Kiderült, hogy mire és hogyan spórolnak a magyarok: így készülnek a váratlan kiadásokra
Az egészségpénztárak használata túlmutat az egészségügyi kiadások fedezésén.
Kiemelten fontos a váratlan egészségügyi kiadásokra történő takarékoskodás a hazai munkavállalók körében, ám a valóságban csupán mintegy felük tesz félre erre a célra - derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elvégzett országos reprezentatív kutatásból.
Mire jó az egészségpénztár?
Az MTI-nek küldött közleményük szerint az egészégügyi kiadásokra való felkészülés nemtől, korosztálytól, életkortól, végzettségtől és lakhelytől függetlenül a három legfontosabb megtakarítási cél között szerepel. Minél idősebb valaki, annál lényegesebbé válik az ilyen megtakarítás: az 50-65 évesek között már a második legnagyobb célnak számít, a válaszadók közel kétharmada sorolta az első három hely valamelyikére.
A kutatás szerint akik nem tesznek félre váratlan egészségügyi kiadásokra, főként anyagi nehézségekre hivatkoznak. Ez az érv az átlagnál gyakoribb a nők, az 50 év felettiek, az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a falvak lakói között: e csoportokban a megkérdezettek mintegy kétharmada vallja, hogy nincs pénze rá. Kevésbé gyakori, de fontos érv a válaszadók körében az is, hogy nem betegeskednek sokszor, bár ennek említése az életkor előrehaladtával csökken. Érdekesség, hogy a nőkhöz képest a férfiak között kétszer annyian (23 százalék) vannak azok, akiknek megfelel az állami ellátás, és ezért nem tesznek félre a váratlan egészségügyi kiadásokra.
A kutatás eredményeiből az is kiderül, hogy a megkérdezettek mintegy kétharmada tartja fontosnak, hogy a munkáltatója anyagilag is támogassa az egészségtudatosságot.
5 munkahely, ahol fokozott a rákkockázat: a munkáltató felelőssége is a betegség
ElolvasomAzok közül ugyanis, akik több-kevesebb rendszerességgel félre tudnak tenni egészségügyi célra, csak 28 százalék választja valamelyik egészségpénztárat és ennél is kevesebben (20 százalék) az egészségbiztosítást - írták.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke a közleményben kifejtette: az önkéntes egészségpénztárakat választók száma folyamatosan nő. Az elmúlt év végén már közel 1,04 millió főt számlált a tagság, vagyis 2023 során több mint ötvenezerrel gyarapodott a pénztártagok tábora, emellett pedig folyamatosan gyarapodnak a munkáltatói befizetések is - ismertette.
Hozzátette: egyre többen ismerik fel és értékelik, hogy az szja-visszatérítéssel támogatott egészségpénztári megtakarítások számos módon felhasználhatók, azaz nemcsak a pénztártag és családtagjai egészségügyi kiadásai fedezhetők, hanem akár a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez vagy a gyermekekkel kapcsolatos költségekhez is igénybe vehetők - erről bővebben itt olvashatsz.
40 éves kor felett ez a 4 legfontosabb szűrővizsgálat: idejekorán felderítik a rosszindulatú daganatokat
Ezek a szűrővizsgálatok negyvenéves kor felett segíthetnek abban, hogy idejekorán felfedezzék az esetlegesen rosszindulatú elváltozásokat.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)