Milyen csíkot látsz a körmödön? Az agresszív melanoma egyik tünete, ha barna a színe

A köröm elváltozása akár rákot is jelezhet.

labak-korom
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos azonnal bőrgyógyászhoz fordulni, ha bármiféle gyanús elváltozást látsz a bőrödön, különös tekintettel a furcsa, nem gyógyuló vagy egyre kiterjedtebbé váló sebekre, illetve azokra az anyajegyekre, melyek bár aprók, nagyon sötétek, újak, vagy esetleg aszimmetrikussá váltak, színük, átmérőjük, határvonalaik változtak meg.

Ugyanígy figyelmeztető jel, ha egy anyajegy vérzik, viszket, hámlik, vagy fájdalmassá és érzékennyé vált, előbbiekkel együtt ugyanis ezek is lehetnek a melanoma megjelenésének vészjelző tünetei.

Gyanús folt vagy csík a körmön

A bőr pigment-, vagyis festéksejtjeiből kiinduló melanoma a bőrrák legveszélyesebb, legagresszívabb típusa, mely azonban korántsem csak az anyajegyekhez lehet köthető, megjelenhet tőlük függetlenül is a bőrön, emellett a nyálkahártyán, a szemen vagy a köröm alatt, illetve a körömágyon is, legyen szó akár a kéz, akár a láb ujjairól.

korom-csik

A körmön, pontosabban alatta megjelenő melanoma ugyanolyan barnás-feketés színű elváltozást jelent, mint a bőr esetében, foltszerű megjelenése mellett azonban csík formájában is hírt adhat magáról, jellemzően a köröm hosszanti irányában elnyúlva.

Hasonló, mint egy véraláfutás

A köröm alatt vagy a körömágyon jelentkező melanomát látvány tekintetében nagyon könnyű összekeverni a köröm alatti, pirosas-lilás bevérzéssel, utóbbival azonban jellemzően fájdalom is együtt jár, valamint általában trauma előzi meg. Ha egyértelmű, hogy a folt megjelenésének oka például ütés, valószínű, hogy nem melanomáról van szó. Melanoma esetében a folt nem szívódik fel, nem tűnik el, és nem is nő le a körömmel együtt később sem. Ha bármiféle hasonló, gyanús elváltozást észlelsz a körmödön, jobb, ha mielőbb kikéred bőrgyógyász véleményét.

Miért olyan agresszív a melanoma?

A melanomát szerencsére eredményesen lehet szűrni, ahhoz azonban, hogy időben észrevegyék, érdemes fél-, de legalább évente bőrgyógyászati szűrést végeztetni. Fontos továbbá az önvizsgálat is, különös tekintettel a talpra, a lábfejre, a kézfejre, a tenyérre, ujjakra és intim területekre, ahol gyakran kialakulhat a melanoma.

Sokan hajlamosak elbagatellizálni a problémát, aminek oka lehet az is, hogy a bőr daganatos elváltozását többen kevésbé veszélyes ráktípusnak gondolják, arra számítva, ha nagy a baj, sebészi úton a problémás rész könnyen eltávolítható. Ez kezdeti stádiumban igaz is, a melanoma agresszivitásának legfőbb oka azonban az, hogy rendkívül gyorsan ad áttéteket, nemcsak a közeli nyirokcsomókba, de akár a test távoli szerveibe is, ilyen esetben pedig már jóval nehezebb kezelni a betegséget.

Más betegségekkel kapcsolatban is fontos figyelni a bőrödet. Ilyen a cukorbetegség is, mely ott is jeleket adhat. Nézd meg a képeket!

Hámlás, viszketés és furcsa redők: képeken a kezdődő cukorbetegség bőrtünetei

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük