Amikor a nagyszülő nem szeret unokázni: elvárható alap a segítség?

Ha kimondjuk az a szót, hogy nagymama, sokak előtt egy kedves, ősz hajú néni jelenik meg köténnyel a derekán, aki sürög-forog a konyhában, és csupa finomságot süt az unokáinak. Akit bármikor hívni lehet, és egyetlen zokszó nélkül viszi az orvoshoz vagy az óvodába a gyereket, hogy ezzel is tehermentesítse kicsit a reggeltől estig dolgozó szülőket. Az én nagymamám ilyen volt, azonban a fiam nagyszüleivel már más a helyzet.

Más a helyzet, mivel annak idején a nagyszülők nagyjából az ötvenes éveik vége felé nyugdíjba vonultak, és korukból adódóan volt elég energiájuk ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek a család életében. Segítettek a házépítésnél, főzték az ebédet a munkásoknak, és vigyáztak a gyerkőcökre, ha a szülő később ért haza a munkából, mint ahogy tervezte. 

Elvárható-e a segítség?

Ezzel szemben, ha nem a régi, de mai nagymamákra gondolunk, talán nem a kontyba fogott haj és az almáspite-illat jut az eszünkbe. A nagyszülők jó része a mai napig dolgozik, lehet, több műszakban, vagy egyszerűen messze lakik, és nem tud olyan szinten részt venni a család életében, mint amennyire szeretne. Jogos elvárás a szülő részéről, hogy a nagyszülők szálljanak be az unokázásba, és alkalomadtán tehermentesítsék őket, vagy teljesen érthető, ha maguktól nem lelkesednek, azt a kis szabadidejüket pedig nem velük, de mondjuk egy wellnessen, kiránduláson, fodrásznál vagy manikűrösnél töltik?

Visszakanyarodva a fiam nagyszüleihez, édesanyám és édesapám 270 kilométerre lakik tőlünk. Anyukám kilencvenéves édesanyját ápolja 0-24 órában, így ritkán tud vonatra vagy autóba ülni, hogy meglátogasson bennünket. Nyáron azonban mindig számíthatok rá, ha a fiam ovijában szünet van, szívesen elvállalja akár több hétre is a vigyázást. Ilyenkor jókat főz és süt az egy szem unokának. Anyósomékkal egy városban lakunk, mindketten dolgoznak. Anyósom nem tipikusan az a konyhában sürgő-forgó nagymama, szeret utazni, jönni-menni, barátnőknél kávézni, barkácsolni, kertészkedni, de így is mindig szakít időt, ha megkérem, menjen el a gyerekért az oviba, vagy hadd töltsön el a fiam egy-egy éjszakát náluk. Tudom, hogy egyikőjüknek sem teher a gyerekem, és segítenek, ahol tudnak, de ezt nem szoktam kihasználni. Elsősorban mi, szülők próbáljuk megoldani a helyzetet, ha nagyon nem megy, akkor kérünk csak segítséget. Én szerencsés vagyok, de mi a helyzet azokkal az édesanyákkal, akiknek szülei köszönik, de nem kérnek az unokákból, vagy ahol az egyik unoka nagyobb megkülönböztetésben részesül? És mindenekelőtt: elvárható alap a segítség?

"A saját unokáját sehova nem viszi, míg az új párja unokáival kirándulgat"

Nagymamák, édesanyák mesélték el, ki mit gondol a téma kapcsán. Szakértői oldalról Teveliné Horváth Melindát, okleveles pszichológust, iskolapszichológust, pedagógust, life coachot kérdeztük.

- Nagymama vagyok. Mivel háromórányira lakunk egymástól, így nyilván a mindennapokban nem tudunk úgy részt venni, mintha a szomszédban lennénk. De beszelünk napi szinten, és háromhetente találkozunk. Amikor szükség van ránk, ugrunk, mindenben támogatjuk a lányunkat és családját. Betartjuk a játékszabályokat. Amit a lányunk kér, hogy ne, azt szigorúan mi sem engedjük, csináljuk. Ha valami kérdéses, akkor rákérdezünk, még egy játékot sem veszünk csak úgy önhatalmúlag. A béke mindennél fontosabb! Nem akarom átvinni a saját elveimet, mert én sem fogadtam el az anyámét, anyósomét. A világ mindig változik, jelenleg az a jó, ahogy ők csinálják, és úgy jó, ahogy ők gondolják. Remélem, majd a menyemmel is sikerül harmóniában létezni. Rajtunk nem fog múlni - osztotta meg gondolatait egy nagymama.

- Ha tudok, vigyázok a gyerekre, és élvezem. De dolgozom, nem tudok csak úgy szabadságra menni. És nem megyek a fiamékhoz takarítani, nem sütök-főzök, de amiben tudok, segítek - mondta egy másik nagymama. 

- Mivel a férjem külföldön dolgozik, és édesanyám egészségi állapota miatt nem tud az unokára vigyázni, így csak az anyósom az egyetlen, aki segíthetne vigyázni a gyerekekre. Mindig lerázott azzal az indokkal, hogy a másik unokáját is látnia kell. A gyerekem az első szülinapjára pár száz forintos, használt ajándékot kapott, a másik állandóan kapja a vadonatújakat. A saját unokáját sehova nem viszi, míg az új párja unokáival kirándulgat - vallotta be szomorúan egy édesanya. 

- Úgy, gondolom, hogy a szülők dolga a gyereküket nevelni. A nagyszülőknek nem kötelességük. Ők már megtették a magukét. Nekünk tiszteletben kell tartani a döntésüket. Ha úgy érzik, nem jönnek az unokákra vigyázni, programokra vagy különórákra cipelni, akkor az ő szívük joga - fejtette ki véleményét egy másik édesanya.

Elvárható alap a segítség? A pszichológust kérdeztük

Azt be kell ismerni, hogy nagyot fordult a világ a régi időkhöz képest. Ahogy a fiatalabb generációnak, úgy az idősebbeknek is fontos lett az önmegvalósítás és az, hogy saját hobbijuknak, kedvteléseiknek éljenek, másik oldalról pedig a munka vagy a távolság az, ami miatt ritkábban jut idejük, vagy egyáltalán nincs kedvük unokázni. Teveliné Horváth Melinda szerint mindenképpen érdemes az elvárásokat még a gyermek születése előtt tisztázni mindkét fél részéről a későbbi konfliktusok elkerülése érdekében, és tiszteletben kell tartani a nagyszülő döntését, erőltetni semmit sem szabad.

- Érdemes megbeszélni a szülőknek a nagyszülőkkel, mit várnak el tőlük? A nagyszülők hogyan tudják a legjobban támogatni őket a gyereknevelésben?

- Mindenképpen érdemes az elvárásokat még a gyermek születése előtt tisztázni mindkét fél részéről a későbbi konfliktusok elkerülése érdekében. Fontos volna a nagyszülők részéről, hogy a szülők döntéseit fogadják el, és ne kritizálják azokat, vagy akár magát a szülőt - főleg a gyermekek előtt. A szülők maguk is vívódnak a nevelési elvekkel, a szokások kialakításával, az evés, alvás területén kialakított szabályrendszerrel, nincs szükség arra, hogy az amúgy is érzékeny rendszert egy-egy kritika vagy rosszindulatú megjegyzés összedöntse. A nagyszülők azzal tudnak segíteni, ha elfogadják a szülők véleményét, a "bezzeg az én időmben" kezdetű megjegyzések inkább csak ártanak. Ha egy családi összejövetelen azt halljuk a nagyszülőktől, hogy régen minden szép és jó volt, és nekik semmi kétségük nem volt a gyermekneveléssel kapcsolatban, sőt náluk egy hangos szó sem hangzott el annak idején, akkor biztosak lehetünk, hogy csak a nagyszülők fejében szépültek meg az emlékek. Érdemes szem előtt tartani, hogy más korban élünk, különböző egyéni igényekkel, és nincs varázsszer, előfordul, hogy valakinél beválik egy adott módszer, másnál pedig nem. A problémákkal kapcsolatban pedig érdemes megoldásfókuszú gondolkodást bevetni, ha tudatosan képes valaki a megoldásokat keresni, nem csak a problémán kattogni, sokkal pozitívabb és termékenyebb légkört tud maga köré teremteni. Ha a szülő nevelési szándékkal átmenetileg megvon valamit a gyermektől, ezt a nagyszülő sose bírálja felül. Ne az vezérelje, hogy vigasztalva a gyermeket, tőle megkapja azt, amit akar, ezzel felülbírálva a szülői döntést. A szabályok betartására nevelés kifejezetten fontos ebben a korban, ezt a nagyszülői környezetben is ugyanúgy be kell tartatni a gyermekkel. 

- Ha a nagyszülő nem akar unokázni, hogyan fogadja el ezt a döntését a szülő?

-  Mindenképpen tiszteletben kell tartani a nagyszülő döntését, erőltetni semmit sem szabad. Lehet, hogy a nagyszülő félelme van a dolog mögött, hogy úgy érzi, nem képes felelősségteljesen vigyázni a kisgyermekre, és nem az, hogy nem szeretne segíteni a szülőknek. Azonban az állandó változásra fókuszálva lehet bízni abban, hogy egy kis idő elteltével jobban hajlandó lesz bevonódni a nagyszülő a gyermeknevelésbe, hiszen a gyermek önállósága is folyamatosan fejlődni fog - mondja.

- Mi kell ahhoz, hogy harmonikus nagyszülő-szülő viszony alakulhasson ki? Hiszen ez éppoly fontos ahhoz, hogy jó nagyszülő-unoka kapcsolat alakulhasson ki.

- A határok betartása nagyon lényeges az élet minden területén. Az emberek nem egyformák, mások az elvárásaik. Van olyan édesanya, aki igényli a nagyszülői segítséget, de van, aki kellemetlennek érzi, ha a nagyszülő átlép egy bizonyos határt. Nevelési stílusban is különböznek a szülők, bizonyos esetekben jólesik, ha a nagyszülő is rásegít, és megerősíti a szülőt a nevelésben. Vannak azonban, akik nehezen veszik a kritikát, és azt érzik, hogy rájuk telepszik a nagyszülő a tanácsaival. A jó kapcsolat csak úgy alakulhat ki, ha mindegyik fél tiszteletben tartja a másik igényeit, és addig megy csak el, amíg az nem válik terhessé a másik számára. Így el lehet érni, hogy a szülő maga forduljon segítséget kérve a nagyszülő felé, de ha kényszernek és nyomásnak érzi ezt, akkor könnyen megromolhat a kapcsolat.

Az emberi kapcsolatok tekintetében érdemes nem elfelejteni, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, vagyis lehet, ha valaki mindenáron segíteni akar, azt a másik nem feltétlenül pozitívan éli meg. Mások az igényeink, mindenkinek más jelenti a feltöltődést, különbözünk extrovertáltság és introvertáltság tekintetében. Van, akinek valami segítség, van, ami határsértés. Van, aki társaságra vágyik, van, aki az otthon magányára. Nem élhetjük a másik helyett az életét, és nem tudhatjuk, hogy másnak mi a jó, és mi a kényszer. A későbbi konfliktusokat elkerülve pedig jobb, ha előre megkérdezzük, hogyan tudunk a másik félnek segíteni, és tudomásul vesszük sértődés nélkül, ha nem kér belőle. Az elfogadás alapvető fontosságú a kapcsolatokban - mondja a pszichológus, aki szerint, amíg a pontos okát nem tudják annak, a nagyszülő számára miért terhes az unokákra vigyázni, addig nem érdemes konfliktusba keveredni. 

- Általában az édesanya dönt, hogy kinek ad hozzáférést a gyerekhez, és többnyire a saját szüleinek kedvez. Ezért az unokáknak az anyai nagyszülőkkel nagyobb eséllyel van jobb viszonyunk. Ez valóban így van?

- Evolúciós pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy ez egy teljesen természetes jelenségen alapul. A rokonszelekció elmélete magyarázza, hogy az unokáknak többnyire az anyai nagymamával a legerősebb a kapcsolatuk. Oka, hogy evolúciós szempontból a saját közeli rokonok egyedeinek a gondozása éri meg a leginkább, hiszen ezzel biztosítható a gének továbbvitele. Mivel az anyák lánygyerekeinek utódai biztosabban viszik tovább a géneket (míg az apa személye nem minden esetben biztos), ezért a nagymamák így tudnak leginkább saját génjeik továbbviteléről gondoskodni, ha lánygyermekeik utódjairól gondoskodnak - ezt hívják nagymama-hipotézisnek.

- Van, hogy a nagyszülő megkülönbözteti az unokákat, egyiknek drága ajándékot vesz, másiknak semmit, egyiket jobban szereti, mint a másikat vagy harmadikat. Hogyan lehetne ezekről a problémákról szülőként beszélni a nagyszülőkkel?

- Érdemes azon elgondolkodni, miből fakadhat, miért teszi ezt a nagyszülő. Ha már korábban saját gyermekeinél is hasonlóképpen cselekedett, előfordulhat, hogy ezt a mintát viszi tovább az unokák szintjén is. Alapvetően az idősek az ajándékokkal örömöt kívánnak szerezni az unokáknak, de saját szemükben ez önbizalomnövelő hatással is bír, azt bizonyítván, hogy ők is képesek még idősen is adni, tenni valamit az unokáért. Kohli (Martin Kohli szociológus - a szerk.) szociológiai kutatásaiban azzal magyarázta az idősektől a fiatalok felé irányuló pénzbeli transzfer jelenségét, hogy céljuk a fiatal generáció jólétének biztosítása, amiért cserébe figyelmet és törődést várnak el.

Hasznos lehet a kivételezést megbeszélni a nagyszülőkkel, nem vádaskodó hangnemben, hanem arra fókuszálva, hogy ez az unokákban maradandó nyomot hagyhat. A gyermekek érzik az igazságtalanságot, azt, ha nincsenek egyformán kezelve. Érzelmi kitörésekkel is reagálhatnak akár egy ilyen helyzetre. 

A szeretet pedig sosem egy elvárható dolog. Attól, ha rokonsági kötelék áll fenn, még nem jelenti azt, hogy egymással feltétlen szoros kapcsolat alakul ki. A közös élmények, az együtt töltött idő minősége által alakul ki a kötelék, és ezek a gyermekkori élmények fognak a későbbi években is az unoka fejében és szívében megmaradni - mondja a szakértő.

Amikor a nagyszülő először találkozik az unokával

Nézz meg néhány megható felvételt nagyszülők, illetve dédnagyszülők és unokáik első találkozásáról!

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• gyereknevelés
• nagyszülő
• unoka
• viszony
• interjú
• teveliné horváth melinda
• Gyerek