Extrém sok mikroműanyagot viszel be a szervezetedbe ezzel a hétköznapi szokással
Sokan minden nap fogyasztják, pedig tele van mikroműanyaggal.
Kevesen gondolnak rá, hogy a rágógumik is műanyag alapúak, ezért fogyasztásuk során már néhány perc alatt jelentős mennyiségű, akár több ezer mikroműanyag-részecske szabadulhat fel, amelyek a nyállal együtt az emésztőrendszerbe kerülhetnek.
Bár jelenleg nem ismert, hogy ez egészségügyi kockázatot jelentene, azért fontos a mértékletesség – mondja Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék mesteroktatója.
Mikroműanyag és rágógumizás
A legtöbb, ma forgalomban lévő rágógumi már nem természetes növényi gyantából, hanem úgynevezett élelmiszeripari polimerekből áll. Ezek az anyagok teszik lehetővé, hogy hosszú ideig megőrizzék rugalmasságukat, állagukat és ízüket. A probléma csak az, hogy ezek az anyagok ugyanúgy viselkednek, mint más műanyagok: idővel apró részecskékre töredezhetnek.

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. – emeli ki Pilling Róbert.
A Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék mesteroktatója hozzáteszi: azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a rágógumiból származó mikroműanyagok konkrét betegségeket okoznának. Ugyanakkor lehetséges, hogy a szervezetbe jutó részecskék hosszú távon összefüggésbe hozhatók gyulladásos folyamatokkal, a bélmikrobiom (bélflóra) változásaival vagy más biológiai hatásokkal, ezek azonban még nem bizonyítottak.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Bár a legújabb tudományos kutatások szerint a rágógumi a jelentősebb, eddig kevésbé figyelembe vett mikroműanyag-források között szerepel, nem ez jelenti a legnagyobb terhelést az emberi szervezet számára. Az apró részecskék ugyanis ma már gyakorlatilag mindenütt megtalálhatók: a levegőben, a vizekben, a talajban, valamint számos olyan termékben is – például palackozott italok, műanyag csomagolások – amelyekkel nap mint nap kapcsolatba kerülünk.
A szakértő szerint a legfontosabb üzenet nem a riogatás, hanem a tudatosság. A rágógumi nem nélkülözhetetlen része az étrendnek, ezért érdemes átgondolni a rendszeres fogyasztását. Bár ismert előnyei vannak – például fokozza a nyáltermelést és hozzájárulhat a szájhigiénéhez –, ezek a hatások megfelelő fogápolással is elérhetők. Ráadásul a környezettudatos választások már az otthoni szájápolás szintjén is megvalósíthatók, amint erről a Semmelweis Egyetem kutatói korábban beszámoltak.

A mikroműanyag-bevitel csökkentéséért más területeken is sokat tehetünk. Ilyen lehet például a műanyag csomagolású élelmiszerek visszafogottabb használata vagy a palackozott italok helyett a vezetékes víz előnyben részesítése. De ide tartoznak a természetes növényi gyanta alapú rágógumik is. Ezek azonban jelenleg inkább rétegterméknek számítanak, és a hagyományos rágógumikhoz képest eltérő ízélményt, illetve állagot nyújthatnak.
Az alkalmi rágógumizás miatt nincs ok aggodalomra, ugyanakkor a mértékletesség és a tudatos fogyasztói döntések hosszú távon hozzájárulhatnak a mikroműanyag-terhelés csökkentéséhez.
A tüdőben, a májban, a vesében és az agyban is felhalmozódhat ez a veszélyes anyag: így kerül be a szervezetbe
Egy nagyon veszélyes, szinte mindenhol megtalálható anyag kapcsán készült részletes ismertető a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének jóvoltából.
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
















