3 tipikus otthoni baleset, ami halásos lehet

Így mentsd meg a gyerek életét

A leggondosabb szülő figyelmét is kijátszhatja a kicsi, a következmények pedig végzetesek lehetnek.

Bármilyen gondos anyuka is vagy, előfordulhat, hogy a kis rosszcsontnak sikerül kijátszania a figyelmedet egy pillanatra - ami sajnos elég is lehet ahhoz, hogy kárt tegyen magában.

Ilyenkor pedig az élete múlhat azon, hogy elég gyorsan, határozottan, no meg persze helyesen cselekszel-e. Tudd meg, mit kell tenned fulladás és mérgezés esetén, illetve akkor, ha idegen test kerül a gyerek valamelyik testüregébe.

Fulladás

Az otthoni balesetek közül az egyik leggyakoribb a fulladás, amit jellemzően félrenyelés vagy idegentest-beléglés okoz, de gégehurut, asztma vagy anafilaxia is kiválthatja.

Kétféle fulladást különböztetünk meg: létezik teljes és részleges légúti elzáródás. Ha a légutak teljesen elzáródtak, a gyerek képtelen sírni, köhögni vagy lélegezni. Amíg valaki mentőt hív, a következőket kell tenned:

Fektesd a gyereket a hátára. A tenyered csukló felőli részét helyezd a köldök és a mellkas közé, és nyomj akár ötször is egymás után. Emeld meg a gyerek állkapcsát és nyelvét, és távolítsd el a szájában lévő akadályt - ha van.

Addig folytasd, amíg  a gyerek nem kezd köhögni és lélegezni -, illetve amíg eszméletét nem veszti. Ha ez utóbbi megtörténik, szájból szájba lélegeztesd, és alkalmazz külső szívmasszázst. Ha egyedül vagy, ekkor hívj segítséget.

12 étel, amit imádnak a gyerekek, de nagyon káros

Nézegess képeket!

Elolvasom

Részleges légúti elzáródás esetén a levegő bejuthat a gyerek szervezetébe, illetve onnan ki is áramolhat, továbbá némi zajjal társítva ugyan, de a kicsi beszélni és sírni is tud. Ekkor még véletlenül se tégy semmit a fent említettek közül, mert a részleges elzáródást akaratod ellenére teljessé változtathatod, hanem azonnal hívj mentőt.

Mérgezés

A gyermekorvosok a megmondhatói, hogy mennyi mérgezéses eset fordul elő a kicsik körében. Ha a te csemetédet is ilyen baleset érné, a következő a teendő:

Először is ne ess pánikba, hanem azonnal hívd a mentőket, esetleg a toxikológiai központot, ha van ilyen a lakóhelyeden. Fontos, hogy válaszolni tudj az alábbi kérdésekre:

  • A gyerek állapota - fuldoklás, zihálás, hányás, álmosság, közöny.
  • A termék vagy növény pontos neve és összetétele - ez segít a szakembernek a méreg azonosításában.
  • Mennyit fogyasztott belőle a kicsi - egy kortyot, egy bogyót, kétdecis flakonnyit.
  • A mérgezés ideje, még ha az csupán feltételezett is.
  • A gyerek életkora és testsúlya.
  • A te neved és telefonszámod.
Ismerd meg a kicsik világát
Képgalériánkban többek között arról is számos információt találsz, hogy mit tehetsz a gyerkőc gyógyulásáért, illetve hogyan előzhetsz meg bizonyos betegségeket.

Ezután elmondják neked, hogy van-e további teendőd, azaz aggodalomra semmi okod, vagy irány a kórház.

Mérgező növények a szabadban

Csemetédre nemcsak a lakásban, hanem a szabadban is veszély leselkedhet - ennek forrását pedig egyebek közt a mérgező növények jelenthetik. Videónkból megtudhatod, melyek ezek.

Idegen test

A lurkók nemcsak lenyelni hajlamosak a kisebb tárgyakat, hanem előszeretettel helyezik őket különböző testnyílásaikba is, leginkább az orrukba, a fülükbe, illetve a kislányok a hüvelyükbe.

Idegen test az orrban

Fektesd le a kicsit egy szilárd felületre, például a konyhaasztalra. Az el nem torlaszolt orrlyukat fogd be az egyik ujjaddal, utasítsd a gyereket, hogy tátsa nagyra a száját, majd helyezd a szádat az övére. Aztán amikor a gyerek éppen levegőt vesz, röviden és erősen fújj a szájába. Elképzelhető, hogy két-három próbálkozásra is szükség lesz, hogy a felgyülemlő nyomás kilökje a bennragadt tárgyat, de ha nem, így legalább kilazul, ezután pedig könnyedén kihúzhatod.

Ez a módszer az esetek 90%-ában beválik, de ha több kísérlet után még mindig nem teljes a siker, akkor jobb az idegen test eltávolítását orvosra bízni.

Idegen test a fülben

Megeshet az is, hogy a gyerkőc sosem nyugvó kezecskéjével valamilyen apróságot dug a fülébe, ki tudja, talán azzal a szándékkal, hogy a túloldalon kitolja. Korántsem biztos, hogy beszámol neked hőstettéről, ám az annak nyomán keletkező fájdalom mindenképpen felhívja figyelmedet a problémára. Véletlenül se kísérletezz házi megoldással - a fülben lévő idegen test eltávolítása szakember feladata.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Idegen test a hüvelyben

Ha kislányod hüvelyéből ismeretlen eredetű, bűzös váladék ürül, könnyen lehet, hogy egy benne lévő idegen test áll a jelenség hátterében. A gyanút tovább erősíti, ha a váladék véres is. A kiváltó okot ez esetben se próbáld házilag megszüntetni, hanem azonnal vidd a kicsit orvoshoz.

Cikkünk dr. Julian Orenstein 365 ötlet a tipegőévekre - Praktikus tanácsok a bilire szoktatástól a hiszti kezeléséig című könyve alapján készült.

Ebben a könyvben a neves amerikai gyermekgyógyász rengeteg gyakori tipegőgondra és -bajra kínál gyors, egyszerű megoldást. A kötet a mindennapos problémák megoldásának egész tárházát ismerteti, az unatkozó gyermek figyelmének hatékony lekötésétől egészen addig, hogy miről ismerhetjük fel, mikor utal a hiszti valós orvosi problémára és nem csupán színjáték. Dr. Orenstein közvetlen stílusa és hasznos ötletei végig fogódzóként szolgálnak e páratlanul izgalmas, ám embert próbáló időszak után.

Kiadja az Alexandra Kiadó.
A könyv ára 1000 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük