Fel se ismertük szőkén a magyar énekesnőt: eddig fekete hajjal szerepelt a tévében
Nemazalány, polgári nevén Halastyák Fanni fekete hajú démonból szőke hercegnő lett.
Összesen 19 találat.
Nemazalány, polgári nevén Halastyák Fanni fekete hajú démonból szőke hercegnő lett.
A nézők nem értenek egyet azzal, hogy nekik kellett távozniuk a TV2 műsorából.
Az Exek csatája versenyzői egy emberként döntöttek úgy, hogy ezt a párt szeretnék kiejteni a műsorból.
Azahriah miatt még az eljegyzést is felbontotta az RTL sztárpárja.
Nem kellett sokat várni az első szexre az Exek csatájában.
Az Exek csatájában fény derült arra, a magyar énekesnő hogyan csalta meg volt párját.
Halastyák Fanni és VV Moh kínos helyzetben találták magukat.
Az Exek csatája első epizódjában máris durva balhé tört ki.
VV Barna egy podcastben azt mondta, Nemazalány több férfivel, köztük hírességekkel is megcsalta.
VV Barna és Halastyák Fanni szerelme véget ért a követőik szerint.
Nemazalányt eljegyezték a Sztárbox után. Így kérte meg a kezét párja, VV Barna.
A Sztárbox első adásának második mérkőzését Hódi Pamela és „Nemazalány" vívták. A mérkőzés feladással végződött.
Nemazalány, azaz Halastyák Fanni és a ValóVilág nőcsábásza, VV Barna között dúl a szerelem.
Nemazalány, azaz Halastyák Fanni szakítása után újabb Való Világ-ossal jött össze. VV Barnával alkotnak egy párt.
A Párharcban sor került az első kiesésre. Nem sokszor van olyan, hogy a sztárok örülnek, hogy menniük kell, de most ez történt.
Halastyák Fanni az összes közös képet letörölte, amelyen szerelmével együtt szerepelt.
Szlépka Armand nem szeretett volna komoly kapcsolatot, Nemazalány mégis elvarázsolta, és meghódította a szívét.
Az Ázsia Expressz 3 nyerteseinek nem minden néző örült.
Nemazalány előre megmondta, hogy a kiakadásai problémát fognak jelenteni az Ázsia Expresszben.