Kína leggazdagabb településén nagy szigorban élnek az emberek: ilyen a mintafalu igazi oldala

A városok és országok vezetői a legtöbb esetben arra törekednek, hogy a lakosságnak minél jobb körülményeket teremtsenek, és jólétben éljenek, ám sokszor ezt csak egészen drasztikus módszerekkel lehet megvalósítani.

Ez történt a kínai mintafaluban, Huaxiban is, ahol bár luxuskörülmények között élnek az emberek, ez az élet kívülről akár egy nyomasztó disztópiának is tűnhet, hiszen szinte minden lépésük szabályozva van, és nem tehetik azt, amit csak akarnak.

A szocialista mintafalu, Huaxi története

Huaxit ma már mindenki egy tökéletes mintafaluként ismeri, ahol mindenki luxusvillában él, és drága autókkal jár, azonban ez nem mindig volt így. A Kína keleti részén, Csiangszu tartományban elhelyezkedő település területén egészen az 1960-as évekig a szegény vidéki réteg lakott, akik főként földművelésből, mezőgazdaságból éltek. Ennek az úgynevezett „nagy ugrás” vetett véget, ami a Kínában 1958 és 1960 között lezajlott iparosodási folyamat volt, ezáltal akarta Mao Ce-tung  fellendíteni erőszakkal az ország iparát. A mozgalom hatására létrehozták 1961-ben a szocialista mintafalut, Huaxit, ahol több nagy iparvállalatot alapítottak, a lakosokat részvényessé tették, és az életszínvonaluk is látványosan megnőtt.

Az iparosodás erőltetése és a szakértelem hiánya miatt a nagy ugrás mozgalma gyorsan kudarcba fulladt, Kínát gazdasági katasztrófába és éhínségbe sodorta - Huaxiban azonban tovább folytatódott a fejlődés, ez pedig leginkább Wu Renbaonak, a kommunista pártbizottság egykori titkárának köszönhető, aki kidolgozott egy tervet, hogy a korábban szegény vidéki települést modern, gazdag közösséggé alakítsa. Ő tizenkét vállalatot alapított a településen, ezek nagyrészt fémmel, fával vagy textillel dolgoztak, és az eredeti lakosokat részvényessé tette, vagyis részesültek a nyereségből. A munkahelyteremtés mellett az eredeti lakosok más juttatásokat is kaptak. Tökéletesen szabályos, luxusvillanegyedekben lakhatnak, luxusautókkal járhatnak, ingyenessé tették számukra az egészségügyi ellátást és az oktatást, és 250 ezer dollárt is kaptak a bankszámlájukra.

Bár mindez nagyon idillinek tűnhet, a luxuséletnek nagy ára van, amit a mindennapokban fizetnek meg az emberek. A mai napig is szinte minden lépésük szabályozva van, nem beszélhetnek külföldiekkel és a sajtó képviselőivel, heti hét napot kell dolgozniuk a város üzemeiben, sokszor tizenkét órában. A szerencsejáték és a kábítószer szigorúan tilos, nincsenek bárok, klubok vagy kávézók, lényegében úgy alakították ki az egész települést, hogy az emberek dolgozzanak, majd egyből haza is menjenek, másnap pedig minden kezdődjön elölről. Bár az emberek itt magas vagyonnal rendelkeznek, nem igazán vannak olyan üzletek, amik a gazdagoknak szólnak, és luxustermékeket árulnak.

Nem mindenkinek jár a luxus

Azt nem tudni, hogy Huaxiban pontosan mennyien élnek, hiszen a mai napig sok titok övezi a települést, de nagyjából 350 ezerre tehető a lakosok száma, ebből azonban csak 2000 olyan ember van, akik „eredeti” lakosnak számítanak, vagyis hogy ők vagy felmenőik már az alapítás idején is itt éltek. A kiváltságok és a luxus csak nekik jár, az újonnan ideköltözők átlagos bért kapnak, és nekik a gombamód szaporodó, mégis nagyon szabályos rendszerben épített villákért is rengeteget kell fizetniük. Ha az eredeti lakosok közül valaki elhagyja a települést, és máshova költözik, azonnal elveszti minden vagyonát és kiváltságát, így nem igazán jellemző az elvándorlás. Sokszor már akkor is elkobozzák a vagyonukat, ha csak elutaznak, így különös módszert találtak arra, hogy a helyiek is lássák a világot: egy olyan parkot hoztak létre, amiben bemutatják a leghíresebb nevezetességek replikáit, például megtalálható itt a kínai nagy fal, a párizsi diadalív vagy a New York-i Szabadságszobor másolata is. 

Bár egy igazi aranykalitkának tűnhet, Huaxi egyre inkább nyit a turizmus felé, hiszen sokan a saját szemükkel is szeretnék látni a kínai szocialista álom megvalósulását. Alapításának 50. évfordulója alkalmából egy 74 emeletes felhőkarcolót emeltek, benne egy pazar luxusszállodával. 2019-ben adták át azt az üveghidat, ami 518 méteres és 100 méterrel van a föld fölött, ezt is hívogató turisztikai látványosságnak szánták. A várost egészen 2013-as haláláig Wu Renbao vezette, ezután fia, Wu Xiéen vette át tőle a feladatot. 

Bár a jelentős ipari tevékenység és a szabályozott városvezetés még Kim Dzsongun tetszését is elnyerte, 2021-ben mégis nagy nehézségekkel kellett szembenézni a mintavárosnak, ami gyorsan bebizonyította, hogy nem minden olyan tökéletes, mint amilyennek látszik. A legnagyobb cég, a Huaxi Group csődöt jelentett, és ezzel a lakosság vagyona is veszélybe került. A gazdasági hanyatlásról azonban csak kevés információ van, hiszen a kínai központi propagandaügyi osztály megtiltotta a médiumoknak a Huaxiról szóló negatív hírek közlését, hogy továbbra is meg tudja tartani kifogástalan látszatát.

Ilyen az észak-koreai propagandafalu, ami a kommunizmus jólétét szimbolizálja

Kidzsong-tong első ránézésre egy valóságos mintafalunak tűnik, azonban nem más, csak üresen tátongó propagandakellék.

(Borítókép forrása: Profimedia)

• kína
• minta
• gazdasági növekedés
• luxus
• érdekességek a világból
• Utazás