Ez a 3 veszélyes anyag lehet ott a csapvízben az ÁNTSZ szerint: mit tehetsz ellenük?
Van, amit nap mint nap te is megtehetsz ellenük.
A magyarországi ivóvíz az ÁNTSZ állásfoglalása szerint általánosságban alkalmas az emberi fogyasztásra, minőségi eltérések azonban településenként adódhatnak, az erre vonatkozó adatokkal kapcsolatosan pedig az Országos Környezet-egészségügyi Intézet honlapján akár térképes kereső segítségével is lehet informálódni.
Az ÁNTSZ továbbá azt sem titkolja - sőt, minden eszközzel igyekszik felhívni a lakosság figyelmét -, hogy bizonyos veszélyes anyagok esetenként jelen lehetnek az ivóvízben, érdemes ezért megtenni a megfelelő óvintézkedéseket.
Ólom az ivóvízben: érdemes kifolyatni a csapot!
Az ÁNTSZ magyarországi ivóvízzel kapcsolatos lakossági tájékoztatójában részletesen foglalkozik az ivóvízbe kerülő ólom veszélyével, mely az ólomtartalmú ivóvízvezetékek korróziójának, oldódásának köszönhető.
Ma már nem építenek be ilyen vízvezetékeket sehova az országban, és régieket is minden eszközzel igyekeztek lecserélni, illetve lecseréltetni a hatóságok, számos helyen azonban még ma is fennállhat az ólom ivóvízbe kerülésének veszélye, mely hosszú távon idegrendszeri fejlődési zavarokat, veseműködési elégtelenséget, magas vérnyomást, terméketlenséget, sőt, spontán vetélést is okozhat. A legnagyobb veszélynek a csecsemők, a kisgyermekek, illetve a gyermeket váró nők vannak kitéve.
Ha arra gyanakszol, hogy nálad is ólmos lehet a csapvíz, mielőbb keresd fel a helyileg illetékes népegészségügyi szervet, illetve az üzemeltetőt, akik bővebb információt adhatnak a témában, a probléma megszüntetéséig pedig ügyelj rá, hogy alaposan - akár több percen át - folyasd ki a csapból a pangó vizet, mielőtt fogyasztanál belőle. Az így kifolyatott vizet a toalett öblítésére például felhasználhatod.
Hormon- és gyógyszermaradványok: nagyon figyelj, mit húzol le!
Az ÁNTSZ arra is felhívja a figyelmet, hogy környezetünkben - ha nem is elsősorban az ivóvízben - egyre gyakrabban mutatnak ki hormonhatású anyagokat, ami azonban amellett, hogy a növekvő kémiai terhelésnek is köszönhető, lehet, hogy azzal is összefügg, hogy az analizálásra szolgáló technikák fejlődésével ma gyakorlatilag bármilyen anyag kimutatható bárhonnan, legyen szó akármilyen kis mennyiségről.
Mennyi vizet iszol? Ha ennél kevesebbet, ez a 9 durva dolog történik a testeddel
Nézegess képeket!
ElolvasomBár a tájékoztató anyag szerint a vízben jelenlévő hormonok és gyógyszermaradványok elenyészőek ahhoz képest, amennyi a műanyagokban, az ásványvizes palackokban, az élelmiszerekben vagy éppen a kozmetikumokban jelen van, fontos felhívni a figyelmet a kockázat növekedésére, illetve a megelőzés lehetőségeire is.
Mivel az egészségre ártalmas mennyiség szempontjából nem alakult ki konszenzus, a WHO-nak, valamint az EU-nak nincs határértékre vonatkozó előírása, az ÁNTSZ is elismeri, hogy a környezetben előforduló, hormonhatású anyagok kockázatfelmérésének jelentőségét világszerte felismerték, és jelenleg is folynak ez irányú kutatások az ivóvízzel kapcsolatban.
Magyarországon véleményük szerint csekély a kockázat, bár tény, hogy ilyen irányú, széles körű, megbízható vizsgálatok nem történtek, és a hatóságok ilyen típusú, rendszeres méréseket nem végeznek.
A kutatások a témával kapcsolatban tehát jelenleg is folynak, az ÁNTSZ azonban kiemeli a fogyasztók szerepét is a jövőbeli kockázat csökkentése érdekében, minek értelmében arra kéri a lakosságot, hogy a megmaradt, lejárt gyógyszereket semmiképpen se a WC-n, illetve a lefolyókon keresztül távolítsák el, azokat ugyanis a patikákba kell visszavinni, ahol szelektíven gyűjtik, illetve ártalmatlanítják őket. További információt minderről ide kattintva találsz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- higiénia