Egy tinédzsert gyilkoltak meg a vidámparkban - Képeken a félelmetes Holy Land

Az egykori vidámparkot ma már csak a kísértetek járják.

Holy Land
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hatvanas-hetvenes években a Waterbury-beli Holy Land számított a szórakoztatás egyik fellegvárának az Amerikai Egyesült Államokban. Az évente 40 ezer látogatóval büszkélkedő, vidámparkszerű, bibliai tematika köré épített létesítményt a vallásos ügyvéd, John Greco hozta létre, a szóbeszéd szerint azért, mert ez volt Isten kérése felé - a hely neve is erre utal.

A park 1984-ben zárt be felújítás céljából, ám a tulajdonos halála miatt erre sohasem került sor. Habár kis ideig apácák otthonául is szolgált, később mégis vandálok és bűnözők találtak itt tökéletes búvóhelyre. Az egykor napsütéses, fényűző park mára sötét, elkerülendő hellyé változott, de igazán akkor vált félelmetessé, amikor a 16 éves Conn-Chloe Ottmant egy öt méter magas, katolikus hitet szimbolizáló szobor tövében - a Holy Land felirat mellett - megerőszakolták, majd megfojtották. Az eset 2010-ben igen nagy médianyilvánosságot kapott, az elkövetőt, egy 19 éves férfit pedig hamar elfogták. A helyi legendák szerint azonban a lány lelke máig az elhagyott parkban bolyong.

A Hollywood feliratot utánzó tábla néhány évtizeddel ezelőtt még hívogatóan magasodott Waterbury fölé. Ma azonban sokkal inkább kísérteties látványt nyújt.

Fotó: desertedplaces.blogspot.com

A lezárt bejárat is egyértelműen jelzi, nem érdemes bemerészkedni. Ennek ellenére sokan kedvelik a helyet, a város illetékesei például arról számoltak be, rengeteg hívást kapnak turistáktól, akik arról érdeklődnek, hogyan lehet eljutni az egykori parkhoz.

Fotó: milestogobeforewegetjobs.wordpress.com

Az egykor modern parkból mára csak szellemjárta romok maradtak.

Fotó: Flickr, Jerusalem

Napsütéses időben sem túl bizalomgerjesztő a környék.

Fotó: desertedplaces.blogspot.com

A Királyok síremlékének kapuja ma már düledezik, a Heródes palotája nevet viselő épület pedig roskatag tákolmánnyá vált.

Fotó: desertedplaces.blogspot.com; Flickr, nick see

A Jézusra utaló bibliai felirat - Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik - Máté evangéliumából származik. Mára ezt is megette a rozsda.

Fotó: rawlaraw.com

Csernobilhoz hasonlít

Itthon is akad elhagyatott vidámpark: nézd meg a képeket, és tudd meg, mért hasonlítják a csernobili katasztrófa helyszínéhez.

Csernobilhoz hasonlít az elhagyott magyar vidámpark

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük