Ezért lesz szegény ember a gyerekből - Hiányosak a pénzügyi ismeretei
Minél inkább jómódú a szülő, annál kevésbé becsüli a gyerek a pénzt.
Csak minden harmadik megkérdezett osztályfőnök szerint foglalkoznak az általános iskolában valamilyen módon pénzügyi oktatással. A diákok többsége emiatt nyolcadikos korára sincs tisztában a pénz értékével.
Az iskolásokat is be lehet ugyanakkor vonni egyes pénzügyi döntésekbe, például az osztálypénz elköltésének megtervezésébe. Így első kézből megtapasztalhatják - főleg, ha az osztálypénz előteremtéséért is megdolgoznak -, hogy mire elég a pénzük.
Osztályonként két-három tájékozott diák
A K&H Bank a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő apropóján, a jelentkező csapatok felkészítő tanárai körében végzett felmérést arról, mennyire tájékozottak a felkészülés előtt pénzügyi kérdésekben a hetedik osztályos diákok.
A válaszokból az derült ki, hogy egy 28-30 fős osztályban körülbelül két-három tájékozott diák van, a többiek viszont igen kevés, vagy akár semmilyen információval nem rendelkeznek a családi költségvetésről. Az pedig nagyon ritka, hogy a családi pénzügyek intézésébe, tervezésébe a gyerekeket is bevonják.
A mintegy 80 megkérdezett tanár tapasztalatai szerint inkább a kevésbé vagyonos családokból érkező gyerekek tudják, mire megy el a szüleik fizetése, náluk ugyanis otthon gyakrabban beszélnek a pénzről, mivel azt jobban be kell osztani, mint a vagyonosabb családokban.
Az oktatók közül csak minden harmadik mondta azt, hogy a vetélkedőre való felkészülésen kívül az általános iskolában zajlik valamiféle pénzügyi oktatás, akár osztályfőnöki óra keretén belül, akár külön foglalkozás vagy program formájában.
Erre is jó az osztálypénz
Minden osztály gyűjt osztálypénzt, a megkérdezett tanítók szerint ez havi 300 forinttól 1000 forintig terjedő összeg, vagyis egy 30 fős osztály egy átlagos, havi 700 forintos osztálypénzzel számolva éves szinten 200 ezer forintból gazdálkodik. Lehetőségük van emellett arra is, hogy egyéb gyűjtésből pluszbevételre tegyenek szert, ami alkalmanként 10-60 ezer forintot is jelenthet. Ebből mennek osztálykirándulásra, múzeumba, vagy fizetik a ballagással kapcsolatos költségeket.
A legtöbb esetben azonban a pénz összeszedésével egy szülőt bíznak meg, az elköltést pedig a tanító, általában az osztályfőnök intézi, vagyis a gyerekek feje fölött intézik a pénzügyeket - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. - Az osztálypénz elköltésének megtervezése kiváló lehetőség arra, hogy a diákok alapvető pénzügyi ismereteket szerezzenek, azonban a diákokat a pénzügyi tervezésbe csak minden harmadik megkérdezett tanító vonja be valamilyen módon - tette hozzá a kommunikációs igazgató.
Életképes gyerkőcök Balotaszálláson
Az egyik legjobb példát a balotaszállási Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola pedagógusa, Nagyné Bajnai Adrienn mondta el. Itt a gyerekek - a szülők által beadott összeg mellett - maguk is tesznek azért, hogy minél több pénze legyen az osztálynak, ezért az évfolyamok összefogva rendszeresen gyűjtenek például papírt, fémet, illetve az iskolai ünnepségeken büfét üzemeltetnek vagy tombolát tartanak. Ezekből alkalmanként akár 45-50 ezer forintos bevételre is szert tudnak tenni. Az osztálypénz elköltését szintén a diákok tervezik meg. Nekik kell a költségvetési tervet elkészíteni például az osztálykirándulás tervezésekor házi feladat keretében, ehhez az interneten gyűjthetnek adatokat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ötödikes koruk óta bevonom őket a tervezésbe. Eleinte még nagyon kell őket irányítani, terveik vannak, de az árakkal egyáltalán nincsenek tisztában. Az évek során azonban megtanulják, hogy az osztálykirándulás vagy a tablókép tervezésekor többféle árajánlatot be kell kérni, és az olcsóbb megoldásokat kell keresni. Egyre ügyesebben számolnak, egyre több szempontra figyelnek maguktól is, hogy a bevételi és a kiadás oldal egyensúlyban legyen. Van olyan diákom, akire nyolcadikban már rá merném bízni, hogy egyedül szervezze meg az osztálykirándulást az egész évfolyamnak - mondta Nagyné.
OLVASD EL EZT IS!
- pénz
- gyereknevelés