4 tipikus szülői tévedés, ami visszaveti a baba fejlődését

Az ülés és a járás erőltetése éppen olyan káros lehet, mint az, ha mindent a természetre bízol.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Akadnak szülők, akik a maguk módján igyekeznek elősegíteni kisbabájuk mozgásfejlődését, nem sejtve, hogy a legjobb szándék ellenére mekkora bajt okozhatnak ezzel. Mások viszont hajlamosak alábecsülni a kicsi igényeit, így sem szükséges teret, sem kellő motivációt nem biztosítanak számára.

A végeredmény mindkét esetben a mozgásfejlődés elmaradása lehet, sőt, megesik, hogy a kicsi súlyos mozgásszervi károsodást szenved. Tudd meg, melyek a leggyakoribb önkéntelen szülői hibák!

A tér és a motiváció hiánya

A mozgásfejlődéshez két dolog kell: tér és motiváció. Bár felnőttszemmel úgy tűnhet, az egy-két hónapos csecsemőnek még leginkább evésre, alvásra, no meg sok babusgatásra van szüksége, ugyanennyit nyom a latban a viszonylagos szabadság és az ingergazdag környezet. A fentiek híján a csemete nagy valószínűséggel később lesz képes egy-egy mozdulat kivitelezésére, mint ahogy az egyéni fejlődési üteme lehetővé tenné, ami a mentális fejlődésére is kihathat.

Ezt megelőzendő babádat már egész pici korában is minél gyakrabban vedd ki a kiságyból, és hagyd, hogy egy ágyon vagy matracon ficeregve nézelődjön. Ez egyfelől szabadságot és változatosságot jelent számára, másrészt fizikailag is közelebb kerül hozzád és a család többi tagjához, a saját kis kuckójában ugyanis óhatatlanul elkülönül valamelyest a környezetétől.

Ha mindig háton fekszik

Akadnak szülők, akik nem szívesen fektetik hasra a kicsit, mondván, hogy nem szeret így lenni. Ami általában igaz is: hason fekve ugyanis beszűkül a csecsemő látótere, így kevesebbet érzékel az őt körülvevő emberekből és tárgyakból, akik-amik iránt pedig élénk érdeklődést tanúsítana. Ám éppen az élmény kellemetlensége ösztönzi arra, hogy változtatni próbáljon a helyzetén - addig-addig küszködik, míg egyszer csak sikerül visszagördülnie a hátára.

15 természetes megoldás gyerekbetegségekre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Annak a kisbabának, akit nem, vagy legalábbis csak ritkán tesznek hasra, kimaradnak az életéből a mászás előzményei. Nem biztos, hogy emiatt később kezd el majd mászni - bár a próbálkozást nyilván később kezdi el -, de az sem kizárt, hogy a mászás fázisa egy az egyben kimarad a mozgásfejlődéséből, és egyből két lábra áll majd. Ez önmagában még nem baj, hiszen a mászás nem tartozik a kötelező mozgások közé. Ám azzal, hogy nem fekteted hasra, akaratlanul is megfoszthatod csemetédet egy olyasfajta sikerélménytől, ami további motivációt jelenthetne számára.

Bébikomp

A bébikomp fejlesztőeszközként él a köztudatban, annak ellenére, hogy a szakemberek jelentős része nem javasolja használatát. A közelmúltban végzett kutatások szerint azok a kicsik, akik nagyjából négy hónapos koruktól napi egy órát tartózkodtak a kompban, nem tanultak meg korábban járni, mint azok, akik sosem ültek efféle készségben. Azoknál pedig, akik napi két és fél órát töltöttek az eszközben, bizonyos késedelem volt megfigyelhető a mozgásfejlődésben. Mindez arra vezethető vissza, hogy a komp túlságosan is megkönnyíti a gyerek számára a helyváltoztatást - kihívás híján pedig nem tesz erőfeszítéseket.

Egyes vélemények szerint pedig a komp egyenesen káros is lehet: akadályozhatja a járásbiztonság kialakulását, a szem-láb koordináció fejlődését, az alsó és felső végtagok mozgásának összehangolását.

Mindemellett a komppal közlekedő gyerek kevesebbet kúszik, mászik, játszik a földön, ami az értelmi fejlődés ütemét is lassíthatja. Nem beszélve arról, hogy ez a tárgy balesetveszélyes is, hiszen a peremétől nem látja a kicsi az előtte álló akadályt, és felborulhat.

Öt dolog, ami tragédiát okozhat

Csemetéd a lakáson belül sincs biztonságban. Videónkból megtudhatod, milyen veszélyek leselkednek rá.

Az ülés és a járás erőltetése

Minden kisbaba ugyanazon főbb mozgásfejlődési szakaszokon megy keresztül, ám a tempót illetően már akadnak kisebb-nagyobb eltérések. Némelyik apróság egyenletesen fejlődik, de akadnak olyanok is, akik az egyik szakaszban valósággal nekilódulnak, a következőben pedig kissé lemaradnak.

Sajnos még manapság is akadnak olyan szülők, akik túlzott jelentőséget tulajdonítanak a fejlődésbeli különbségeknek, és kissé komótosabb porontyukat a maguk eszközeivel próbálják ösztökélni. A gyermekorvosok a megmondhatói, hogy ez a fajta forszírozott üzemmód mennyi kárt okozhat a kicsi mozgásfejlődésében.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A feketelista élén az ülés és a járás erőltetése áll. A baba izmai ugyanis még nem kellően erősek ahhoz, hogy megtartsák a gerincet, ezért egyes csontrészek elcsúszhatnak az ízületekben, így pedig a terhelés nem oda esik, ahová kellene. Mindez porckárosodáshoz vezethet először a gerinc-, később pedig a csípő- és vállízületekben, emellett tartáshibára és a mellkas beszűkülése hajlamosít, a későbbiekben pedig mozgásszervi problémákat vonhat maga után.

Ezt is szeretjük