükért törekednek, hanem a szakmatanulás társadalmi megbecsülésének erősítéséért és népszerűsítéséért is. Ebben a szellemben született a fesztivál visszatérő jelmondata is: „Tanulj szakmát és legyél Te a szakmád sztárja!”

A rendezvény partnereként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével 22 agrárszakma világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Az interaktív bemutatók lehetőséget kínálnak a fiatalok számára, hogy testközelből ismerjék meg a mezőgazdaság és az élelmiszeripar modern megoldásait és karrierlehetőségeit. A NAK törekvése változatlan: az agrárium hivatásainak széles körű megismertetése és a szektorális képzések vonzóvá tétele a jövő szakemberei számára.
Az MKIK irányítása alatt álló WorldSkills Hungary Program 25 különböző versenyszámmal vesz részt az idei fesztiválon. A szakmai programok során bemutatkoznak azok a kiváló fiatalok, akik hazánkat képviselik majd a 2026 szeptemberében sorra kerülő WorldSkills Shanghai 2026 szakmák világversenyén. Emellett a látogatók tanúi lehetnek a EuroSkills Düsseldorf 2027 nemzeti döntőinek olyan területeken, mint az autószerelő, a festő - díszítőfestő, az ipar 4.0, az informatikai rendszerüzemeltető, valamint a szoftver- és webfejlesztő. A kínálatot tovább színesíti az asztalos szakmában megrendezett Junior Skills döntő is, amely a legifjabbak számára is már egy komoly megmérettetést jelent.
A fesztivál középpontjában a cselekvő részvétel és a tapasztalati tanulás áll, mivel a több mint tízezer fős látogatói kör jelentős részét pályaválasztás előtt álló általános iskolások alkotják. A tájékozódást a Szakma Sztár Fesztivál dedikált webalkalmazása segíti, amelyen keresztül a résztvevők okoseszközeikkel pillanatok alatt elérhetik a programokat, a helyszíni információkat és a versenyek aktualitásait. Az élő jelenlét és a digitális megoldások ötvözete garantálja a szakmák sokszínűségének élményközpontú felfedezését, amelyet látványos bemutatók tesznek teljessé.
A rendezvényen a vármegyei kamarák is aktívan jelen vannak, akik pályaorientációt támogató tanácsadással és ahhoz kapcsolódó interaktív- játékos programelemekkel segítik a fiatalok tudatos életút-tervezését és szakmaválasztását.

Az esemény sikeréhez partnerként olyan gazdasági szereplők is hozzájárulnak, akik a duális képzési rendszer partnereiként maguk is a szakképzés meghatározó szereplői.
A kétnapos eseménysorozat 2026. március 28-án ünnepélyes keretek között, a Záróceremóniával, az eredmények kihirdetésével és a díjak átadásával fejeződik be.
A Szakma Sztár Fesztivál idén a CONSTRUMA Nemzetközi építőipari és OTTHONDesign Otthonteremtési szakkiállításokkal egy időben kerül megrendezésre, ahol a hazai és külföldi piac meghatározó szereplői mutatják be legújabb termékeiket, technológiáikat és szolgáltatásaikat és a lakberendezés legújabb trendjeit várják a látogatókat.
A belépési feltételekről bővebb információ a CONSTRUMA kiállítás honlapján található.
XIX. Szakma Sztár Fesztivál | Facebook

















