Az agydaganathoz kapcsolódóan nem véletlenül a fejfájás az egyik leggyakrabban emlegetett tünet, ami jellemzően annak hatására lép fel, hogy a daganat növekedése, illetve a koponya zártsága, szilárdsága miatt túlnyomás alakul ki az agyban. Jellemző, hogy a fejfájás ébredés után jelentkezik, a fekvő helyzet megszűnésével azonban folyamatosan múlik.
Dia
Az agydaganat jellegzetes tünete lehet az epilepsziás roham, jellemző, hogy általában ezt követően diagnosztizálják, köszönhetően annak, hogy a roham kivizsgálása során képalkotó vizsgálatokra is sor kerül.
Dia
Gyakori lehet a bizsergés és zsibbadtság érzése is, különös tekintettel a végtagokra. Bár a felsorolt tünetek számos más problémára is utalhatnak, és korántsem jeleznek feltétlenül agydaganatot, észlelésük esetén mindenképp kivizsgálás szükséges, ezért mielőbb fordulj orvoshoz!
Dia
A fejfájás mellé társulhat szédülés és hányás, mely szintén lehet a túlnyomás következménye, és szintén gyakoribb lehet a reggeli órákban. Tünet lehet továbbá a hányinger nélküli hányás is.
Dia
Attól függően, a daganat az agy mely részét érinti, kialakulhatnak érzékszervi zavarok is, hallás-, beszéd- és látászavar is - utóbbiak közé tartozhat például a kettőslátás, a látás másodpercekre való kiesése, vagy például az, ha valaki nem tud oldalra nézni.
Dia
Az agydaganat tüneteként egyre jellemzőbbé válhat a memóriazavar és az általános zavartságérzés, valamint az aluszékonyság is.
Dia
Az agydaganat képes arra is, hogy komolyabb változásokat eredményezzen a személyiségben, a páciens idegesebb, feszültebb is lehet, és agresszívebbé is válhat.