50-en sem lakják a pinduri magyar falut: ezen a mesebeli településen igazi nyugalom vár

Zala vármegyén keresztül kocsikázva vagy gyalogtúrát téve a környék dombságain varázslatos vidékben gyönyörködhetsz. A Göcsej sűrű erdői és a dimbes-dombos zöld takarók elszigetelt falvakat rejtenek. 

A kirándulók jól ismerik azt az érzést, amikor egy turistaúton haladva egyszer csak egy csendes faluba érkeznek, ahol virágoskertek nyújtóznak csendes utcán sorakozó házikók mögött. Az épületek és a táj itt természetes egységben léteznek, távol a városi nyüzsgéstől. 

Zala vármegye apró falvában ma már 50-en sem laknak

Zalában számos olyan falu található, ahol csupán néhány tucatnyian élnek. A Zalai-dombság zöld hullámai szelíden keretezik a vármegye láthatárát. A tájba gyengéden simuló lankái talán nem olyan vadregényesek, mint a Mátra vagy a Mecsek, mégis itt kirándulni szinte földöntúli nyugalmat jelent.

A csendes vidéki túraútvonalakon haladva a magyar tájnak egy olyan arca tárul fel, ahol úgy érezhetjük, mintha megállt volna az idő, a dombok, az erdők és a rétek ugyanúgy élnek tovább, mint évtizedekkel ezelőtt. Zala nyáron is csapadékos vidék, ragyogó zöld folt az ország térképén, amely oltalmazó oázisa a sokszínű természetes élővilágnak is. Talán nem ez az első érték, amit emlegetnek vele kapcsolatban, mégis meghatározó örökséget őriznek az itt megbúvó apró falvak. Vannak települések, ahol még a legidősebb generáció tagjait is meg lehet kérdezni: hol húzódtak régen a szőlőültetvények, merre volt a falu határa, és hogyan zajlott az élet az ő idejükben. Máshol új beköltözők és városi kalandorok találnak otthonra –  olyanok, akik vissza akarnak térni a természethez. 

Börzönce 

Börzönce, az Egerszeg–Letenyei-dombság ölelésében fekvő apró település alig 50 embernek ad otthont. A falut kiterjedt erdőségek veszik körül, története pedig egészen a kora bronzkorig nyúlik vissza, már ekkor is lakott területként szolgált. A régészek bronzkori leleteket tártak fel a település és egykori temetője helyén. Börzönce első írásos emlékei az 1200-as évekből származnak, ekkor még Bezenche néven jegyezték le. A falut minden oldalról dombok vették körül, így a víz itt gyűlt össze, ami miatt a terület jelentős része művelhetetlenné vált. 

A 16. században kisebb nemesi családok – például a Kaczorok vagy a Taródyak – lakták a vidéket, de Kanizsa közelsége miatt a török dúlásokból is bőven kijutott a falunak. A település egy időre teljesen elnéptelenedett, és csak az 1700-as évek közepe táján kezdtek újra letelepedni itt. A falu fő megélhetési forrása sokáig a szőlőművelés volt, már 1801-ben állt a szőlőhegyen egy kis kápolna Szent Lőrinc tiszteletére. A kápolna ma is látogatható, a helyiek szerint tiszta időben innen még a Badacsony is tisztán kivehető a láthatáron. 

A két világháború között élettel telt meg a falu: működött egy egytanítós iskola, volt kocsma, kovács, cipész, és egyre többen éltek itt – 1935-re már több mint 370-en. A település – sok más magyar faluhoz hasonlóan – fokozatosan kezdett elnéptelenedni, a fiatalok a nagyobb városokba költöztek, a lakosság elöregedett. A bájából és természeti szépségéből semmit sem vesztett, azonban a népességszáma ma már az ötven főt sem éri el.

Ha érdekelnek a teljesen elhagyatott magyar falvak, akkor olvasd el a zalai szellemfaluról írt korábbi cikkünket. 

(Cover-fotó: Getty Images Hungary.)

• falu
• kis magyar falvak
• vidék
• kirándulás
• Utazás