Maksa Zoltán 62 évesen a szüleivel él: ezért ment tönkre a házassága
Maksa Zoltán elmesélte, milyen az élete a válása után. A 62 éves humorista a szüleivel és 18 éves lányával él együtt.
Összesen 1292 találat.
Maksa Zoltán elmesélte, milyen az élete a válása után. A 62 éves humorista a szüleivel és 18 éves lányával él együtt.
Közös felügyelet esetén is járhat a tartásdíj?
Brunner Márta és Ács Bálint válása tavaly márciusban lett hivatalos. Hiába vágynak külön házra, ezért nem tudnak költözni.
Závodszky Noémi már egyedülálló anyaként neveli tovább kislányát, hivatalosan is kimondták a válását.
Nem a hetedik év a vízválasztó a házasságban.
Vágó Piros már csak közös gyermekük miatt sem szeretett volna úgy elválni, ahogy a szülei tették.
Pelsőczy László és Dévai Nagy Kamilla öt év házasság után vált el. Hiába éltek egy városban, szóba sem álltak a másikkal.
Szabó Simon, a Farm VIP győztese először beszélt arról, hogy hosszú házassága a tavalyi évben véget ért.
Sydney van den Bosch és Egerszegi Tamás 2023 végén hivatalosan is elvált. A focistára, úgy tűnik, újra rátalált a szerelem.
Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága hivatalosan is véget ért.
2023-ban ezekről a magyar sztárokról derült ki, hogy zátonyra futott a házasságuk.
A Pajkaszeggel szomszédos falu polgármesterét alakító Bezerédi Zoltán rengeteg nehézséget élt át.
A parentifikáció sokféle élethelyzetben megtörténhet.
Földi Katalin, a TV2 műsorvezetője elárulta, miért ért véget több kapcsolata is.
A 42 éves író, zenész és apa szerint nem ment volna tönkre a házassága, ha nem követi el ezeket a hibákat.
Kucsera Gábor és Tápai Szabina a válásuk után vállalta be, hogy közös címlapfotón szerepelnek gyerekeikkel.
Hiába szakítottak, mai napig együtt gondoskodnak az állatokról.
Gönczi Gábor és Ildikó kilenc éve házasok. Az első két hónapban Ildi segítette a híradóst, amíg zajlott a válása.
Kucsera Gábor azután utazott ki az Ázsia Expressz forgatására, hogy elváltak Tápai Szabinától.
Kéri Kitty színésznő és két gyermeke apja húsz év után döntöttek a válás mellett.
Rekordidő alatt lett elegük egymásból.
Tóth Gabi hosszú Instagram-posztban tette tisztába a Krausz Gáborral való válásuk körülményeit.
Geszti Péter az Adom a napom műsorvezetőjeként osztott meg egy személyes történetet válása napjáról.
Tóth Gabi új dalában a válásról énekel. Most adta ki magából azokat a dolgokat ezzel kapcsolatban, amiket eddig nem akart.
Tóth Gabi egykori férje a Dancing with the Stars adásában őszintén beszélt a szakításról.
Brunner Márta és Ács Bálint válásával kapcsolatban nyáron röppentek fel pletykák. Eddig nem beszéltek a szakításról.
45 év házasság után válik Meryl Streep és Don Gummer. Egy közleményben jelentették be a hírt.
Tóth Gabi elcsukló hangon, a könnyeivel küzdve beszélt arról, milyen nehéz időszak van mögötte.
Tom Hanks és Samantha Lewes 1978-tól 1987-ig voltak házasok. Egy fiuk és egy lányuk született, Colin és Elizabeth.
Som-Balogh Edina és férje, Som Krisztián régóta érezték, hogy nincs rendben a kapcsolatuk, de a szakítást csak pár hete mondták ki.