Tilos így orrot fújni: súlyos következménye lehet, ha ezt csinálod
Az orvosok szerint nagyon sokan rosszul csinálják, ami nemcsak, hogy nem segít, de árt is.
Bármilyen hétköznapi betegséget jelent is a nátha, igencsak megkeserítheti annak napjait, aki épp tőle szenved, köszönhetően az állandó tüsszögésnek, az orrdugulásnak és a váladékozásnak, ami miatt - karöltve a gyakori zsebkendőhasználat következményeivel - az orr környéke is komolyan kisebesedhet.
Ha náthás vagy, érdemes bőséges mennyiségű folyadékot fogyasztani, gondoskodni a vitamin-utánpótlásról, és pihenni, hogy elkerülhesd szervezeted további gyengülését és a felülfertőződést, emellett az sem árt persze, ha rendszeresen fújod az orrod, így gondoskodva a váladék ürüléséről, korántsem mindegy azonban, hogy ezt miként teszed, ha ugyanis rosszul csinálod, az többet árt, mint használ.
Sose fújd így az orrod!
Ha az orrod be van dugulva, annak általában nem a váladék az oka, hanem a nyálkahártya gyulladása és ödémásodása, így nem csökkented a problémát azzal, ha erősen próbálod kifújni az orrod, mintegy trombitálva.
Sőt, ez nagyon sokat árthat is, ugyanis a masszív váladék, mely a duzzanat miatt nem képes normális mértékben ürülni, egy erőteljes fújáskor benyomulhat az orrmelléküregek, valamint a fül üregeibe, ott is komoly problémákat okozva.
Ha kíméletesen, mégis hatékonyan szeretnél orrot fújni, hajtsd előre a fejed, majd fogd be az egyik orrlyukadat, és úgy fújd ki a másikat, ne túl durván, de érezhetően, inkább többször, óvatosan újrakezdve, mintsem egyszerre hatalmas erőt beleadva. Ha úgy érzed, már nem jön több váladék, cserélj orrlyukat. Ha be van dugulva az orrod, és közben még folyik is, érdemes orrcseppet használnod, ez ugyanis lényeges mértékben csökkenti a nyálkahártya duzzanatát, így megkönnyítve a váladék ürülését.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Rövid ideig használva az orrcsepp nem okoz sem nyálkahártya-irritációt, sem függőséget, ha azonban mindenképpen természetes megoldást keresel, érdemes tengervizes orrspray-t használnod, amely hatékonyan képes csillapítani a nyálkahártya gyulladását. Ha a nátha egy-két napon belül magától nem múlik el, vagy rosszabbodnak a tünetek, bakteriális felülfertőzősédről is szó lehet, ez esetben pedig antibiotikumra is szükség lehet.
Ha már gyógyulófélben vagy, az orrod pedig nincs eldugulva, de érzed, hogy rengeteg, már nem folyós állagú váladékot tudnál belőle kifújni, szintén nagyon óvatosan tedd, felváltva, orrlyukanként, inkább több, ismételt fújással. Bár ilyenkor már átjárhatóak az orr járatai, vigyázni kell, hogy az erős fújás hatására ne érje túl nagy nyomás a dobhártyát.
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- visszér