
5 éves lányukat adták fel csomagként: postán küldték a nagymamához Mayt
May Pierstorff belefért a 23 kg-os súlyhatárba.


Ma, amikor sokan a 14 éves kamaszt még autóval hozzák-viszik az iskolába, a csúcskategóriájú gyerekülés pedig akár több százezer forintba is kerülhet, nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor a szülők akár postán is feladhatták szemük fényét.
Bő száz évvel ezelőtt az Egyesült Államok Postaszolgálata - bár nem tudatosan -, de lehetőséget teremtett rá, hogy kisebb súlyú gyermekeket a postás kézbesítsen a címzettnek.
Gyerekeket adtak fel csomagként
Éppen 110 évvel ezelőtt, 1913-ban az Egyesült Államok Postaszolgálata bevezetett egy új szolgáltatást, a csomagküldést - mely lehetővé tette 23 kg alatti küldemények szállítását. Ezt megelőzően csak leveleket, illetve 1,8 kg alatti küldeményeket kézbesítettek. Ez az újdonság pedig nem egy szülő fantáziáját mozgatta meg: kényelmes gyermekszállítási lehetőségnek tűnt. Érdemes belegondolni, hogy ekkor még kevés embernek volt autója, jóval kevesebb vonat járt, a távolságok nehezebben, lassabban voltak áthidalhatóak. Az emberek nem féltek annyira egymástól, jobban bíztak a postásokban is. Végül a postai csomagfeladás olcsóbb volt, mint a vonatjegy.
May 120 km-t utazott
A leghíresebb, hivatalosan is dokumentált eset azonban valószínűleg May Pierstorffé volt. Az ötéves kislányt 1914. február 19-én az idahói Grangeville-ben adták fel szülei, és a Lewistonban élő nagymamájához küldték. A két település közötti 120 km-t a vasúti postahivatal tisztviselőjével tette meg a kislány. Ez körülbelül akkora távolság, mint Budapesttől Tihany vagy Eger. Történetét a Mailing May című gyerekkönyv meséli el.
A Nemzeti Posta Múzeum történésze, Nancy Pope szerint az első ismert eset, amikor a szülők postán adták fel gyermeküket az ohiói Glen Este-ben történt. Jesse Beauge és felesége 10 kilós kisfiukat küldték így a körülbelül egy mérföldre lakó nagymamához. A postaköltség 15 cent volt, a csomag biztosítási díja pedig 50 dollár volt. Az utolsóra pedig két évvel később, 1915-ben kerülhetett sor.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
Ha nem is használták tömegesen gyermekszállításra az 1913-ban bevezetett új postai szolgáltatást, mely lehetővé tette 23 kg alatti csomagok szállítását, azért több ilyen esetet is feljegyeztek. Ám hogy már akkor is alapvetően veszélyesnek tartották a gyerekek ilyen módon történő szállítását, az bizonyítja, hogy két év múltán az Egyesült Államok Postaszolgálata szabályzatban tiltotta meg az emberek csomagként történő feladását. Élő állatokra - például baromfira, méhekre - azonban még sokáig nem vonatozott a tilalom.
Az élet gyerek előtt és után
A gyerekvállalás az élet egyik legnagyobb feladata, ami olykor sok bonyodalommal járhat, mégis a legnagyobb élmény, ami egy emberrel történhet. Ennek ellenére megesik, hogy a szülők visszagondolnak a régi életükre, amikor még minden teljesen más volt.
Borítókép: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!