Nem gondolnád, de árt a gyereknek - Örökre nyomot hagyhat benne

Bizonyos szülői tévedések komoly következményekkel járhatnak, ha elköveted őket.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lehet, hogy szülőként úgy gondolod, nevelési módszered révén jót teszel gyermekednek, pedig éppen ellenkezőleg: komoly nyomot hagyhat az önértékelésében, ami későbbi életére is kihatással lehet.

A következő hibákat mindenképpen érdemes elkerülnöd, ha jót akarsz csemetédnek. Bár apróságoknak tűnnek, negatív következménnyel járhatnak.

A jóleső dicséret hiánya

A gyerekek minden egyes dolognak örülnek, amit képesek önállóan megcsinálni, így náluk különösen nagy szerepe van a dicséretnek. Amennyiben ez gyakran elmarad, az hozzájárulhat ahhoz, hogy csemetédnél önbizalomhiány alakuljon ki, ami majd felnőtt életére is káros hatással lehet.

Korlátlan engedékenység

Vannak, akik úgy gondolják, hogy különösen jó szülők, hiszen sok mindent megengednek a gyerkőcnek. Ez azonban nem igaz, ráadásul később, például kamaszkorban sokkal nehezebben tudsz majd bánni gyermekeddel. Kifejezetten komoly kihívás lesz elérned, hogy hallgasson a szép szóra, ha valami rosszat tesz.

Mindentől óvás

Természetes, hogy szülőként félted a gyerkőcöt, viszont egyesek igencsak túlzásba viszik. Ez leginkább azoknál a nőknél figyelhető meg, akik később vállalnak gyereket. Apró balesetek minden lurkó életében előfordulhatnak, például felborul a biciklivel, vagy megüti magát - nem óvhatod meg az összes veszélyforrástól. Bármilyen furcsa, de ezek az esetek éppen az előnyükre szolgálnak, ugyanis hozzájárulnak egyensúlyérzékük fejlődéséhez, a kockázatos helyzetek felismeréséhez.

8 szülői hiba, amitől sikertelen lesz a gyerek: te figyelsz ezekre?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tökéletességre törekvés

Nagy hiba, ha azt gondolod, hogy tökéletesnek kell tűnnöd csemetéd szemében. Mindenki szokott hibázni, és ez egyáltalán nem szégyen. Ha gyermekedet erre tanítod, akkor ő is sokkal könnyebben tud majd bocsánatot kérni másoktól. Ellenkező esetben viszont képmutatásra neveled, amitől rossznak érezheti magát. Ha belátod hibáidat, csemetéd is érzékeli, hogy ez nem jelenti azt, az ember elveszíti környezete tiszteletét.

Túlzott fegyelem

Szülőként könnyebb az életed, ha a lurkó minél jobban viselkedik. Ugyanakkor a gyerekeknek nem jó, ha mindig higgadtnak kell maradniuk, hiszen másokkal is szeretnék megosztani azt a sokféle érzelmet, ami kavarog bennük. Amennyiben ezt megakadályozod, az igencsak komoly következményekkel járhat. A gyerkőc gátlásossá, halkká válhat, ezek pedig későbbi társas kapcsolataira is kihatással lehetnek.

Ezt is szeretjük