Ez lehet az autizmus első jele a gyerekeknél: jóval az ismert tünetek előtt észlelhető

Az eredmények alapján elképzelhető a korai kezelések kidolgozása.

Autizmus első jele
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az agyról készült felvételek már jóval az autizmus tüneteinek megjelenése előtt utalnak a rendellenességre - állapította meg egy új amerikai tanulmány. Legkorábban általában kétéves korban diagnosztizálják az autizmust, de nem ritka, hogy ennél később.

A Nature brit tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány megmutatta, hogy ennél jóval korábban, már egyévesen látszanak az agyban az autizmusra utaló jelek - írta a BBC hírportálja. Az eredmények alapján elképzelhető korai tesztek és kezelések kidolgozása, ami azért lehet fontos, mert az agy ebben a korban még igen fogékony.

Körülbelül minden századik ember autista, a zavar a viselkedésben és a társas kapcsolatokban nyilvánul meg. A kutatók 148 gyereket vizsgáltak meg, köztük olyanokat, akiknél nagy volt az autizmus kockázata, mivel a családban már volt autista testvér.

Már korán megmutatkoznak az eltérések

A kutatás során félévesen, egyévesen és kétévesen készítettek agyi felvételeket a gyerekekről. Az agynak a bonyolult funkciókért - például a beszédért - felelős területén, az agykéregben már korán megmutatkoztak az eltérések azoknál a gyerekeknél, akiket később autizmussal diagnosztizáltak.

A tanulmány az autizmus felismerésének és kezelésének nagy változásai előtt nyithatja meg az utat, a korai diagnózis lehetővé teszi, hogy idejében megtanítsák a szülőknek, hogy viselkedjenek az autista kisgyerekkel, így a terápia hatékonyabb lehet.

A kutatók az agyról készült felvételeket mesterséges intelligenciába táplálták, mely 80%-os pontossággal jelezte előre, a gyerekek közül kinél alakul ki autizmus. A tanulmány újabb cáfolata annak az elterjedt - és rég hamisnak bizonyult - tévhitnek, hogy az MMR-oltásnak köze van az autizmushoz. A tévhit azért verhetett könnyen gyökeret, mert az oltást akkor kapják a gyerekek, amikor már diagnosztizálható az autizmus.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük