Az egykor pompás Zichy-kastély ma szomorú látvány: fénykorában az angol lovagvárakra hasonlított

Zichy Manó somlószőlősi kastélya mára romos állapotban várja megmentőjét.

somlószőlősi zichy kastély
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Somló hegy és az azt körülölelő települések tele vannak szépséggel, ami egykor a dúsgazdag urakat, befolyásos nagybirtokosokat, grófokat is elkápráztatta, és maradásra bírta. A vár birtoka volt többek között a Liszthy, a Szapolyai és az Erdődy családnak, utóbbiak Dobán is építettek kastélyt, Somlószőlős pedig a Zichyeket varázsolta el.

Már a somlói várból kiszúrható Somlószőlős romos állapotú építménye, a Zichy-Ferraris-Watzdorff-, vagy ahogy gyakrabban emlegetik, Zichy-kastély, mely a falu főútjának, a Kossuth Lajos utcának közelében, egy kis mellékutcában bújik meg. Az épület ma romjaiban áll, és várja megmentőjét.

Szerelmét gyászoló gróf a Somlón

Zichy-Ferraris Emánuel vagy Zichy Manó gróf a Pozsonyhoz tartozó Oroszvár romantikus kastélyában élt angol feleségével, Lady Charlotte Stachannel, egykori közös lakhelyüket a magyar Windsorként is emlegették. A frigy azonban nem tartott örökké, a feleség a világutazó gróf Andrássy Manóba szeretett bele, sőt a világ számos országába utánament. Mivel az asszony szerelmét a kalandor gróf nem viszonozta, öngyilkos lett, testét már az elhagyott Zichy gróf temette el Magyarországon.

A keserű emlékektől menekülve, feleségét és egykor boldog házasságát gyászolva költözött a Somló hegy oldalába Zichy Emánuel, hogy a családi birtokon új, lovagvárakat idéző, romantikus stílusú kastélyt építtessen az 1850-es években, egy régi udvarház helyén, Voyta Adolf tervező munkái alapján.

Honvédtiszt a Somlón a szabadságharc után

Az egykor katonai pályára szánt, majd egészen a honvédtiszti és őrnagyi rangig jutó gróf Bécsben született, az osztrák seregből az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésekor belépett a magyar seregbe, ezzel komoly elismerést szerzett az országban. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A szabadságharc tragikus vége után unokatestvére férjét, Batthyány Lajost kivégezték, ő maga pedig belső emigrációban élt saját birtokán. Később, az 1860-as években az országgyűlés munkájába kapcsolódott bele, majd a devecseri választókörzet Deák-párti országgyűlési képviselője lett.

Legtöbb idejét egyébként az 50-es évektől a somlói birtokán töltötte, ahonnan mesés panoráma nyílt a bazalt tanúhegyre és a tetején magasodó várra, sőt a helyiek szerint még bort is készíthetett a gróf. Unokatestvére, Zichy Antonia a közeli Dákán élt egy kastélyban, vele is tartotta a kapcsolatot.

Közzétette: Mesélő Kastélyok – 2015. április 11., szombat

A kastély utolsó ott lakó birtokosa a Watzdorff család volt, a báró halálát követően azonban a család eladósodott, a kastély árverezés útján a község kezébe került. Az 1930-as évektől többféle funkciót kapott, végül mégis eladták 1999-ben.

A romos Zichy-kastély ma

A gyönyörű adottságokkal bíró, kéthektáros területen fekvő, 1600 négyzetméter alapterületű építmény máig megőrzött valamit régi pompájából: a romantikus, gótikus jegyeket magán viselő tornyok, ablakformák, a Tudor-kort idéző kapu, a pince a szabad tűzhelyes konyhával és a lépcsőház is különlegesen szép lehetett. Ma is látható itt a Zichy család címere a kilencágú koronával és a pajzsot tartó két oroszlánnal.

Zichy-kastély, Somlószőlős

A somlószőlősi kastély ma romos állapotú, jelenleg magántulajdonban áll. Felújítását elkezdték, új tetőt és ablakokat kapott, kastélyszállónak szánták, ám a munkálatok pályázati forrás híján megakadtak, végül a jobb sorsra érdemes, egykor pompás kastélyt eladásra kínálták, 2020 októberében 115 millió forintos áron hirdetik.

Egy mesés kastély régen és most

A Somogy megyében található Barcs környékének egy részét a 18. századtól a Széchenyiek birtokolták, akik kastélyt is emeltek a település határában. Az egykor szépséges épületet azonban nagyon megviselte az 1872-es építése óta eltelt idő.

Ilyen volt, ilyen lett: rommá vált a gyönyörű Széchenyi-kastély

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Indafotó/dansun, Wikipédia/Pan Peter12, Civertan.)

Ezt is szeretjük