
A legjobb módszer fájó napégés ellen
Nem voltál elővigyázatos, és a kelleténél jobban lepirultál? Eláruljuk, hogy enyhíthetsz a kellemetlen, vöröslő tüneteken.

Remek dolog a vízparton egy jeges üdítővel a kézben élvezni a nap éltető sugarait. A napozásnak azonban megvannak a maga hátrányai. Ha rosszul jártál, és leégtél, vess be házi praktikákat. Eláruljuk, szerintünk melyiket érdemes választanod.
Erna
Fehér bőrű vagyok, ezért a napégés ellen elsősorban a megelőzést tartom fontosnak: nem megyek a tűző napra, inkább árnyékban maradok. Ha mégis szeretnék sok D-vitaminnal feltöltődni, akkor ezt valami lenge ruhában teszem.
Természetesen velem is előfordult már, hogy nem voltam elég elővigyázatos, és megtörtént a baj. Ilyenkor egy ruhadarabbal próbálom enyhíteni azt az érzést, ami leginkább arra hasonlít, mintha ezer tűvel szurkálnának. Ez a ruhadarab egy egyszerű vizes póló, mely folyamatosan hűti a megégett területeket, és nem engedi kiszáradni a bőrt. Ez a praktika csak nagy hőségben alkalmazandó, mert egyébként könnyen meg lehet fázni tőle.
Ági
Bevallom, a nyár folyamán többször is előfordul, hogy a nap jobban megkap a kelleténél. Ez általában felhős vagy szeles időben esik meg, amikor nem számítok rá. A kármentés nálam a hideg zuhannyal kezdődik. Ez bármely égési sérülésre - a leégés is ide tartozik - kiválóan alkalmazható, és, bár nem a legkellemesebb, lehúzza a bőr pirosságát. A zuhany akkor hatásos, ha nem egy percig tart. Amennyiben szerencsésebb voltam, és nem égett le túl erősen a bőröm, akkor egyszerű hidratálókrémet használok, semmi esetre sem hűsítő alkoholos készítményt, mert az szárítja a bőrt. Ha azonban pecsenyére sültem, akkor a jó öreg Panthenolhoz fordulok.
Lilla
A legérzékenyebb területeket akkor is bekenem naptejjel, ha csak az utcára megyek ki délidőben. Mivel azonban nagyon fehér a bőröm, még akkor is sikerül néha megpirulnom, ha gondoskodom a napvédelemről. Abban az esetben, ha egy kicsit jobban megkap a nap, két házi praktikát szoktam bevetni. Egyrészt a natúr joghurtot, melyet lehűtve, vékonyan kenek fel az adott testrészre. Emellett gyorsan hűsíti, illetve megnyugtatja a bőröm, ha olyan hidratálókrémmel kenem be magam, melyet addig a hűtőben tároltam. Így a napégéssel járó kellemetlenségeket, például a viszketést és a hámlást mindig sikerül elkerülnöm.
Eszti
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem túl gyakran fordul elő, hogy leég a bőröm. Általában elég, ha az arcomra és a vállamra kenek egy kevés naptejet - ezzel már könnyen megelőzöm a napégést. Ha mégsem vagyok elég körültekintő, és a kritikus 11-15 óra között sikerül napoznom, előfordul, hogy kicsit lepirulok. Ilyen esetekben a kamillás borogatást választom. Főzök egy adag kamillateát, majd a hűtőbe teszem. Ha már elég hideg, vattapamaccsal lekenem vele a vörös területeket. Amennyiben súlyosabb a helyzet, egy nagyobb fazékban főzöm meg a teát, majd, ha kihűlt, vékony törölközőt áztatok bele, mellyel kicsit letakarom a hátam.
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
Melinda
Bár elég világos a bőröm, szerencsére nem vagyok hajlamos a leégésre. Éppen ennek köszönhetően azonban az első napozások alkalmával gyakran pórul járok, ha nem használok elég erős fényvédő krémet. A fájdalmas leégésnél, amitől az ember aludni sem tud, nincs rosszabb. Éppen ezért, ha jól lesültem, minden praktikát bevetek annak érdekében, hogy fájó bőrömnek egy kis hűs nyugalmat szerezzek. Erre a célra a saját, otthoni termesztésű aloémat szoktam használni. Ilyenkor levágok egy kis darabot a leveléből, és hűsítő géljével alaposan bekenem fájdalmasan vöröslő bőrömet.
OLVASD EL EZT IS!

- rák
- megelőzés
Viszketés, vörös foltok, sötét anyajegyek

- kozmetikum
- nyár
Nagy napozószer-körkép

- bőrápolás
- termékenység