Vigyázat, veszélyben a baba!

Így védd meg a bizonytalan léptektől!

A járástanulás minden baba számára kihívás, ám megkönnyítheted a dolgát úgy, hogy ez öröm legyen számára.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A járás mérföldkő a baba fejlődésében, ugyanakkor kisebb-nagyobb kudarcokkal is jár, hiszen a kicsi próbálkozásait nem mindig koronázza siker, és sűrűn le is huppan a földre.

Bár ezekre a tapasztalatokra is szüksége van, megkönnyítheted csemetéd dolgát egy jól kiválasztott járássegítővel, ami könnyen lehet, hogy egyben a kedvenc játéka lesz!

Járássegítő játékok

Mielőtt bármilyen eszközt vásárolnál a gyerkőcnek, feltétlenül te legyél az, aki az első lépésekben segíti. Nem kell mindig a kezeddel támogatnod őt, hiszen ez elveheti a kedvét a próbálkozástól. Első lépésben inkább teremts számára járásra motiváló környezetet, ahol sok helyen fel tud állni, és magától juthat egyről a kettőre.

Valószínűleg magától is talál néhány kapaszkodót, de segíthetsz neki, ha úgy helyezel el néhány bútort, hogy a székek és asztalok között csak egy-egy pillanatra kelljen elengednie a biztos pontot, majd néhány lépés után újra megkapaszkodva stabilan állhasson. Azt talán említenünk sem kell, hogy, ha nem is fogod a kis kezét, a jelentősebb próbálkozásoknál feltétlenül légy jelen, nehogy egy nagyobb esésnél beverje a fejét a gyerkőc.

A legtöbb kicsi természetesen örömmel fogadja az olyan játékos eszközöket is, melyek révén gyorsabban és könnyebben elsajátíthatja a két lábon való közlekedés tudományát. Nem mindegy azonban, hogy milyen járássegítőt választasz - lehetséges ugyanis, hogy egy rosszul megválasztott modell többet árt, mint használ. Segítünk eligazodni a már-már zavarba ejtően bőséges kínálatban.

16 bűbájos játék lányoknak és fiúknak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bébikomp

A bébikomp megítélése mind a szakemberek, mind a gyakorló szülők körében meglehetősen vegyes. Egyes vélemények szerint akadályozhatja a járásbiztonság kialakulását, a szem-láb koordináció fejlődését, valamint az alsó és felső végtagok mozgásának összehangolását. Rendszeres használata esetén a gyermek kevesebb időt tölt a földön való játékkal, kúszással, mászással, ami pedig az értelmi fejlődést is lassíthatja. Emellett a tárgy még balesetveszélyes is, hiszen a peremétől nem látja a gyerkőc a saját lábait, így nem tudja ellenőrizni, mibe lép bele.

Tologatható járássegítők

A szakemberek többsége azokat a járássegítőket javasolja, melyeket a gyerek maga előtt tud tolni. Fontos, hogy az eszköz kellőképpen stabil legyen, és akkor se boruljon fel, ha a poronty belekapaszkodva feláll, és ne guruljon túl gyorsan, ennek ugyanis baleset lehet a vége. Még a biztonságos játékkal se hagyd magára csemetédet, és soha ne erőltesd, hogy használja!

Fa kisautó - a természetes segítség

A Plan Toys vidám kisautót formázó járássegítőjének kapaszkodója a kicsi magasságához állítható. A kocsiban színes és natúr fakockák, valamint egyéb építőelemek találhatóak, melyek az alapfelszereltség részét képezik. Az eszköz stabil támpontot jelent csemetéd számára, miközben motiválja is a mozgásra.

A kicsi oda tolhatja a játékkockákat, ahol tevékenykedni szeretne velük, majd dolga végeztével visszafuvarozhatja őket a helyükre - bár ez utóbbit illetően vélhetően szükség lesz némi szülői ráhatásra is. A modellt a Tulli.hu-nál rendelheted meg.

Ára: 14 590 forint. *

Molto 2 in 1 - a legszórakoztatóbb járássegítő

A Bababirodalom kínálatában fellelhető Molto 2 in 1 kétfunkciós készségfejlesztő játék a még csak ülni tudó babának is nagyszerű szórakozást nyújt. Köszönhetően a vidám grafikájú, színes, zenélő, világító, nyomkodható, tekergethető, csavargatható gombokkal ellátott játszótáblának, csemetéd garantáltan nem fog unatkozni ezzel a kütyüvel.

Később pedig a járás minél problémamentesebb elsajátításában is segítségére lehet az eszköz széles pultja, illetve jó kialakítású toló- és kapaszkodókarja révén.
A tárgyat - és persze a gyerkőcöt - az oldalsó pótkerekek védik a borulástól.

Ára: 14 990 forint.*

Chicco minimobil - az első lépésektől kezdve

A Chicco járássegítő minimobil az első lépésektől kezdve segíti a kicsit a magabiztos járás elsajátításában. Amikor pedig már porontyod egy szinttel feljebb lépett, azaz többé-kevésbé biztonságosan közlekedik egyedül, az eszköz húzható-tolható járgányként funkcionál.

Menet közben zenélő hangok fokozzák számára a mozgás, illetve mozgatás élményét, így csemetéd bizonyára minden alkalmat megragad majd arra, hogy üzembe helyezze. A modellt a Gyerekálom kínálatában találtuk meg.

Ára: 12 990 forint. *

Fisher Price - zenélő csodaautó

A Fisher Price modellje is jóval több egyszerű  járássegítőnél - a forgalmazó szavaival élve zenés mókacenter is egyben. Az ötletes eszköz elején miniatűr zongora és gitár található, melyek önálló játékszerként is megállják a helyüket, mintegy észrevétlenül fejlesztve a kicsi muzikalitását.

Ha pedig elindul, a járássegítő zenélni kezd, ily módon további mozgásra-mozgatásra ösztönözve a kis zajgenerátort. A játékot megvásárolhatod a Manó Játéknál.

Ára: 14 990 forint. *

Babymoov - sétáló állatkert

A Minimanó által forgalmazott Babymoov tologatós játék stabilitását a négy kerék és a súrlódásos fékrendszer biztosítja. Fejleszti az egyensúlyérzéket, a nagy- és a finommotoros mozgásokat. Ha a kicsi megmozdítja az eszközt, a rajta lévő plüssjátékok működésbe lépnek: ugrálnak, illetve kopogó hangot adnak. Ezzel nemcsak illusztrálják az ok-okozati hatást, de újabb lépések megtételére is ösztönzik a gyereket.

Mindemellett a plüssök leszerelhetők, így porontyod önállóan is játszhat velük. Ha pedig különösen a szívéhez nő valamelyik, akár anyapótlékként az ágyba is magával viheti.

Ára: 14 990 forint. *

* Interneten fellelt, tájékoztató jellegű árak.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük