Ők voltak a náci párt gyerekkatonái: a Hitlerjugend szervezetével Hitler katonai utánpótlást nevelt
A Hitlerjugend a jövő katonáit képezte ki gyerekkortól.

GettyImages-1060968110
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Miután Adolf Hitlerből diktátor lett, nemcsak azon munkálkodott, hogy a nácizmus ideológiáit és antiszemita fajelméletét hirdesse, és mélyítse el a társadalom fölé magasodva, hanem az is, hogy hosszú távon is gondoskodjon ezek maradandóságáról.

Nem véletlen, hogy ebben a tevékenységében a gyerekeket célozta meg, hiszen ők a társadalomnak az a csoportja, akik a legfogékonyabbak a szélsőséges politikai nézetek iránt. Hitler bennük meg is találta, amit keresett: népes háttértábort épített ki maga mögé a fiatal korosztály tagjaiból.

A Hitlerjugend

Szigorúan szervezett ifjúsági szövetséget alapított, mely 1922-től Német Ifjúsági Liga néven futott. Felhívást adott ki, mely a 14 és 18 év közöttieket célozta meg. A szervezetben két korcsoportot különítettek el: 14 és 16 év közöttieket, valamint 16 és 18 év közöttieket. A mozgalmat Gustav Adolf von Lenk vezette.

A zsidóellenességre kihegyezett toborzószöveg így hangzott:

Kérjük, hogy a német szocialista ifjúság, illetve azok a 14 és 18 év közötti fiatalok, akik nehéz szívvel figyelik a haza szenvedését, és akik később csatlakozni kívánnak mostani szégyenünk okozói, a zsidók elleni harchoz, osztálytól és foglalkozástól függetlenül jelentkezzenek az NSDAP ifjúsági szervezetébe.

A sikertelen sörpuccs után a mozgalmat feloszlatták, és csak 1926-ban indult újra, ekkor már Kurt Gruber irányításával, aki némiképpen újragondolta a belső felosztást. 14 csoportot állapított meg, más-más feladatkörökkel. Gruber megígérte Hitlernek, hogy megkétszerezi a tagok számát, de ez nem sikerült neki. Végül 1931-ben Baldur von Schirach kezébe került a vezetés. Keze alatt a szervezet Ifjúsági Szövetség majd Nagynémet Ifjúsági Mozgalom néven futott, 1926-tól pedig már a Hitlerjugend, Német Munkásifjúsági Szövetség nevet viselte a szervezet. Ebben az időben már igazi nemzetszocialista eszmék szerint irányították azt. 1931-ben a Német Ifjúnép is csatlakozott hozzá.

A cikk az ajánló után folytatódik

A Hitlerjugendben egészen fiatalok, hétévesek is voltak. Több korosztályra oszlott a szervezet, és bár sokan nem tudják, de lányok is voltak benne. Korosztályok tekintetében voltak 7-10 évesek, 10-14 évesek, valamint 14-18 évesek a fiatalok között.

Úgy gondolták, hogy a nép jövője az ifjúságtól függ, a Hitlerjugendben épp ezért két alapcélt tartottak szem előtt: hogy átadják és elfogadtassák a náci ideológiát, valamint kiemelt figyelmet szánni a testi nevelésre. Utóbbi nem véletlen, miután a szervezet fiatal tagjaiban majdani katonákat reméltek.

Így lehetett bejutni

A szervezetbe felvételi útján lehetett bekerülni. A gyereket alaposan megvizsgálták. Megmérték koponyaméretüket, megnézték szem- és hajszínüket, hogy faji hovatartozásukat, németségüket megállapíthassák. Ha megfeleltek, bejutottak, ám aki nem, azt nem tartották méltónak arra, hogy Hitler szolgálatába álljon.

A gyerekek számára természetesen büszkeséget jelentett bekerülni és a szervezethez tartozni, hiszen ők természetüknél fogva befolyásolhatóak, szeretnek tartozni valahová és csapat részesei lenni. Ők még nem látták át jól, hogy pontosan miről is van szó, és milyen negatív ideológiát követ a csoport. Ők csupán tartozni akartak valahová, és irigykedve nézték azokat a felvételeket, melyeken a Führer megsimogatja egy-egy, a Jugendbe tartozó fiatal fejét. Mindenki azt szerette volna, hogy a vezető őt is megdicsérje, kiemelje a sorból.

Mit csináltak a szervezetben?

A tagok bentlakásos rendszerben éltek. Az iskolai oktatás mellett keményen sportoltak nap mint nap, extrém hosszú túrákra vitték őket, tanyákon dolgoztak, kertészkedtek. Sportversenyeket is tartottak nekik, melyeknek fontos célja volt: megmutathatták magukat, készségeiket, hűségüket a Führernek, ő pedig szemügyre vehette őket mint a jövő katonáit. A testi nevelés nemcsak a későbbi harci készségeket fejlesztette, de más célja is volt: egészséges, életképes árja férfiakat akartak nevelni, akik a német nép szaporodását, illetve fennmaradását biztosítják.

A Hitlerjugend kollégiuma.
A Hitlerjugend kollégiuma.
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

Az iskolában négy fő téma alapján haladtak az ideológiák elsajátításában. Tanultak a náci ideológiáról és német személyekről, akik eredményes német háborúkat vívtak, és elősegítették, hogy az NSDAP sorsa előremozduljon, tanultak a világtörténelemről, kiemelten arról, hogy a zsidóságot és a kommunistákat miért kell ellenségnek tekinteni. Tanultak Hitler életéről is. Végül politikai oktatás is volt, heti két órában, számukra megfelelő árnyalással. A kemény testi nevelés ugyancsak része volt az oktatásnak.

1936-tól már nem a túrázás jelentette a fő testnevelő programot, hanem a Wehrmacht, mely védkiképzés volt, 1942-től pedig a Waffen, ami SS-felügyelettel történő védfelkészítő tábor volt: álcázást, terepgyakorlatot, térképismeretet, távolságbecslést, jelentéstovábbítást is tanultak, tehát nyilvánvalóan katonai szerepre szánták őket. Nemhiába, hogy a békeidőben indult meg ez a fajta kiképzés.

Lövőgyakorlat.
Lövőgyakorlat.
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

Nem kell hozzá sok képzelőerő, hogy meglássuk, a Hitlerjugend szervezetének fő célja az volt, hogy elvakult, feltétel nélküli követőket és szuperkatonákat képezzen ki maguknak. A tagok nem voltak katonák, noha a háború végén be is vetettek közülük sokakat.

Bár gyermekként ezt a tanulók nem feltétlenül vették észre, felnőttként már a legtöbbjükben megfogalmazódott, hogy gyermekkoruk és sorsuk elrontója volt a Hitlerjugend. Meglepő módon olyan is előfordul, hogy az egykori tagok csupán számukra pozitív emlékekre emlékeznek visszatekintve.

A Hitlerjugend lánytagozata

Míg a fiúkat a testi erejük növelésével katonának szánták, a lányokból minél több németet szülő nőt akartak kinevelni. A Hitlerjugend lányairól következő cikkünkben olvashatsz.

Ezt is szeretjük