Dudás Miki nagyapja biztos benne, hogy unokáját megölték: megrendítő, amit nyilatkozott
Dudás Miki nagyapja összefüggést lát fia és unokája tragédiája között.
Összesen 3880 találat.
Dudás Miki nagyapja összefüggést lát fia és unokája tragédiája között.
Dudás Miki édesanyja, Klára megtörten nyilatkozott.
George Clooney felidézte egy komoly vitáját, ami majdnem a karrierjébe került.
Farkasházy Tivadarról kiderült, hogy börtönben volt, és azt is elmesélte, hogyan bántak vele.
Latinovits Zoltán abban a házban lakott, ahol többek között Korda György, Horváth Ádám és Csűrös Karola is.
Kovács Kati őszintén ki tudja mondani, hogy megérti, miért vált el tőle a második férje.
Növényi Norbert fia 13 éves volt, mikor anyja után indult Londonba, ahol világra szóló sportkarriert épített.
Cserhalmi György elmondta, igaz-e a legenda, ami évtizedek óta szájról szájra jár.
A Dallas egyik legikonikusabb epizódja az volt, amikor végre kiderült, ki lőtte le Jockey Ewingot.
Alain Delon számos női szívet meghódított, még egy magyar lánnyal is összesodorta az élet.
Channing Tatum számára ez a meztelen jelenet Sandra Bullockkal a mai napig olyan, mint egy lázálom.
Szoboszlai Dominik édesanyja rossz fizikai állapotban volt, emiatt orvosa azt javasolta, szakíttassa meg a terhességét.
Rózsa György a mai napig nem engedte el néhai feleségét, Kanyó Évát, haláláról megrendítően beszélt.
Törőcsik Mari halálának is köze volt ahhoz, hogy unokája, Járai Máté már nem akart tovább élni.
Cameron Diaz a természetes öregedésben hisz, korábban arról nyilatkozott, hogy megbánta a botoxot.
Nem semmi, mit tett Nagy Ervin a saját esküvőjén, a násznép is csak tátott szájjal figyelte.
Bagi Iván menedzsere durva helyzetbe került, a humorista szerencsére gyorsan kapcsolt és tudott segíteni neki.
Majka friss Facebook-posztban vallotta be, hogy ittasan vezetett. Tekerj lejjebb a bejegyzésért.
Belano évekkel ezelőtt már szerencsét próbált az X-Faktorban, akkor azonban hamar kiesett.
Leonardo DiCaprio Jennifer Lawrence-nek vallotta be, miért nem nézte újra a Titanicot.
Pásztor Anna Londonban élt, ahol viszontagságos dolgokon ment keresztül, hogy boldogulni tudjon.
Csuja Imre és felesége 1983 óta házasok, ez idő alatt azonban a színész kétszer is komoly belső vívódáson ment keresztül.
Cliff Richard egy tévének adott interjújában vallotta be, hogy rákkal diagnosztizálták.
Vastag Csaba úgy gondolta, ha megnősül, bizonyos szempontból véget ér az élete.
Balázs Péter és felesége, Csilla decemberben ünnepelték volna házassági évfordulójukat.
Badár Sándor őszintén vallott válásáról, és exfeleségével való kapcsolatáról.
Lilu őszintén beszélt első férjéről és kapcsolatukról, ami nagyon fiatal korában kezdődött.
Herceg Erika eddig sosem beszélt párjáról, most azonban kivételt tett.
Liptai Claudia azért, hogy kitörjön a szegénységből, komolyan elgondolkozott rajta, hogy örömlánynak álljon.
Sánta Laci karrier téren sosem látott sikereket ér el, ám magánélete nem úgy alakul válása óta, ahogy tervezte.