2 hét, 6 kiló
Ha egy gyors változást eredményező és igen könnyű diétát szeretnél kipróbálni, szerezz be néhány doboz tojást, és vágj bele!
A tojásdiéta egyike azoknak a klasszikus módszereknek – mint amilyen például az almaecet-diéta is –, melyeket a tapasztalt fogyókúrázók előszeretettel és gyakran ajánlanak karcsúsodni vágyó társaiknak. A diéta valóban igen hatásos, és segítségével már rövid idő után látványos eredményt tapasztalhatsz, azonban - bármilyen egyszerűnek is tűnik a követése - nem árt, ha részletesebben megismered, hogyan is működik.
Az apró tápanyagbomba
Bár nem tanácsos túlzásba vinni a fogyasztását, a tojásnak méltatlanul van fogyókúrás szempontból annyira rossz híre.
Persze nem három-négy tojásos, olajban úszó, szalonnával és sonkával megbolondított rántotta formájában kell fogyasztani reggel, délben és este – azonban egy vitaminban és ásványi anyagokban gazdag, kiegyensúlyozott étrendnek egészséges és tökéletes kiegészítője lehet.
A tojás ugyanis rendkívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, többek között nagymennyiségben tartalmaz D-, B- és A-vitamint, valamint magnéziumot, vasat, cinket, káliumot és foszfort. Védi a csontokat, emellett kevés kalóriát tartalmaz, mégis eltelít, és megtalálható benne mindaz a tápanyag, melyre szervezetednek szüksége van. Minőségi fehérjét tartalmaz, mely elengedhetetlen része egy kiegyensúlyozott diétának, mivel biztosítja, hogy a fogyás ne az izomszövet - többek közt a szívizom – rovására következzen be.
A tojásdiéta
A tojásdiéta a klasszikus kalória-, szénhidrát- és zsírszegény, illetve fehérjében gazdag fogyókúrák elveit követi. A diéta napi étrendjében többször is szerepel a főtt tojás, azonban legtöbbször kiegészül zöldségekkel és gyümölcsökkel, illetve teljes kiőrlésű péktermékekkel. A diéta sokaknak mindezek ellenére is szigorúnak és monotonnak tűnhet – ezért szükséged lehet egy adag önfegyelemre és kitartásra –, azonban tény, hogy a lehető legegyszerűbb módszer, nem igényel hosszas előkészületeket, emellett hatásos: ha követed a mintaétrendet, a két hét alatt akár 5-6 kilótól is megszabadulhatsz.
A tojásfogyasztást nem szabad túlzásba vinni, mivel nagymértékben koleszterinszint-emelkedést okozhat. Ezért a diétát csupán két hétig kövesd – a legjobb, ha a két hét között hagysz egy kis szünetet. A diétát három hónapon belül nem tanácsos megismételni, azonban fontos, hogy a diéta befejezése után próbáld meg az egészséges táplálkozás elveit követni, ellenkező esetben a leadott kilók hamar visszacsúszhatnak.
Mintaétrend
Tízóraira és uzsonnára fogyassz zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvakat.
1. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Vacsora: zöldségsaláta uborkából, paradicsomból, salátából, sárgarépából, egy főtt tojással.
2. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: spenótfőzelék 2 db főtt tojással, egy szelet teljes kiőrlésű, sokmagos kifli.
Vacsora: egy szelet grillezett csirkemell, zöldségsaláta vegyes zöldségekből.
3. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: spenótfőzelék 2 db főtt tojással, egy szelet teljes kiőrlésű, sokmagos kifli.
Vacsora: vegyes zöldségsaláta paradicsomból, hagymából, zöldpaprikából, káposztából, grillezett csirkehússal.
4. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: grillezett halfilé, uborka-paradicsom saláta, fél grépfrút.
Vacsora: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 10 dkg tehéntúró, 2 db főtt tojás.
5. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: spenótfőzelék 2 db főtt tojással, egy szelet teljes kiőrlésű, sokmagos kifli.
Vacsora: egy szelet grillezett csirkemell, vegyes zöldségsaláta.
6. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: vegyes gyümölcssaláta, tetszőleges mennyiségben.
Vacsora: egy szelet grillezett csirkemell, vegyes zöldségsaláta.
A gomba ellenes plusz
A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Promóció
7. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, 2 db főtt tojás, egy grépfrút, gyümölcstea.
Ebéd: egy szelet csirkehús, zöldbabfőzelék, egy szelet teljes kiőrlésű, sokmagos kifli
Vacsora: egy tál zöldségleves, egy grépfrút.
A diétát várandós és szoptató kismamák, tinédzserek, emésztőszervi és daganatos megbetegedésekben, illetve súlyos depresszióban szenvedők nem alkalmazhatják. Mielőtt elkezdenéd, mindenképp kérd ki háziorvosod véleményét!
OLVASD EL EZT IS!
- villámdiéták
- villámdiéta mintaétrend
Tüntesd el az úszógumit 2 hét alatt!
- c-vitamin
- fogyasztó praktikák