Ezek a világ legnyugodtabb országai: Magyarország meglepő helyre került a listán
A felmérés több szempontot is figyelembe vesz, a legbékésebb országoknak minden mért szempontból jól kell teljesíteniük.
Az Institute for Economics and Peace (IEP) által készített globális békeindex (GPI) a nemzeteket általános békességük és közbiztonságuk alapján rangsorolja. A GPI 163 független államot és területet – amelyek együttesen a világ népességének 99,7 százalékát teszik ki – rangsorol békésségi szintjük szerint.
A felmérésben a közbiztonság megbízhatóságát, a bűnözés jelenlétének mértékét és a militarizáció szintjét is vizsgálják egy 1-től 5-ig terjedő skálán, és az adott országok az elért pontszámuk alapján rangsorolódnak.
A 8 legbékésebb ország 2024-ben
A 2024-es békeindex alapján az első 15 ország között szerepelt Magyarország is, igaz csak a tizennegyedikként, de 2019-ben még csak a 21. helyezést érte el hazánk, így ahhoz viszonyítva ez szép eredmény. Az első 8 között szerepel Ausztria is, az osztrák szomszédaink évek óta minden nemzetközi listán jól szerepelnek, az életminőség és a lakhatási viszonyok szempontjából is.
Így néz ki ma a Hunyadiak székhelye, az erdélyi Vajdahunyad: csak 2 és fél óra a magyar határtól
A hatalmas fahídon átkelve a történelem egy kimerevített pillanatába léphetnek be a látogatók.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már előrendelhető a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
(Képek: Getty Images Hungary.)
- béke
- gdp
- országok
- felmérés
- rangsor
- magyarország
- svájc
- portugália
- ausztria
- dánia
- új-zéland
- írország
- szingapúr
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- horvátország
- kirándulás
Csak 2 órára van a határtól: Horvátország gyönyörű részeit nem minden magyar ismeri
- olaszország
- portugália

















