A kormány is titkol valami fontosat? Tilos megközelíteni napnyugta után a várost

Bhangarh városát csak a legbátrabbak merik meglátogatni.

Van egy város Indiában, ahová még a legbátrabbak is fenntartásokkal teszik csak be a lábukat, félnek ugyanis, hogy átok sújt le rájuk: ez Bhangarh. A Jaipur és Alwar között elhelyezkedő települést a 17. században építették fel Madho Singh rádzsa parancsára, ekkor körülbelül tízezren éltek itt. Ám nem tudni, miért, a város lakosságának hirtelen nyoma veszett.

Persze hipotézisek szépszerével akadnak: az egyik legenda szerint egy sötét varázsló szerelmi bűbájjal szerette volna a város hercegnőjét meghódítani, de a lány is értett a mágiához, így a terv nem sikerült, a varázsló pedig elátkozta az egész várost, hogy soha többé senki ne éljen itt. Létezik egy olyan változat is, mely szerint az egyik uralkodó nem tisztelte a mágus lakóhelyét, ezért az földrengést idézett elő, hogy elriassza az itt élőket. De olyan klasszikusabb elképzelés is akad, miszerint egy másik sötét varázsló mondott átkot a városra: amint az első esti árnyék rávetül, eltűnik az egész.

Hogy mi igaz az elképzelésekből, rejtély, az viszont tény, hogy még a kormány is felhívta az emberek figyelmét, sötétedés után mindenki kerülje el a helyet! Nézd meg a képeket!

Bhangarhban a természet az úr, nagyon sok vadon élő állat él errefelé. Különösen a majmok szaporodtak el a környéken.

Fotó: commons.wikimedia.org, Himanshu Yogi

A város épületeinek többsége a csodával határos módon egyben maradt. Valószínűleg mindez annak köszönhető, hogy a helyiek rettegnek a szellemjárta falak közé lépni.

Fotó: commons.wikimedia.org, Navjot Singh

Jól kivehető, hogy hol és hogyan éltek az egykor az emberek.

Fotó: thewritetrail.wordpress.com

A tábla arra figyelmeztet, hogy éjszaka tilos belépni a városba. Még az indiai kormányszervek sem ajánlják, hogy bárki ellátogasson ide sötétedés után.

Fotó: flickr.com, Shahnawaz Sid

Sokan hisznek abban, hogy az átok éjszaka lesújt, és eltűnik, aki a városban tartózkodik, ám olyan elképzelések is akadnak, melyek szerint a kormány szeretne valamit eltitkolni a romok kapcsán. A józan észt képviselők szerint egyszerűen csak a portyázó vadállatok miatt van érvényben a tiltás.

Fotó: commons.wikimedia.org, Vinod bhardwaj

Akik már jártak Bhangarhban, állítják, napközben is érezni az itt munkálkodó furcsa erőket. Egyes turisták zenéről és ismeretlen eredetű hangokról számoltak be, ám a szóbeszéd szerint a városban készült fotókon is gyakran megjelennek kivehetetlen foltok.

Fotó: commons.wikimedia.org, Himanshu Yogi

Bármi is legyen az igazság Bhangarhral kapcsolatban, egy biztos: lenyűgöző a történelmi műemlék.

Fotó: commons.wikimedia.org, Himanshu Yogi

Még több kísérteties hely:

Francia kísértetfalu megrázó történettel

Oradour-sur-Glane falvacskája teljesen lakatlan: az előzmények tekintetében ez nem véletlen. Ismerd meg megrázó történetét!

Képeken a francia kísértetfalu

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük