Verebes István és 18 évvel fiatalabb felesége: vidéken, kevesebb pénzből kénytelenek élni
Verebes István egy komoly döntést hozott, mely anyagi helyzetüket is érinti feleségével.
Összesen 31 találat.
Verebes István egy komoly döntést hozott, mely anyagi helyzetüket is érinti feleségével.
Volt, hogy nem volt mit ennie a zenész családjának.
Nagy Melanie erős nő, a szakítás után talpra állt, de azért már semmi nem a régi.
Észrevétlenül szegényedik el tőle az ember.
Az ember pénzügyei nagyban tükrözik azt, mennyire van rendben magával.
A jelentkezési határidő 2023. május 15.
Sokan bosszankodtak már emiatt, most végre mindenki hátradőlhet.
A társasházak közös költsége jelentősen emelkedik az év során.
Már a magyarok többsége rosszabbnak érzi anyagi helyzetét, ami miatt számos területen igyekeznek spórolni.
Érdekes tanulmány bizonyította a pénz hatását a boldogságra.
Az építőipari kontármunkák óriási anyagi károkat okoznak.
Nem csak a vendégéjszakák ára növekszik, különféle konstrukciókkal próbálnak előrukkolni a szálláshelyek a válság túléléséért.
Spórolj, ahol tudsz: a fürdőben is megteheted!
A magyar felnőttek negyede nem teljesen független anyagilag a szüleitől.
Javult a magyarok egyéni anyagi helyzete 2021-ben.
A különadó miatt emelkedni fognak a repülőjegyárak.
Ha valaki pénzt szeretne spórolni, a konyhában is megteheti kis tudatossággal.
Ingatlanvásárláskor illeték fizetése esedékes, ám egyes helyzetekben mégsem.
A növekvő árak mellett nem könnyű, de nem is lehetetlen spórolni a szakértő szerint.
A mosás sokkal gyarapíthatja a havi rezsit, ha nem figyelsz a spórolásra.
Az árfolyam-ingadozás sokaknak eszébe juttatja a nyereségszerzés lehetőségét. A szakértőt kérdeztük, tényleg bejöhet-e.
Ha elapad a pénzforrásod, szóba kerülhet megoldásként a hitelkiváltás.
Ha szeretnél kevesebbet költeni, a konyhában is spórolhatsz néhány módszerrel.
Az önkéntes nyugdíjpénztár előrelátó takarékossági terv, amire sokan gondolnak.
A meggondolatlan kölcsönadásnak csúnya vége lehet.
A havi bérleti díj költségeit segíthet állni az albérlet-támogatás.
Valóban az adja meg egy ember értékét, hogy mennyibe kerülnek a használati tárgyai, milyen az autója, és menő környéken van-e kecója?
Tök jól ment nekem ez a női kiteljesedés. Mondjuk, volt ára is. Például a munkám.
Az ingatlaneladás fontos anyagi teendőkkel jár: a szakértő részletezte, mit kell tenni.
Nem csak lelkileg és fizikailag, de pénzügyileg is megterhelő egyedülálló szülőnek lenni.