Itt lett öngyilkos szerelmével a herceg: a lelkéért turisták is imádkozhatnak

Mayerling tragikus esemény színhelye volt. Nézd meg képeken!

Rudolf herceg öngyilkossága

A kis osztrák falu, a Bécstől 24 kilométerre található, alig kétszáz lakosú Mayerling története az 1800-as évek végén vett gyökeres fordulatot, ekkor döntött ugyanis úgy Rudolf koronaherceg, I. Ferenc József osztrák császár és Erzsébet királyné egyetlen fia, hogy itt építtet magának vadászkastélyt.

De ez volt az a hely is, ahol élete utolsó perceit töltötte, 1889. január 30-án itt találták holtan szeretőjével, Vetsera Mária bárónővel. A két fiatal halálának körülményei máig tisztázatlanok, Mayerling azonban valóságos zarándokhellyé vált, mind a szerelmi történetek és rejtélyek, mind pedig a történelem rajongóinak körében. Nézd meg képeken!

Nem tudni pontosan, mi történt a tragikus éjszakán. A legismertebb elmélet szerint Rudolf lelőtte a lányt, majd magával is végzett. Az öngyilkosságot ekkor már tervezte egy ideje, amihez a körülmények is kellő indítékot jelenthettek: Rudolf korábban hevesen összeszólalkozott apjával, mivel nem volt hajlandó elhagyni szeretőjét, emellett a pápához akart fordulni, hogy felbontsa házasságát.

Fotó: www.karmel-mayerling.org

Ferenc József fia halála után lebontatta a vadászkastélyt, helyére pedig apácakolostort építtetett.

Fotó: en.wikipedia.org, JoJan

A karmelita kolostor ma is megtekinthető és látogatható, az érdeklődők emellett egy kiállítást is megnézhetnek, amely a történteket dolgozza fel. A kápolna oltára épp ott helyezkedik el, ahol Rudolfot és Máriát holtan találták.

Fotó: www.karmel-mayerling.org

Bár Rudolfot liberális nézetei és túlérzékenysége miatt alkalmatlannak tartotta az uralkodásra, halála mélyen megrázta a császárt, csakúgy, mint Erzsébetet. Sokan úgy vélik, a trónörökös halála egész Európa történelmét átírta, ha ugyanis ő lett volna a következő uralkodó, többek között a világháború történései is másként alakulhattak volna.

Fotó: www.karmel-mayerling.org

A karmelita apácák máig imádkoznak Rudolf bűnbocsánatáért és lelki üdvéért, amit a látogatók is megtehetnek. Bár az öngyilkosságot a katolikus egyház elítéli, a császárnak sikerült igazolnia, hogy fia pillanatnyi elmezavar miatt követte el tettét, így hivatalos, egyházi temetést kaphatott.

Fotó: www.karmel-mayerling.org

Vele ellentétben Mária holttestét a közeli heiligenkreuzi apátságban helyezték örök nyugalomra, az öngyilkosok kriptájában. Temetésén még édesanyja sem vehetett részt. Később a lány sírját áthelyezték a heiligenkreuzi községi temetőbe.

Fotó: en.wikipedia.org, JoJan

Vetsera Mária egykori koporsója, melyben 1945-ig nyugodott, megtekinthető a mayerlingi kiállítás keretében. A lány holttestét többször is megvizsgálták, egyértelmű golyónyomot azonban nem találtak rajta. Vannak, akik azt feltételezik, egy ütés végzett vele, míg mások szerint művi abortusz következményeibe halt bele. Sokan úgy tartják, Rudolf sem önkezével vetett véget életének, sokkal inkább összeesküvés áldozata lett, szeretőjével együtt.

Fotó: en.wikipedia.org, HeinzLW

Megrázó helyek Magyarországon

Sajnos hazánk is bővelkedik olyan helyekben, melyek tragikus történelmi pillanatokról mesélnek. Nézd meg a képeket!

28 ezer magyar férfi vesztette itt életét

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük