Hatalmas áremelkedés jöhet az iskolai menzákon ősztől - Akár ezer forint is lehet egy ebéd
Egy iskolai ebéd ára akár az ezer forintot is elérheti szeptembertől.
Egy iskolai ebéd ára akár az ezer forintot is elérheti szeptembertől, nyilatkozta Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkáltatók Országos Szövetségének (VIMOSZ) közösségi étkeztetési szekciójának vezetője az Indexnek.
A helyzet elsősorban az üzemi konyhákat sújtó élelmiszer-, rezsi- és üzemanyag-drágulásnak köszönhető. Az infláció miatti pluszkiadásokat a közétkeztető cégek csak áremeléssel lesznek képesek kompenzálni.
Drágulhatnak az iskolai menzák
Sáfár Ferenc elmondta, hogy még nem mindenhol egyeztek meg a közétkeztető cégek az önkormányzatokkal arról, hogy mennyibe kerüljön szeptembertől az iskolákban, óvodákban és bölcsődékben a menza.
A közétkeztetők a nyár elején még 20 százalék körüli áremelkedéssel kalkuláltak, mely alapján szeptembertől 800-900 forintba került volna teljes áron egy iskolai ebéd. Ezt az összeget kellett volna megosztania egymás közt a szülőknek és az önkormányzatnak körülbelül fele-fele arányban, így a családoknak 400-500 forintot kellett volna fizetnie egy étkezésért.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sáfár szerint ez a kalkuláció azonban nem tűnik életképesnek, úgy véli, hogy a 30 százalék feletti áremelés is elképzelhető, így egy ebéd ára akár az 1000 forintot is elérheti. Egyelőre nincs megegyezés az árakkal kapcsolatban, a tárgyalások még zajlanak.
A jelenlegi gazdasági helyzet miatt nem könnyű megszabni egy olyan árat, ami nem riasztó a cégek, az önkormányzatok és a szülők számára sem, de Sáfár Ferenc abban reménykedik, hogy szeptemberre megegyezhetnek a felek.
Ezt adják a gyerekeknek az iskolai menzán: 10 menüsor a nagyvilágból
Azt jól tudod, mi volt a helyzet a te iskoládban, esetleg mit kapnak gyermekeid a menzán, de az talán neked is meglepetést okoz, hogy mi kerül a kicsik tányérjára a világ többi országában. A nemzeti gasztronómiai különbségek mellett egyes helyeken az is figyelemre méltó, ahogy az egészségre próbálják nevelni a gyerekeket.
Borítókép: Diákok a Harmat Általános Iskola menzáján Budapesten 2017. december 19-én. MTI Fotó/Illyés Tibor
OLVASD EL EZT IS!
- svédország
- finnország
Ezt eszik a diákok az iskolai menzákon a világban: van, ahol lazac jár a gyerekeknek
- ételfotózás
- inspiráló ételfotók