Lelassulhat a gyerek növekedése, ha nem kap elég cinket: milyen étel tartalmazza?
A szervezete védekezőképességének támogatására érdemes ezeket az ételeket adni a gyereknek.

A cinkből nem szükséges, és nem is szabad nagyon sokat bevinni, mégis kell, hogy a szervezet számára elég legyen, mivel rendkívül fontos folyamatokban szükségeltetik a nyomelem jelenléte.
A gyerekek számára az elegendő cinkbevitel a fejlődő szervezetük miatt kiemelkedően fontos. Ha nem fogyasztanak eleget, növekedésük lassulhat, nemi érésük késhet. Intő jel az étvágytalanság és a sebek, sérülések lassú gyógyulása. 1-3 éves kor között a napi cinkszükséglet napi 5 mg, 4-10 év között 6-7 mg, 11-18 évesen 9-10 mg.
Cink hiányában a szervezet sejtszinten válik védtelenné a káros hatásokkal szemben. A cink a sejtmembránt masszívabbá teszi, anélkül az sérülékenyebb és életképtelenebb lesz.
A cinkbevitel nemcsak a sejtvédelem miatt lényeges. Segít fenntartani a hormonháztartás egyensúlyát is, illetve a szervezet enzimatikus folyamatainak megfelelő működése szempontjából is fontos. A cink a vércukor-szabályozásban is részt vesz közvetve, és a bőr egészségéhez is hozzájárul.
Miben van cink?
Az alábbi nyolc cinktartalmú étel gyerekek számára is kedvelt forrás lehet.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció