
Egyre több magyar nőt érint a súlyos betegség: teljesen spontán is kialakulhat
A mostani időszak különösen kritikus lehet.


A depresszió a felnőtt lakosság meglehetősen nagy hányadát, 7-7,5%-át érinti - és sajnos egyre többeket -, előfordulása azonban az átlagnál két és félszer gyakoribb a fogamzóképes korú nőknél. A problémáról Rihmer Zoltán pszichiáter beszélt egy, a jelenséggel foglalkozó televíziós műsorban.
A szakértő szerint a depresszió meglepő módon tavasszal gyakoribb, azonban létezik kifejezetten téli depresszió is. Ez az arra fogékonyabb embereknél rendre jelentkezik a téli hónapokban és az ünnepi időszakban is.
A depresszió spontán is kialakulhat
Karácsonykor az egyedüllét nem tesz jót a hangulatnak, de önmagában nem provokál orvosi értelemben vett depressziót. A depresszió jóval több, mint a mindennapi életben gyakran tapasztalható szomorúság, rossz közérzet vagy elkeseredettség.
A depresszióhoz ráadásul nem is feltétlenül kell olyan ok, mely az élet körülményeiben, történéseiben keresendő: az esetek mintegy 50%-ában spontán alakul ki a betegség, a másik 50%-ában külső élettörténeti esemény provokálja ki, magyarázta a pszichiáter.
20-25%-nak terápiára és gyógyszerre van szüksége
A depresszió a fogamzóképes korú nőknél két, két és félszer gyakoribb. Ennek egyik oka hormonális-biológiai, a másik ok pedig a nőket érő sokkal nagyobb pszichoszociális terhelés.
A depressziós betegek jelentős része három-négy hónap alatt magától is javul, és meggyógyul, azonban 20-25%-uknál krónikussá válik a betegség. Ők terápia nélkül nem boldogulnak, és szükségük van orvosi segítségre.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
Nem szabad abbahagyni a kezelést, ha valaki épp jobban van
A végleges gyógyuláshoz nagyon fontos a gyógyszeres és pszichoterápia pontos követése. Sokszor gondot okoz, hogy a betegek jelentős része abbahagyja a gyógyszerek szedését, ha jobban érzi magát, pedig nem lehet benne biztos, hogy ez csak átmeneti vagy végleges gyógyulás.
Ezért fontos a betegsegítő programok kidolgozása, amelyek a gyógyult betegeket is benntartják a terápiában, hiszen ennél a kórtünetnél az igazi gyógyulás hosszú távon érhető csak el.
OLVASD EL EZT IS!

- pszichológia