Hogyan nevelj jó embert a gyerekből? Ezek az apróságnak vélt dolgok sokat segítenek
Minden szülő azt szeretné, jó ember legyen a gyereke: hogyan érhető el?
Ha a szülő felteszi magának a kérdést, milyen embernek szeretné a gyerekét, két szó bizonyosan eszébe jut. Az egyik, hogy váljon boldog felnőtt belőle. A másik, hogy legyen jó ember.
Jövőbeni boldogsága sok mindentől függ, ami majd körülötte zajlik, így a szülő csak azt teheti az ügy érdekében, hogy minél optimistábbnak, minél kitartóbbnak és minél talpraesettebbnek próbálja nevelni a gyereket. Így bármi éri, derűlátóan, megoldásorientáltan igyekezhet majd kihozni a legjobbat az adott helyzetből. Ez hozzásegítheti ahhoz, hogy boldog ember legyen. Ugyanígy az is, ha megfelelő értékrendet ad át neki a szülő, és megvilágítja számára útravalóul, mi igazán fontos az életben.
Hogyan lesz jó ember?
Azért, hogy a gyerek jó emberré cseperedjen, már sokkal többet tehet a szülő, hiszen, szemben a boldogsággal, ez esetben nem a rajta kívül álló tényezők lesznek befolyással rá. Jóságát a gyerek kis csomagként hozza magával, mit egy kis hátizsákot, melybe a szülő babakora óta pakolgatja az emberi értékeket.
Meglepően egyszerű a recept, hogyan nevelhető jó ember egy gyerekből. A Harvard Egyetem szakemberei szerint akár évtizedekkel is érdemes lehet visszaforgatni az idő kerekét, ha azokat a dolgokat szeretnénk ellesni és beépíteni a gyereknevelésbe, melyek klasszikus, jól bevált módszerekként régóta segítenek a szülőknek gyarapítani a jó emberek számát a világban.
Együtt töltött idő
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyerekkel töltött idő a legtöbb, amit csak adhat neki a szülő. A figyelme és jelenléte a gyerek kiegyensúlyozott lelki fejlődésének az alapja, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó ember váljék belőle. Az együtt töltött idő lehetőséget ad arra is, hogy a gyerek megnyíljon, és elmondja problémáit, feltegye kérdéseit. Ha a szülőtől odafigyelést kap, azzal ő is megtanulja, hogyan figyeljen oda másokra.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nyitottság, empátia mások felé
A Harvard szakemberei szerint a szülőnek érdemes minél inkább tágítani a gyerek ismeretségi körét, és nem a szűk családra korlátozni azt. Ha másokat is megismer, a gyerek nyitottabbá válhat. Természetesen korához alkalmazkodva, de minél többféle embert és élethelyzetet lát, annál inkább gyarapszik a lelke. Utólag fontos vele beszélgetni a látottakról. Arra kérni, képzelje magát a másik ember helyébe. Ez erősíti empátiáját.
Például, ha a szomszéd néni elmesélte, hogy elhagyta az ernyőjét, később el lehet beszélgetni a gyerekkel erről: szegény szomszéd néni sajnálta, hogy a kedvenc ernyőjét elvesztette, és még meg is ázott. Te mit csináltál volna a helyében?
Légy kedves másokkal!
Lehet, hogy a szülő ezt hangoztatja, de nem biztos, hogy ez el is jut a gyerek tudatáig - erre figyelmeztetnek a Harvard szakemberei. Vajon érti a gyerek, mit takar pontosan, hogy legyen kedves és jó? Az ember nem úgy születik, hogy ismeri ezeket a fogalmakat. A szülőnek fontos nyomatékosítania a gyerek számára, hogy másokkal hogyan kell beszélni, viselkedni: mit jelent a jóság, a másokra való odafigyelés, a fájdalom okozásának elkerülése?
A szülőnek arra is érdemes figyelnie, hogy az iskolában vagy tanítás utáni foglalkozáson megfelelően ügyelnek-e rá a tanárok, hogyan viselkednek egymással a gyerekek.
Segítőkészség és hála
A hála és a segítőkészség kis magocskáit korán érdemes elültetni a gyerek lelkében. Megkérni a nagyobbik gyereket, hogy segítsen a kicsinek, megtanítani, mikor mondjuk, hogy köszönöm. Két rendkívül fontos jellemző, melyet a jó emberek nem nélkülöznek. A szakértők korábbi, felnőttek részvételével végzett vizsgálata szerint a két tulajdonság mellesleg egyenesen arányos is. Minél inkább hálás valaki, annál segítőkészebb.
Célok elérése, döntések
Alapvető dolog, hogy az életben mindig új célok bukkannak fel, melyeket az ember szeretne elérni. A szülőnek fontos ebben is tisztességes példát és utat mutatnia a gyerek számára. Érdemes már gyerekkorban bevonni őt döntésekbe, hogy megtanulja, hogy a döntéseknek súlyuk van. Ezzel felelősséget tanul, és belekóstol abba, mi várja majd felnőttként.
Negatív érzelmek feltérképezése
A szakértők azt mondják, nagyon fontos nem elfeledkezni arról, hogy egy kicsi gyereknek is lehetnek negatív érzelmei. A harag, az irigység, a szégyenkezés és ezekhez hasonló érzelmek nála is jelentkeznek, ám nem feltétlenül boldogul velük jól. Segíteni kell őt abban, hogy képes legyen felismerni, megfogalmazni, amit érez, illetve kezelni ezt az érzelmet. A kimondatlan, feldolgozatlan negatív érzelmek sajnos negatív visszhangot idézhetnek elő gyerekkorban és később is. Ellenben, ha a gyerek már kiskorában megtanul bánni ezekkel, az segíthet neki jó emberré cseperedni, aki belül rendben van, és mosolyog a világ felé.