Itt vannak az igazi kommunisták

Képeken a valódi vörösök

166 éve, hogy Marx és Engels műve, a Kommunista kiáltvány kiadásra került.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már 166 éve, hogy a Kommunista kiáltvány megjelent Karl Marx és Friedrich Engels kiadásában, de még mindig van öt olyan ország a Földön, ahol a kommunizmus mint társadalmi rend uralkodik. A kiáltvány az egyik legismertebb politikai szöveg a történelemben, ami a Kommunisták Szövetségének programját fogalmazza meg. Az eredeti kiadás német nyelven jelent meg 1848-ban.

A kommunizmus fekete könyve című írás szerint a kommunista államok kimerítik az emberiesség elleni bűntett, a háborús bűntett és a béke elleni bűntett fogalmát is. A könyv szerzői szerint az elkövetett bűnök áldozatainak száma nagyjából százmillió, amiből Szovjetunió 20 millió, Kína 65 millió, Vietnam egymillió, Észak-Korea és Kambodzsa kétmillió, Latin-Amerika 150 ezer, Afrika 1,7 millió és Afganisztán 1,5 millió emberáldozatot követelt. Ezen felül a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára nagyjából tízezer áldozat írható.

A XXI. században is van még öt olyan ország, ahol tombol a kommunizmus. Nézd meg képeken, melyek ezek!

Képeken a lángoló Ukrajna

A viszonylag békés időszak után február 19-re ismét egyre nagyobb zavargások kezdődtek Ukrajnában, az áldozatok és a sebesültek száma is egyre nő. A kormányellenes tüntetők közül legalább 25 ember meghalt szerda reggelre a rendvédelmi szervekkel való összecsapásokban. A hatóságok a felszólítása ellenére sem hagyják el Kijev főterét a kormányellenes tüntetők.

Képeken a lángoló Ukrajna

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük