A baba neme: mikor derül ki biztosan?

Eddig csak találgatni lehet

Nem számít, fiú vagy lány, de most akarom tudni! Van ebben némi ellentmondás.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

- Az ott a jobb comb, az pedig a bal - mutat az ultrahangos orvos a monitorra. - Na, mit gondolnak?

Én a magam részéről hunyorogva figyeltem a képernyőt, holott már a kérdésfeltevés előtt tudtam, hogy kisfiú. Tulajdonképpen két-három hónapja motoszkál bennem a gondolat, hogy a családi egyensúly érdekében az első gyerekünknek fiúnak kell lennie.

Miért fontos a baba neme?

Az elmúlt években kizárólag kislányok érkeztek a famíliába. Elképzeltem apámat, amint bejelentem neki a harmadik lányunokája érkezését - mit mondjak, már a fejemben kivetített képen is remekül mulattam.

A terhesség során végzett ultrahangos vizsgálatok közül kétségkívül a 12. hetit előzi meg a legtöbb izgalom. Ekkor végzik el a rettegett Down-szűrést, először méricskélik a baba karját, lábát, orrcsontját, ülőmagasságát, tarkóredőjét, mellkas- és fejkörfogatát.

Ekkor derülhet ki

A 12. hetit követő vizsgálatot pedig azért várják a kismamák, mert ilyenkor már kiderülhet a baba neme. A legtöbb orvos a 16. hét környékétől mer nyilatkozni arról, hogy fiú vagy lány lakik-e odabent - ezt megelőzően inkább csak találgatni lehet. A 20. héttől pedig - hacsak nem kifejezetten titokzatos babáról van szó - szinte biztosan lehet tudni a nemét. Amire a szülők többsége nagyon is kíváncsi. Hogy miért?

Mindegy, csak egészséges legyen

A jól ismert szöveg szerint "mindegy, csak egészséges legyen" - és azt hiszem, legtöbben valóban így is gondolják. Hogy mégsem bírják kivárni a születés pillanatát, annak oka nem a rugdalózók vagy a babaszoba színének megválasztásában rejlik.

Napról napra közelebb egymáshoz

A férfiak fejében valahol a tudatalatti küszöbén valószínűleg ott libikókázik az ősi kérdés: lesz-e utódom, aki továbbviszi majd a családi nevet? Ám voltaképpen mindkét nemet nagyjából egyformán foglalkoztatja a fiú vagy lány kérdés.

Ennek az információnak a birtokában ugyanis még közelebbinek érezhetjük magunkhoz őt, illetve az elkövetkező 20-30 évet. Előbbi persze nyilvánvaló hülyeség, hiszen az odabent növekvő apró kis lénnyel anyaként valószínűleg a kilenc hónap során vagyok a legbensőségesebb viszonyban. Ahogy telnek a hetek, lassan megérzem az első apró rezdüléseit, és ebben az időlegesen kialakult szimbiózisban minden nappal és mozdulattal egyre jobban értjük egymást.

Szakácskönyv egy kis extrával!

Mentes Anyu legújabb könyvét azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

Most AJÁNDÉK üvegpalack és vászontáska is jár a könyv mellé!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

Promóció

A jövő - képekben

Ennek az érzésnek pedig a világon semmi köze a nemhez. Hogy fiú vagy lány, úgy hiszem, csak azért fontos, hogy ne pusztán a fizikai valómmal és lelki szinten, hanem az agyammal is felfogjam ezt az egész további életemre kiható változást.

Ne csak azt tudjam, hogy az odabent növekvő magzat a mi gyerekünk, akit napról napra jobban szeretünk, hanem pontosabb képekben ábrándozhassak a jövőről. Milyen csibész lesz a fiam háromévesen, okos kisoskolás korában, hogyan játszik majd hosszú hajú kamaszként az első rockzenekarában.

Egyelőre csak idáig jutottam. De ha nem tudnám a most 19 hetes magzatunk nemét, ennél jóval lassabb ütemben gyárthatnám a jövővel kapcsolatos illúzióimat.

Ezt is szeretjük