Ez történik a testeddel, ha egy napig csak dinnyét eszel: nézd meg, miért éri meg!
Az egyik legnagyobb nyári kedvenc, de tudod, mi mindenre jó?
Bár a görögdinnye szezonja július elejétől szeptember elejéig tart, a legtöbb zöldségesstand már most roskadozik a mézédes, lédús gyümölcstől, mely amellett, hogy tökéletes hűsítő csemege a meleg napokon, számos egészségügyi szempontból is igen jótékony hatást tudhat a magáénak.
Érdemes belőle napi szinten is fogyasztani egy-két szeletet, de akár azt is kipróbálhatod, hogy 24 órán át csak dinnyét eszel, szervezeted rendkívül hálás lesz majd érte.
Immunerősítő, rákellenes, vitamindús csemege
Bár a legtöbben elsősorban íze miatt kedvelik, érdemes tudni, hogy a dinnye az egyik vitaminokban és ásványi anyagokban leggazdagabb gyümölcs, annak ellenére is, hogy több mint 90%-át víz alkotja.
Számottevő mértékben található benne A-, C- és B-vitamin, emellett káliumot, vasat, magnéziumot, cinket és szelént is tartalmaz, nem utolsósorban pedig jelentős antioxidáns-forrás, a gyümölcsök közül ugyanis az egyik legnagyobb mennyiségben tudhatja a magáénak a piros színért is felelős likopint, amely köztudottan segít megelőzni a gyulladások, a szívbetegségek, valamint a rákos megbetegedések kialakulását.
Amellett pedig, hogy sokan lázcsillapító hatást is tulajdonítanak neki, segít semlegesíteni a meleg és a nap káros hatásait is, mind a kiszáradás tüneteinek enyhítése, mind pedig a bőrvédelem szempontjából - persze ez nem jelenti azt, hogy nagyobb mennyiségű dinnye elfogyasztása mellett a megfelelő óvintézkedések megtétele nélkül is szabad délben napozni, vagy tűző napon tartózkodni.
Egyél dinnyét egy napig!
A dinnyekúra kifejezés sokak számára ismerős lehet, előszeretettel ajánlják ugyanis a gyümölcs fogyasztását fogyókúrázóknak, elsősorban igen magas víz- és rost-, valamint alacsony kalóriatartalma miatt.
Béltisztító, tele van C-vitaminnal és csodafinom: ennyit fogyassz naponta a nyári csemegéből!
Nézegess képeket!
ElolvasomBár huzamosabb ideig csak dinnyét enni nem ajánlott, ez ugyanis túl alacsony kalóriabevitelt jelent - különösen, ha valaki nehezebb fizikai munkát végez -, azt azonban szinte bárki kipróbálhatja, milyen, ha egy napon át csak ezt a gyümölcsöt fogyasztja. A bárki ebben az esetben természetesen egészséges felnőttet jelent, emellett a gyermekek és a terhes nők is kivételt képeznek, ha pedig bármilyen olyan állapotról tudsz, mely esetedben megakadályozná, konzultálj orvosoddal, mielőtt belevágsz.
A dinnye igen jó hatással van az emésztésre, így érdemes egynapos dinnyediétát tartani, amennyiben úgy érzed, az utóbbi időben túl nehéz ételeket fogyasztottál, esetleg puffadás és rossz közérzet gyötör.
A gyümölcs átmossa és tehermentesíti majd az emésztőrendszeredet, elősegíti a veseműködést, és vízhajtó hatása is van, így támogatva a szervezet salaktalanítását, méregtelenítését. A belek mellett a vért is tisztítja, nem véletlen, hogy úgy tartják, betegségek után is ideális lehet nagyobb mennyiségben dinnyét fogyasztani - utóbbi esetben azonban a megfelelő tápanyagpótlás érdekében nem elegendő a dinnye önmagában.
Előbbieken túl a dinnye, különösen hidegen, tökéletes táplálék, amennyiben émelyegsz, és hányingerrel küzdesz, emellett érdemes belőle többet fogyasztani akkor is, ha fájnak az ízületeid.
Ha kedvet kaptál az egynapos dinnyediétához, gyakorlatilag csak egyetlen szabályt kell betartanod: fogyassz dinnyét megfelelő folyadékpótlás mellett, mennyiségi korlátok nélkül - ez azt jelenti, hogy akkor és annyi dinnyét ehetsz, amennyit és amikor csak szeretnél. Ha azonban mindezt túl monotonnak tartod, nyugodtan kiegészítheted más gyümölcsökkel is, például turmix vagy saláta formájában. Ha szeretnéd tudni, hogyan kell kiválasztani a tökéletes dinnyét, kattints ide!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- béltisztítás
- gyógyító táplálékok