3 jel, ami arra utal, hogy a gyerek emlékszik az előző életére

Ha egy kis figyelmet fordítasz rá, észreveheted ezeket az árulkodó jeleket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha van olyan dolog az ezotériában, melynek a létezésében való hit megosztja az embereket, akkor az a lélekvándorlás. Noha kétséget kizáróan meggyőző bizonyíték a létezésére máig nincs, tény, hogy arra sincs, hogy lélekvándorlás nem létezik.

Ezért aztán a legokosabb hozzáállás, ha az ember, bár véleményt alkot, nem teszi le a voksát egyik vagy a másik mellett, és nyitott mindennemű információra, lehetséges bizonyítékra vagy cáfolatra a reinkarnációval kapcsolatban.

Feltételezvén, hogy a lélekvándorlás valóban létezik, érdekes elgondolkodni azon, ki kicsoda lehetett előző életében, és miként tudható meg több az ember korábbi inkarnációjáról.

A gyermekek esete különleges, ők ugyanis ezoterikus nézetek szerint fiatal koruk miatt még emlékezhetnek az előző életükre. Az alábbi három jel arra utal, hogy gyermekedben is élnek emlékek a korábbi életéből, és ez valamilyen módon hat is rá.

Visszatérő álmok

A gyerekeknél talán még gyakrabban előfordulnak rémálmok, mint a felnőtteknél. Noha az álom szerepe az, hogy az ébrenlét közben érzékelt információkat, félelmeket, érzelmi hatásokat az agy feldolgozza, ezoterikus nézetek szerint az álmok az előző életre is utalhatnak.

Figyeld meg, milyen álmokról mesél a gyerkőc, amikor éjjel felriad. Ha van egy visszatérő álma, arra különösen figyelj oda, ugyanis az abban tapasztaltak nyomai lehetnek előző életének.

Ismeretlen neveket említ

Sok gyerekkel előfordul, hogy képzeletbeli barátja van, ezért a hirtelen a semmiből felbukkanó neveket sok szülő nem is veszi olyan komolyan, mondván, a gyerek képzeletének játéka csupán az egész.

Pedig érdemes erre nagyobb figyelmet fordítani. Ha a gyerek a környezetében - tehát sem a családban, sem az oviban, sem sehol - nem létező személy nevét emlegeti, akkor beszélgess vele róla. Kérdezgesd érdeklődve, de nem tolakodóan, így többet megtudhatsz a név viselőjéről. Kiderülhet, hogy valóban képzeletbeli barát vagy egy mesefigura van a dologban, de meg is lepődhetsz.

Milyen jegyben született a gyerek? - Ilyen személyiséget hozott magával

Nézegess képeket!

Elolvasom

Árulkodó rajzok

A gyerekrajzok nagyon beszédesek tudnak lenni, épp ezért is van az, hogy a kicsikkel foglalkozó pszichológusok általában azt kérik a kis páciensektől, hogy rajzoljanak valamit.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Figyeld meg te is, miket vagy kiket rajzol a gyerek, és kérd tőle, hogy mondja el, mit ábrázol a kép, amit készített. Nem biztos, de az is előfordulhat, hogy előző életének a nyomára bukkansz az egyik rajzban.

Ezt is szeretjük