Ez történik a májaddal, ha nem iszol több alkoholt: meglepő dologra mutattak rá a szakorvosok
A kezdődő zsírmáj is visszafordítható az orvosok szerint az alkohol elhagyásával.
A családi vagy baráti összejövetelek sokak számára szinte elképzelhetetlenek alkoholtartalmú ital kortyolgatása nélkül, ám a probléma ott kezdődik, hogy az italozással könnyű átesni a ló túloldalára. A legújabb kutatások ráadásul kimondják: az alkoholból nem létezik biztonságosan fogyasztható mennyiség, minden egyes pohár növeli a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát.
Az alkoholfüggőség természetesen nem egyik napról a másikra alakul ki az embernél, ám érdemes időben észbe kapni a későbbi súlyos következmények elkerülése végett, melyek akár a máj, az agy vagy a szív károsodása is lehetnek, sőt, éves szinten csak Magyarországon nagyjából 30 ezer ember életét követeli.
Az alkohol elhagyása
Az alkoholizmus három fő stádiumáról korábbi cikkünkben írtunk részletesen: a korai szakaszban még csak a tervezettnél több ivás jellemző, amikor azonban a berögzülő rossz szokás miatt egyre nehezebb az embernek megállnia a csábítást, később már környezete figyelmeztetései ellenére is napi programmá válik az iszogatás, majd egyre súlyosabb testi tünetek formájában jelentkezik a függőség.
A tartós alkoholfogyasztás számos negatív hatással bír a szervezetre nézve, többek között irritálja a gyomorfalat, erősíti a reflux tüneteit és a gyulladásokat is, de a krónikus betegségek, így a diabétesz vagy a rák kockázatát is jelentősen növeli. Eleinte a máj jól és gyorsan képes regenerálódni, a szerv túlzott zsírosodása, gyulladása esetén azonban öngyógyító mechanizmusként elkezd hegesedni, mígnem kialakul a veszélyes, már visszafordíthatatlan cirrózis.
A májzsugorodás, a szervi elégtelenség már közvetlen életveszélyt jelent, rossz kórjóslattal: eleinte pirosas értágulatok, fogyás, hormonális zavarok, majd sárgaság, ödémásodás, zavartság, álmosság is felléphet, a nyelőcsővénák kitágulnak, amelyek átszakadása gyors és fájdalmas halálhoz vezethet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A zsírmáj még visszafordítható
Jó hír, hogy a szakorvosok véleménye szerint kezdeti stádiumban a zsírmáj még visszafordítható. Már két-három alkoholmentes hét alatt képes a máj regenerálódni, és az első fázisban már ennyi elég ahhoz, hogy hibátlanul működhessen a továbbiakban, amennyiben később nem folytatódik ismét az italozás.
Az italozás kiiktatása ráadásul nemcsak a májra hat jótékonyan, de az alvásminőségre, az agyműködésre és a vérnyomásra is, továbbá rohamosan csökkenhet számos ráktípus, így a máj-, a hasnyálmirigy- vagy a vastagbélrák, sőt a szívbetegségek és a stroke kockázata is.
Májgyulladás és enyhe hegesedés esetén is van remény a gyógyulásra, a betegeknél az alkoholfogyasztás megszűnését követően már az első hét után észrevehetően csökken a zsírosodás, a gyulladás és a hegesedés, de itt már csak több hónapos abbahagyás esetén állhat helyre a normál, gyógyult állapot.
Súlyosabb stádiumokban több év absztinencia szükséges ahhoz, hogy lassuljon a májelégtelenség súlyosbodása, és csökkenjen a halálozás esélye. Fontos azt is figyelembe venni, hogy komoly alkoholfüggőség esetén a hirtelen abbahagyás rendkívül veszélyes és az érintett számára elviselhetetlen elvonási tünetekkel járhat, mint a remegés, az izzadás, a hányinger, a szorongás, a fejfájás, a vérnyomásproblémák, a ködös időszakok vagy a hallucinációval járó rohamok, így mindenképpen orvosi segítség kell a leszokáshoz.
10 gyógynövény, ami serkenti a májműködést: kúraszerűen is érdemes fogyasztani őket
A májműködést serkentő gyógynövényeket akkor is ismerni kell, ha huzamosabb ideig gyógyszert szedsz.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- statisztika
- alkoholizmus
Súlyos rákkeltőkkel van tele a magyarok kosara: az adatok tragikusak
- alkohol
- májbetegség