Maszturbálás kisgyerekkorban: miért normális, és hogyan traumatizál a tiltása?
Az önkielégítés egy teljesen normális jelenség - még gyermekkorban is.

A fallikus korszak hároméves kortól nagyjából a hatéves időszakig tart. Ebben az időintervallumban ismerkednek meg a gyermekek a nemi szerveikkel, ilyenkor kezdik el felfedezni a közöttük lévő nemi különbségeket, amelyekre a szülőktől rendszerint magyarázatot is várnak.
A gyerekek hatéves kortól fokozatosan térképezik fel a saját nemük szerepeit, és foglalkoznak a testük megismerésével, majd később, a serdülőkorban és a pubertáskor kezdetén jelenik meg náluk a másik nem iránti szexuális érdeklődés. Ennek a folyamatnak a kialakulása éppoly természetes és normális, mint a kicsi korban való önkielégítés, ami tény, a mai napig tabunak számít.
Riasztó lehet a szülőnek
Minden bizonnyal riasztó lehet a szülőnek azt látnia, hogy egy alig pár éves a nemi szervét valamilyen tárgyhoz hozzádörzsöli az óvodában, iskolában, vagy este, elalvás előtt a takarót a lába közé fogja, hogy úgy ringatózzon, és ezzel szerezzen örömet magának. Ilyenkor szembesülnek a szülők azzal, hogy gyermekük egy szexuális lény: sokan talán meg is ijednek, vagy el is szégyellik magukat, hogy valami sokkal kórosabb dolog állhat a háttérben. Mit lehet szülőként tenni a helyzet ellen?

Káros vagy sem?
A szexuális késztetés és a nemi reflexek - mint például a férfi erekció - már csecsemőkorban is jelen van. Ahogy a kisbaba felfedezi az ujjacskáit vagy a lábait, úgy előbb-utóbb kíváncsivá teszi őt a nemi szerve is, amivel bilizés vagy fürdés közben szívesen is játszik. Ez a normális fejlődés része, nem arról van szó, hogy a gyermek "szexorientált" lenne.
3-5 éves korában tehát megismerkedik azokkal az örömökkel, amit a nemi szervek ingerlése okoz számára, ez egyeseknél ritkábban, míg másoknál gyakrabban fordul elő, de fontos leszögezni, hogy a gyermekkori maszturbálás egy természetes jelenség, ami a fejlődéssel együtt jár. A szülők, családtagok vagy pedagógusok úgy tudnak bűntudatot kelteni a gyerekben, ha nagy jelentőséget tulajdonítanak neki.
Ne ébressz bűntudatot a gyerekben!
A gyerek saját testének és nemi szervének megismerése, az önfelfedezés öröme a későbbi egészséges szexualitás alapja, így szülőként a legtöbbet azzal tehetsz, ha nem veszel róla tudomást, és nem aggódod túl a dolgokat. Ha bűntudatot keltesz benne, esetleg megpróbálod eltiltani tőle vagy büntetni, érzelmileg sérülhet a gyermek, ez pedig később a felnőttkor általános frusztrációiban, illetve a nemi és érzelmi kapcsolatokat érintő problémákban kerülhet felszínre.
Meddig normális a maszturbáció?
Ha szülőként azt veszed észre, hogy a gyereked társaságban végez önkielégítést, kérd meg rá, hogy ezt inkább otthon, egyedül csinálja. Még ő maga sem fogja pontosan érteni, miről van szó, hiszen a maszturbáció nem egy tudatos dolog a részéről, csupán örömforrás.

Persze vannak esetek, amikor egy gyerkőc túl gyakran csinálja, ilyenkor érdemes megnézni, milyen családon belüli események történtek a közelmúltban - gyerek születése, elhalálozás - ami miatt ezt választotta a stressz levezetésére és a megnyugvásra. Ha az önkielégítés olyan gyakori, hogy az már a napi tevékenységeit befolyásolja, érdemes gyermekpszichológussal konzultálni.
Zavarba ejtő gyerekrajzok
Természetesen egyetlen gyerekrajzot sem szabad kinevetni, hiszen az a kicsiknek nagyon rosszul esne, de utólag számos szülő osztja meg másokkal gyermeke véletlenül igen pikánsra sikerült alkotásait. Ilyenekből válogattunk.
Ártatlan gyerekrajznak készült, de arcpirító lett a végeredmény: a szülők is zavarba jöttek
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.