100 ezer forintot kapsz az önkormányzattól, ha ebben a kerületben laksz, és gyereked születik
A következő kerületek lakosai igényelhetnek életkezdési támogatást az önkormányzattól.
Azzal talán a legtöbb várandós kismama tisztában van, hogy a baba születésekor anyasági támogatást igényelhet az államtól– ennek összege a gyermek születésének időpontjában hatályos szociális vetítési alap összegétől függ, de körülbelül 65 ezer forint. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy számos budapesti kerület önkormányzata is ad egyszeri, úgynevezett életkezdési támogatást. Ezeket gyűjtjük most csokorba.
Életkezdési támogatás a budapesti önkormányzatoknál
Soroksár: 100 ezer forint
Soroksár, vagyis Budapest 23. kerülete a baba érkezését követően 100 ezer forintot ad a családnak. Ehhez nem kell mást tenni, mint kitölteni az önkormányzat erre a célra rendszeresített formanyomtatványát, és benyújtani a szüléstől számított 120 napon belül. A támogatás igénylésének feltétele, hogy mindkét szülő legalább két éve rendelkezzen 23. kerületi lakcímmel, és ott életvitelszerűen tartózkodjon.
A támogatás szociális alapon történik. A jogosultság további feltétele, hogy az újszülött gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegének a tizenháromszorosát: ez 2024-ben 370 500 forintot jelent. Ugyancsak feltétel, hogy valamelyik szülő igazolni tudjon „a kérelem benyújtását közvetlenül megelőző 2 éven belül legalább 250 nap munkaviszonyt vagy nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokra vonatkozó hallgatói jogviszonyt, vagy előbbiek kombinációját”. Tehát, hogy vagy dolgozott, vagy felsőfokú tanulmányokat folytatott a baba születését megelőzően. További részleteket itt találsz.
Terézváros: 42 500 forint
A gyermek egyéves koráig igényelhetnek a 6. kerületi önkormányzattól életkezdési támogatást az itt lakó szülők. A támogatás mértéke 42 500 forint, melyet kizárólag a baba számára nyitott Start-számlára utal a Terézvárosi Önkormányzat. A Start-számlán gyűlő összeget a gyermek 18 éves kora után veheti fel. A pénz tanulmányokra, lakhatásra, pályakezdésre, gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére, illetve a jogszabályban meghatározott más célokra fordítható. Az igénylés részleteit ezen a linken találod.
Újbuda: 30– 100 ezer forint
Az újbudai friss szülők ugyancsak igényelhetnek babájuk után életkezdési támogatást. Ennek feltétele, hogy a kérvény benyújtásakor legalább két éve hivatalosan és életvitelszerűen a XI. kerületben lakjanak. A kérelem a gyerek hat hónapos koráig nyújtható be. A támogatás szociális alapon működik: amennyiben a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 200%-át, 30 ezer forint igényelhető, ha a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem a minimálbér 50%-át sem haladja meg, úgy 100 ezer forintot ad az önkormányzat. Az igénylés további részleteit itt találod.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ferencváros: 40 ezer forint
Budapest 9. kerülete is biztosít a lakói számára születési és életkezdési támogatást. Ennek mértéke 40 ezer forint, viszont nincs jövedelemhatárhoz kötve. A feltétele mindössze annyi, hogy a kérelmet benyújtó szülő igazolni tudja, hogy 2 éve Ferencvárosban lakik. A támogatás iránti kérelmet legkésőbb a gyermek kétéves koráig kell benyújtani. Van azonban még egy kitétele a támogatásnak: az összegből minimum 30 ezer forint az újszülött gyermek részére megnyitott Start-számlára kerül átutalásra. További részleteket erre a linkre kattintva találsz.
13. kerület: 30 ezer forint
Budapest 13. kerületének önkormányzata ugyancsak gondolt az újszülöttekre. Az életkezdési támogatás jogosultságának feltétele, hogy a szülő a kérelem benyújtásakor, illetve az azt megelőző egy évben 13. kerületi lakcímmel rendelkezzen, valamint a baba a szülővel azonos lakcímre legyen bejelentve. Az igényelhető életkezdési támogatás mértéke 30 ezer forint, melyet a szülő döntése szerint a megadott számlaszámra vagy a gyermek részére megnyitott Start-számlára utal az önkormányzat. A kérelem a gyermek egyéves koráig nyújtható be. További részleteket itt találsz.
Nekik 62%-os utazási kedvezmény jár: kevesen ismerik ezt a lehetőséget
Olcsóbban utazhatsz a BKK-val ezzel a típusú bérlettel.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- gyermekvállalás
Gyerekvállalásra buzdítják a családokat, de erre nem hívják fel a figyelmet: hogy lesz tovább?
- adókedvezmény
- családi pótlék
160 ezer forintot és ingyenes utazást kaphat, akit érint: így kérheted
- válás
- egyedülálló anya