3 álomba illő hely, ahol az istenek születtek

Misztikus úti célok

A következő helyek láttán nem nehéz elhinni, hogy isteneknek szolgáltak szülőhelyéül.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azok a helyek, melyeket a különféle vallások és mítoszok istenei világrajövetelükkel megtiszteltek, nem véletlenül tartoznak a világ legszebb tájai közé. A következő paradicsomi úti célokat kulturális és természeti csodáik, illetve utánozhatatlan hangulatuk miatt akkor is érdemes felkeresned egyszer, ha nem hiszel a helyi legendákban.

Délosz

Zeusz gyermekeinek otthona: Délosz, Görögország

A Kükládok szigetcsoport közepén elhelyezkedő Délosz a görög mitológia szerint hajdanán az Égei-tengeren úszó kicsiny sziget volt, ahol a Héra haragja elől elmenekülő Létó adott életet Zeusz ikergyermekeinek, Apollónnak és Artemisznek, akiket ezért Déliosz és Délia néven is ismernek.

A mitikus történet szerint Poszeidón, a tenger istene négy gyémántoszloppal rögzítette a tengeren sodródó, öt kilométer hosszú és egy kilométer széles szigetet, melyet turistaként Athéntól hajóval közelíthetsz meg. A gazdag múltja miatt szentként tisztelt Déloszt jellegzetes, fehérre meszelt templomok, szalmatetős szélmalmok és sziklaszirtekre épített, kocka alakú házak között, virágoktól illatozó, kanyargós, keskeny utcácskákon járhatod be.

A sziget közepén magasodó Künthosz-hegyről alátekinthetsz a kikötőben sorakozó, tarkára festett halászhajók erdejére, a tenger gyümölcseiből készített ízletes ételeket kínáló éttermekre és szuvenírboltokra. Emellett a régészeti emlékekben gazdag sziget nagy kiterjedésű romkertjét, Görögország egyik legjelentősebb régészeti ásatási területét is megcsodálhatod, ahol a különböző isteneknek ajánlott szentélyek, ókori építmények és az Apollón-kultusz maradványai árulkodnak az egykor virágzó, ősi, letűnt civilizációról.

Krisna isten zarándokhelye: Mathura, India

A hindu hívők legfontosabb zarándokhelye és szentként tisztelt városa Mathura, melyet a hagyomány szerint Ráma isten fivére, Laksmana alapított, illetve, mely India egyik legősibb települése, ahol a legendák szerint Krisna isten született ötezer évvel ezelőtt.

A világ leggyönyörűbb tengerpartjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Delhitől délre, a Dzsamuna partján fekvő vallási központot, melyet évente zarándokok milliói látogatnak meg a lelki megtisztulás érdekében, a legegyszerűbben gyalogosan, elvegyülve az istentiszteletre igyekvő helybéliek között, illetve bérelt riksán érdemes körbejárni. A tikkasztó meleg elől a Mathura Múzeumban találhatnak a turisták átmeneti menedéket, ahol a város ősi történetén kívül buddhista és hindu témákat ábrázoló művészeti kincsekkel is megismerkedhetnek.

A málló vakolatú lakóházak és a hindu szentélyek romjai között kanyargó utcák kockakövein gyakran találkozni istenképekkel díszített templomokkal és iszlám mecsetekkel is, a város nyüzsgő piacterén pedig érdemes végigkóstolni a térség valamennyi ételkülönlegességét.

Az alkonyat közeledtével a városnézést a legjobb a gyertyákkal megvilágított Dzsamuna partján befejezni, ahol a Vishram ghat lépcsőin áhítatosan fürdőző és imádkozó hívőket figyelve a távoli tájakról érkezett vándorok is átérezhetik a szent hely magasztos hangulatát.

A polinéz istenek szülőhelye: Raiatea, Francia Polinézia

Francia Polinézia ezeréves mítoszok és legendák övezte szigete, az istenek szülőhelyeként emlegetett Raiatea egykor törzsi beavatási ceremóniák és vallási szertartások színtere volt. A csodás korallzátonnyal körbevett, szentként tisztelt sziget csupán 40 percnyi repülőútra található Tahititől. Apró fővárosa, Uturoa a környék egyik legfontosabb kulturális és kereskedelmi központja, melyről a forgalmas kikötőkben sorakozó, rakományokkal teli hajók, a szebbnél szebb jachtok, katamaránok és az egymást érő szabadtéri vendéglők árulkodnak.

Raiatea

A napot érdemes Raiatea legnagyobb városa, Uturoa nyüzsgő piacának felkeresésével kezdeni, ahol a napi friss halfogáson kívül különféle polinéz ételek, szokatlan formájú és ízű egzotikus gyümölcsök és sütemények között válogathat az utazó. A sziget déli csücske felé a türkizkék lagúnákkal tagolt, fehér homokos tengerpartot hosszú sétákkal, a Faaroa öbölbe ömlő, vad hibiszkuszfákkal övezett folyót pedig motorcsónakkal vagy kenuval érdemes bejárni.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Délutáni programként a 294 méter magas Tapioi-hegy világítótornyát sem szabad kihagyni, ahonnan fenséges kilátás nyílik a virágok szigetének is nevezett Raiatea vaníliaültetvényeire és a fővárossal szemben elhelyezkedő, festői Tahaa-szigetre. A sziklás, vadregényes tengerparti úton könnyű sétával Polinézia spirituális fővárosába, Opoába és annak ősi vallási helyszínére, Taputapuateába is el lehet jutni, ahol a legendák szerint egykor Oro, a termékenység és a háború istene megszületett.

Ezt is szeretjük