Gyermekét próbálta szoptatni az éhező anya, világhírűvé tette Don McCullin fotója
A lesoványodott édesanya méltóságteljesen, szemében némi megvetéssel néz a kamerába.
Vannak fotók, melyek beleégnek az emberek emlékezetébe. Ezeknek a képeknek gyakran sem a fotósát, sem a hátterét nem ismerjük, de az érzelmekre hatnak, és nyilvánvaló üzenetet hordoznak.
Ilyen a palackból itatott csontsovány kisfiúról 2016-ban készült fotó, vagy épp az 1931-es Kenyérevő gyerek, melyekről korábban írtunk már. Don McCullin angol fotográfus Mother and child in Biafra - Anya és gyermeke Biafrában - című képét is biztosan láttad már korábban. Ismerd meg a történetét!
Anya és gyermeke Biafrában
Don McCullin híres fotója 1968-ban készült a nigériai Biafra tartományban a polgárháború idején. Az angol fotós barátjával és versenytársával, a francia Gilles Caronnal együtt azon maroknyi fotográfusok közé tartozott, akik a konfliktusról és az abból fakadó szörnyű éhínségről tudósítottak.
A képen szereplő édesanya alig 24 éves, de a háború viszontagságai és az őt ért megpróbáltatások miatt jóval idősebbnek látszik a koránál. Az éhezés miatt karjai vékonyak, kulcscsontja kilóg, mellei összeestek, szinte nincs bennük zsírszövet - és valószínűleg tej sem. Egy év körüli kisgyermekét mégis megpróbálja szoptatni, miközben méltóságteljesen, szemében némi megvetéssel néz a kamerába, és rajta keresztül egyenesen a néző szemébe. Don McCullin erőteljes fotója nem pusztán bemutatja a háború borzalmait, de cselekvésre szólít fel.
Don McCullin a fotóról
- Amikor először indultam dolgozni háborús fotósként, nagyon izgalmasnak és kalandosnak tartottam. Csak amikor Biafrába érkeztem, besétáltam azokba a táborokba, és láttam a haldokló gyerekeket, akkor kezdtem ráébredni, hogy valójában nem a háborúról kellene beszélnünk. Hanem az ártatlan szemlélőkről. Nem tudom, hogy a fotómon szereplő anya és a gyermeke életben maradtak-e. Akkoriban nagyon nehéz volt kideríteni - nyilatkozta Don McCullin a fotó készítésének körülményeiről.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A lovaggá ütött háborús fotós
Don McCullin London egyik külvárosi részén látta meg a napvilágot 1935-ben. 14 évesen ott kellett hagynia az iskolát, hogy dolgozni tudjon. Autodidakta módon kezdett fotózást tanulni, és szinte észrevétlenül lett fotográfus. Úgy fogalmazott: „A fotózás választott engem.”
A biafrai tudósításaiból tudjuk azt is, hogy a polgárháború három éve alatt több mint egymillió ember halt meg az éhínség és az annak kapcsán kialakult betegségek miatt. De Biafrán kívül számos más háborús övezetben dolgozott: Cipruson, Kongóban, Vietnámban, Közel-Keleten, Bangladesben, Irakban, Szíriában. A történelem egyik legnagyobb háborús fotósaként tartják számon, nem véletlen, hogy II. Erzsébet királynőtől lovagi címet is kapott. A 87 éves fotós munkáival mindig igyekezett felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy nyújtsanak segítséget például azoknak a civil szervezeteknek, melyek a háborús övezetekben végeznek humanitárius munkát.
Ismerd meg a leghíresebb gyerekfotók történetét!
A világ leghíresebb gyerekfotói közül sok ismerős lehet, ám történetükkel talán nem vagy tisztában.
8 kép a világ leghíresebb gyerekfotói közül: megrázó és szép történetek is vannak köztük
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)