
4 gyakori trauma az anyaméhben, aminek életre szóló következménye lehet
A megrázkódtatások kihatnak a személyiségfejlődésre.

Az anyaméhben eltöltött idő, illetve a magzatot ott érő hatások a tudattalan tartomány részévé válnak, ily módon pedig a szellemi-lelki fejlődésre is befolyással lehetnek. Talán nem is gondolnád, de mindennek köze lehet egyebek között a hiperaktivitás, a szorongás, a pánikreakciók, a depresszió vagy a figyelemzavar kialakulásához.
Sokszor csak felnőttkorban sikerül visszafejteni a problémák eredetét, majd egy szakképzett kineziológus vagy pszichológus segítségével feldolgozni az anyaméhen belül elszenvedett traumákat. Tudd meg, milyen hatások okozhatnak életre szóló sérüléseket!
- Akartam én ezt?
Már maga a fogantatás körülményei is döntő jelentőséggel bírhatnak, hiszen ez lesz a kis élet első pillanata. Vannak, akik tudatosan készülnek a gyermekvállalásra, akarva-akaratlanul megkönnyítve így a kicsi dolgát, ám a nem tervezett csecsemők sem indulnak feltétlenül hátrányból - persze korántsem mindegy, hogy miként reagál a hírre az anyuka: örömmel, várakozással, esetleg elutasítással vagy kétségbeeséssel. Ezeket az apró rezdüléseket ugyanis már a pár napos embrió is érzékeli.
A megtartsam-e és a hogy mondom el az apának jellegű gondolatok olyan szorongást válthatnak ki a magzatban, ami felnőttkorában érzelmi blokként hátráltathatja őt egy boldog, bizalomra épülő párkapcsolat kialakításában. Míg a tervezett babák általában magabiztosak, nyitottabbak, nagyobb biztonságban érzik magukat, addig a becsúszott gyermekek önbizalom-hiányosak és általában lelkileg kevésbé stabilak lehetnek.
Stresszes életmód
Traumát okozhat a gyerkőcben, ha az anyuka nem hagy fel a stresszes életmódjával, és továbbra is ezerrel pörög egész nap. A kicsinek nyugalomra van szüksége, hogy rendesen fejlődhessen odabent, ennek hiánya pedig súlyos következményekkel járhat. Nem kizárt, hogy a gyerek koncentrációzavarossá, esetleg hiperaktívvá válik a későbbiekben.
Már a fogantatásakor figyelmet követel magának az új élet, az anyukának pedig el kell fogadnia, hogy immár nemcsak magáért, hanem valaki másért is felelősséggel tartozik. Ha a körülményeid miatt nem tudod kiiktatni életedből a stresszt, akkor érdemes valamilyen relaxációs módszerrel próbálkoznod. Ilyen a meditáció, az autogén tréning vagy a kismamajóga, de például hangterápiás foglalkozásokon is részt vehetsz.
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
Szorongó anya
Veszélyt jelent a kicsire az is, ha az anyuka nem él kimondottan stresszesen, ám alkatánál fogva gyakorta szorong - ami a várandósság idején ráadásul fel is erősödhet. Ha ez rád is jellemző, akkor érdemes - mintegy mantraként - ismételgetni magadban: nem lesz semmi baja a kicsinek, egész biztosan egészségesen jön a világra. Egyes tapasztalatok szerint a negatív gondolatok bevonzhatják a kedvezőtlen kimenetelű eseményeket, tehát már csak ezért sem ajánlott a legsötétebb forgatókönyvben gondolkodni.
Ráadásul a folyamatos görcsölést a magzat is átveheti, és a későbbiek során maga is hajlamossá válhat ugyanerre - ami pedig az élete minden területére kihathat.
A születés csodája - és nehézsége
A várandósság utolsó állomása, amikor lelkileg sérülhet a kicsi, maga a születés. Gyakran hallani, hogy a pánikbetegség hátterében többek között szülés körüli komplikációk állhatnak. Hiszen a baba is érzékeli, ha menet közben valami baj történt, például belegubancolódott a köldökzsinórba, vagy megakadt a szülőcsatornában, és nem tud haladni tovább.
Ezt megelőzendő érdemes lelkileg is felkészülnöd a szülésre - a lelkiállapotod ugyanis valamelyest kihat magára a folyamatra.
- terhesség
- méh
- baba
- kismama
- depresszió
- magzat
- magatartászavarok
- szorongás
- gyerekek lelki bajai
- Gyerek