Nem jön össze a baba?
Ez a hat tényező is okozhatja, ha egyre csak negatív lesz minden terhességi teszt.
A világon talán semmi más nem okoz annál nagyobb boldogságot, mint azt megtudni, hogy annak a férfinak a gyermekét hordja az ember a szíve alatt, akit szívéből szeret. A közös kisbaba azonban nem mindenkinél érkezik olyan könnyen, és ennek több oka is lehet.
Lehetnek például alkati tényezők a háttérben, de korábbi betegség, sőt, akár a túl gyakori próbálkozás is jelenthet akadályt.
Orvoshoz kell fordulni
A legjobb, ha a pár, amely eldöntötte, hogy gyermeket vállal, nem vár túl sokat azzal, hogy kivizsgáltassa magát, amennyiben a teherbeesés nem következik be. A szakemberek úgy tartják, egyévi sikertelen próbálkozás után indokolt orvoshoz fordulni.
Néha elég ugyanis néhány tanács, és végre megfogan a várva várt baba, de olyan is előfordul, hogy valami miatt csupán a mesterséges megtermékenyítés marad mint lehetséges opció, vagy még az sem. Érdemes tehát mielőbb fényt deríteni a teherbeesési nehézség okára. A következő hat dolog is ilyen lehet.
Túlsúly
Sokan nem gondolnák, hogy a teherbeesési nehézség visszavezethető a túlsúlyra, pedig a baba késlekedése a pluszkilók miatt is lehet. Fontos a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés és a túlsúlytól való megszabadulás, ha valaki kisbabát szeretne.
Ha össze is jön a teherbeesés túlsúlyosan, sokkal nehezebb lesz a kilenc hónap is, és a cukorbetegség kockázata is jóval magasabb, mint ha a kismama normál testalkatú lenne.
Alacsony spermiumszám
A férfi alacsony spermiumszáma is okozhat teherbeesési nehézséget. Sajnos ezt nem igazán lehet kivédeni, ugyanis a mindennapi táplálékok elfogyasztásával sok hormonszerű anyag kerül a szervezetbe. Bizonyos vegyszerek - például a mosószer - lebomlásukkor a talajba kerülve ilyen anyagokká válnak, és az ivóvízbe jutva, illetve a növényekben felszívódva később az asztalra kerülnek. Az így a szervezetbe jutó hormonszerű anyagok negatívan befolyásolják a termékenységet.
Stressz
A stressz semminek nem jó: nem jó a vérnyomásnak, a vércukorszintnek, nem jó a szívnek sem, de lelkileg is megviseli az embert. Akinek nagyon stresszes például a munkája, vagy nehéz időszakot él át, sokat idegeskedik, legyen bár férfi vagy nő, a termékenysége csökken. A stresszelő férfi spermiumszáma alacsonyabb lesz, a stresszelő nő pedig nem tud teherbe esni.
Túl gyakori együttlét
Sok pár ott rontja el, hogy úgy gondolkodik, a minél gyakoribb együttlét megnöveli annak valószínűségét, hogy a megtermékenyülés bekövetkezzen. Ez ugyanakkor éppen ellenkezőleg van: azáltal, hogy a pár túl sokat próbálkozik, akár napi több alkalommal, nem termelődik a férfi szervezetében kellő mennyiségű és minőségű spermium. Az sem jó ugyanakkor, ha az együttlétre túl ritkán kerül sor, érdemes szakembertől tanácsot kérni.
Korábbi betegség
Ha a nőnek korábban elhúzódó gyulladásos betegsége volt - például kismedencei gyulladás -, akkor az is okozhat problémát, ugyanis egy ilyen betegség petevezeték-szűkületet vagy petevezeték-elzáródást eredményezhet, illetve befolyásolja a méhnyaknyák minőségét is, amely ha nehezen átjárható a spermiumok számára, az gondot okozhat a megtermékenyülésnél.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az időpontot is el kell találni
A teherbeesés valószínűségét növeli, ha a pár odafigyel rá, hol tart éppen a nő a ciklusában. Ettől függően ugyanis jobbak vagy rosszabbak az esélyek a megtermékenyülésre. A próbálkozás sikerének akkor a legnagyobb a valószínűsége, ha az ovulációt közvetlenül megelőző napokon kerül sor az együttlétre, illetve az ovuláció napján. Érdemes tehát számolgatni, és a legmegfelelőbb időszakban mindenképpen tenni egy-két próbát. Erről bővebben itt olvashatsz.
OLVASD EL EZT IS!
- baba
- gyereknevelés
Friss kutatás: ez a 3 dolog fejleszti a baba társas képességeit
- terhesség
- meddőség