
Így lesz szegény ember a gyerekből - 3 hiba, amit ne kövess el
Az emberek nagy része pénzügyileg alulinformált, az ok a neveltetésben keresendő.

Több kutatás is alátámasztja, hogy a magyar felnőtt társadalom pénzügyileg alulinformált - a probléma gyökerét pedig a neveltetésben érdemes keresni, ami e téren nem változott érdemben az elmúlt évek során.
Bár a gyerekek nyitottak és érdeklődőek a modern pénzügyi ismeretek iránt, mégsem igazodnak el a családi költségvetés témakörében - így pedig jó eséllyel nehezebben boldogulnak majd felnőttként.
Tudd meg, melyek azok a tipikus szülői hibák, amelyek nagyban hozzájárulnak a fenti helyzet kialakulásához, és kerüld el őket!
Ez a felnőttek dolga!
Tény, hogy egy gyerek még nem tud felelősségteljes döntést hozni, ám az már baj, ha a szülő semmiféle beleszólást nem engedélyez számára a kisebb-nagyobb családi költésekbe - hiszen így a csemete nem lesz tisztában a pénz értékével, ami felnőtt életére is rányomhatja a bélyegét.
Ezt megelőzendő vond be porontyodat a mindennapos és a nagyobb volumenű vásárlásokba egyaránt. Hozd a tudomására, hogy a rendelkezésre álló összeg fejében mit lehet megkapni, és mit nem, kutassátok fel együtt az olcsóbb boltokat, figyeljétek az akciókat.
Az ily módon megtakarított összeg egy kis részét pedig fordítsd jutalmazásra - például, ha a gyerek felfedezett egy jó kis leértékelést, vegyél neki valamilyen apróságot, ami örömet szerez neki.
Zsebpénz - következetlenül
A legtöbb családban elméletileg fix zsebpénzt kap a gyerek - ám megesik, hogy kifut a keretéből, ezért előleget kér, vagy igyekszik elérni, hogy a szülő felemelje az összeget, jellemzően arra hivatkozva, hogy a barátai, osztálytársai lényegesen több pénzből gazdálkodhatnak. A szülő pedig - nyilván a legjobb szándékkal - hajlamos lehet engedni. Ám az, aki hozzászokik, hogy némi panaszkodás, netán érzelmi zsarolás révén eléri, amit akar, bajban lesz nagykorában, hiszen az élet nem apu vagy anyu, aki akár erején felül is előteremti azt, amit a gyerkőc megkíván.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
A szakértő tanácsai
Jan-Uwe Rogge, az ismert német pszichológus a következőket ajánlja:
Mindig pontosan, egy meghatározott időpontban add át, vagy utald a gyerek saját zsebpénzszámlájára - ne hagyd magad eltéríteni az előzőleg megbeszéltektől.
Ne pótold ki a zsebpénzt, ne adj előleget. A zsebpénzzel való bánásmód egyik célja az, hogy a gyerek megtanuljon lemondani. Ha alapból és rendszeresen elfogy a pénze, érdemes négyszemközt beszélni vele, és felvázolni egy tervet, hogy mikor mire költse a pénzét.
Arról, hogy a különböző életkorokban mennyi zsebpénzt ajánlott adni a gyereknek, ide kattintva olvashatsz bővebben.
A tévé bűvkörében
A tévézés káros hatásairól már könyvtárnyi irodalom született - de gondoltál-e valaha arra, hogy a benne futó reklámok révén a gyerek pénzügyi intelligenciáját is negatívan befolyásolja? A vállalatok ugyanis már a legkisebbeket is egyre nagyobb számban igyekeznek megszólítani reklámüzeneteikkel, amivel mindjárt két legyet is üthetnek egy csapásra. Túl azon, hogy az adott termékből többet adnak el, a gyerkőcök márkához való lojalitását is megszerezhetik - azaz kinevelik maguknak a fogyasztói utánpótlást.
Érdemes tehát már csak a fentiek miatt is az ésszerűség határain belül tartani a tévénézést, az ily módon felszabaduló időt pedig valamilyen közös tevékenységgel kitölteni. Nem kell nagy dolgokra gondolni: akár főzés közben is elbeszélgethettek például az aznap történtekről, de akár pénzzel kapcsolatos témákra is sort keríthettek.
OLVASD EL EZT IS!

- internet
Így védené a kormány a gyerekeket

- pénz
- támogatás