Napi két bögre ebből az italból megnövelheti az élethosszt: a vezető halálokok miatti halálozás kockázatát csökkenti
A tea napjaink egyik legnépszerűbb itala, amely a kutatások szerint támogathatja az egészséget.
Az, hogy az ember mit eszik és iszik a mindennapok során, jócskán befolyásolhatja az életminőségét és az egészségét. A népbetegségnek számító, gyakran idő előtti halálozással járó kórképek sok esetben szoros összefüggést mutatnak az életmóddal, így kialakulásuk valószínűsége is csökkenthető némi odafigyeléssel.
A világszerte leginkább fogyasztott szomjoltó a víz, ezt követi a tea, amelynek többféle változata, elkészítési és ízesítési módja létezik. A népszerű ital egészségügyi hatásaival kapcsolatban számos kutatás készült, nemrégiben egy átfogó vizsgálat jutott igen ígéretes eredményre a tearajongók számára.
Csökkentheti a halálozás kockázatát a tea
A 2022 augusztusában az Annals of Internal Medicine lapban publikált tanulmány szerzői arra voltak kíváncsiak, hogy van-e összefüggés a tea-, azon belül is főként a feketetea-fogyasztás, illetve a halálozás kockázata között. Az Egyesült Államok Biobankjában szereplő, kis híján 500 ezer, 40 és 69 év közötti személy adatait elemezték. A vizsgálatot vér-, vizelet- és nyálminták, valamint egy 2006 és 2010 között kitöltött kérdőív segítségével és több mint egy évtizedes utánkövetéssel végezték.
A résztvevők rögzítették a teafogyasztási szokásaikat, 85 százalékuk saját bevallása szerint rendszeresen iszik teát, közülük is 89 százalék a fekete teát részesítette előnyben. A legtöbben napi 2-5 csészével fogyasztottak, 19 százalékuk hat csészénél is többet ivott naponta. A kutatók adatokat rögzítettek az étrendjükről, életmódjukról, egészségügyi állapotukról, társadalmi-gazdasági helyzetükről.
Azokhoz képest, akik nem teáznak, a napi legalább két csészével fogyasztók esetében 9-13 százalékkal alacsonyabb volt a bármilyen okból bekövetkező mortalitás kockázata. A szakemberek szerint az ital különösen a vezető halálokok közé tartozó szív- és érrendszeri megbetegedések, iszkémiás szívbetegség és stroke miatti halálozás rizikóját mérsékelheti a felnőtt lakosság körében. Az eredményt nem befolyásolta, hogy az egyének milyen hőmérsékletűen és hogyan itták a teájukat, adtak-e például hozzá tejet vagy cukrot.
A tea pozitív hatásaival leginkább ázsiai vizsgálatok foglalkoztak, ez egyben azt is jelentette, hogy mivel a térségben főleg zöld teát fogyasztanak, a legtöbb kutatás erre az italra fókuszált. A tea főként antioxidáns-tartalmának köszönheti a szervezet egészségére gyakorolt pozitív tulajdonságait, bővelkedik például a polifenolokban. Ezek a növényi vegyületek egyebek mellett arról ismertek, hogy támogatják az emésztést és az agy egészségét, segíthetnek a kardiovaszkuláris kórképek, illetve a 2-es típusú diabétesz kivédésében. A fekete teában található teaflavin erős antioxidáns hatású vegyület, amely csökkentheti gyulladást, antimikrobális tulajdonságokkal bír, és hozzájárulhat a vérzsírértékek szabályozásához.
A koffeintartalommal számolni kell
A teafogyasztás során mindenképpen kalkulálni kell az ital koffeintartalmával, az ajánlások szerint napi 400 milligramm tekinthető még biztonságosnak, ezt két átlagos bögre fekete tea nem éri el, ugyanakkor, ha mellette még kávézik is az ember, könnyen meghaladhatja az értéket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatók hangsúlyozzák, hogy bár a tanulmány összefüggést talált a teázás és az alacsonyabb mortalitási kockázat között, ez nem jelenti azt, hogy pusztán egészségvédelem céljából módosítani kéne a korábbi teafogyasztási szokásokon. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy önmagában a kedvelt ital nem jelent védelmet például a szív- és érrendszeri kórképekkel szemben. A kiegyensúlyozott étrend, a rendszeres testmozgás szerepe nem lebecsülendő.
A 8 legjobb agyműködést fokozó gyógynövény
A következő gyógynövények fokozhatják az éberséget, és növelhetik az energiaszintet is a vizsgálatok szerint.
A 8 legjobb agyserkentő gyógynövény: segítenek a koncentrációban, javítják a memóriát
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)