Waldorf, Montessori, Rogers
Sokan csak divatnak tekintik a különleges iskolákat, pedig hasznosak lehetnek.
A környezet, ahol a gyerek a nap nagy részét tölti, döntő hatással van későbbi tanulmányi eredményére és pályaválasztására, így végső soron azt is befolyásolja, miképp boldogul majd felnőttként. Nem csoda hát, hogy az óvoda- vagy iskolaválasztás nem kevés fejtörést okoz a szülőknek.
Annál is inkább, mert a hagyományos iskolák mellett ma már számos alternatív tanintézet is működik, különböző programokkal. Tudd meg, ezek milyen lehetőséget nyújtanak a gyerkőcöknek, és melyik lehet a legmegfelelőbb csemetédnek!
Montessori - segítség, hogy a gyerek maga boldoguljon
Milyen gyerkőcnek ajánlott?
Rogers - személyiség-központú nevelés
A Rogers-pedagógiát megalkotó Carl Rogers amerikai pszichológus úgy tartotta, hogy a gyermek személyisége akkor képes leginkább kibontakozni, és úgy érheti el képességei maximumát, ha empátia, őszinteség és bizalom veszi körül.
Módszere a gyermek elfogadásán alapul. A Rogers-módszer követői azt vallják, hogy, ha egy gyermek jól érzi magát a bőrében, akkor mindez a teljesítményében is megmutatkozik, ezért az oktatás során a szociális tanulás ugyanakkora jelentőséggel bír, mint a tantárgyi tudás. Az intézetekben a pedagógusok a felmerülő problémák megoldása során a csemeték érzéseiből indulnak ki. A nyugodt óvodai-iskolai életet biztosító szabályokon túl igyekeznek minél kevesebb korlátot állítani a porontyok elé, miközben ügyelnek arra is, hogy azok a szabadság birtokában ne zavarják társaikat. Irányítás helyett arra törekszenek, hogy mintát mutassanak a gyerkőcöknek.
A kommunikáció során a tanárok keresik a közös hangot a diákokkal, miközben szinte észrevétlenül megtanítják a gyerekeket arra, hogy agresszió nélkül is kiállhatnak magukért. Tudatosítják bennük mind önmaguk, mind társaik értékeit, így a gyerekek fokozatosan eljutnak a felismerésig, miszerint mindenkinek vannak jó és kevésbé jó tulajdonságai. Így végül könnyebben elfogadják önmagukat és környezetüket is.
A speciális iskolákból nehéz lehet átülni a klasszikus oktatási rendszer részét képező egyetemekre, illetve főiskolákra. Ha a gyerek az érettségiig egy ilyen intézmény tanulója, akkor általában egy plusz évet javasolnak, amit átlagos középiskolában tölt el.
Milyen gyerkőcnek ajánlott?
A Montessori-, a Waldorf- és a Rogers-iskolák többnyire alapítványi vagy magánintézmények. A tandíj 20 és 46 ezer forint között mozog, melyet havonta kell fizetni. Szerencsére azonban az állami iskolákon és óvodákon belül is egyre elterjedtebbek az alternatív módszerek: sok helyen indítanak Montessori jellegű osztályokat.
Waldorf - a fej, a kéz és a szív összhangja
A 20. század ismert szellemi tanítója, Rudolf Steiner által kidolgozott Waldorf-módszer tiszteletben tartja a gyermek emberi méltóságát. A fej, a kéz és a szív együttes, egymásra épülő művelésén alapul, olyan módszerek alkalmazásával, melyek mindvégig a csemete fejlettségéhez, életkori szükségleteihez alkalmazkodnak. Így saját tempójában haladva fedezheti fel az őt körülvevő világot. A gyerek a maga módszerei szerint ismerkedhet meg a lehetőségek széles körével, és szabadon kiválaszthatja közülük a személyiségének leginkább megfelelőt.
A nevelés az utánzásra épül - a kicsiknek az óvónők, illetve az idősebb csoporttársak viselkedése jelenti a követendő mintát. Az első és legfontosabb fejlesztő tevékenység pedig a játék, minél szabadabb, spontánabb formában. Az iskolában is megtartják ezt a szabad gondolkodásmódot, és az intellektuális, a művészi és a manuális fejlesztés egyforma szerepet kap.
Milyen gyerkőcnek ajánlott?
Bár ez a módszer lényegében minden csemetének megfelel, jó, ha tudod, hogy számos Waldorf-intézetben szívesen látják a problémás gyerekeket is. Sok szocializációs problémákkal küszködő vagy kevésbé jó képességű gyerek, aki a hagyományos iskolákban és óvodákban nem találja a helyét, gond nélkül beilleszkedik a Waldorf-intézetek meleg, családias környezetébe.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ne feledd azonban, hogy a módszer erősen épít a szülői részvételre - csak akkor válaszd tehát, ha nem áll távol tőled, hogy esetenként együtt kirándulj, alkoss, zenélj a kicsikkel, és persze időd is van minderre.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- kezelés
Piros foltok, viszkető, hámló bőr
- internet
- kisgyerek
Így szabályozd a gépet, hogy a gyerek csak azt lássa, ami neki való
- kisgyerek
- gyereknevelés